Roxfort és Plumonbea Mágusakadémia Bölcsész szak - újságíró
Munkahelyem:
Szombati Boszorkány szerkesztősége
Státuszom:
Szombati Boszorkány rovatvezető
Házam:
Mardekár
Fészkem:
Monticola
Politikai elkötelezettségem:
ICP
Oldalam:
Nem köteleztem el magam egyik oldal mellett sem.
Családi állapotom:
Egyedülálló
Patrónusom:
farkas
Pálcám:
Babér, sárkányszívizomhúr, 10 hüvelyk
Vérem
félvér
Édesapám
Ambrosius Aloysius Vitrol - megszakadt kapcsolat
Édesanyám
Olivia Blackthorn - megszakadt kapcsolat
Mottóm
Szerelemben és háborúban mindent szabad. Főleg a háborúban.
Amortentiám
liliom
Különös jellegzetességem
Bárhol feltűnhetek a Pulitzer-pennám kíséretében, és képes vagyok mindent kiszedni az emberekből.
Ami megnyugtat
Egy csodás fürdőnél nincs is jobb erre a célra, ha valaki mást mond, hazudik.
Ami boldoggá tesz
Ha minden információ az én kezemben fut össze. Szeretek én lenni az a személy, aki mindennel tisztában van, mert ezt remekül fel lehet használni a későbbiekben.
Ami bosszant
Ki nem állhatom, ha az emberek megpróbálnak levegőnek nézni. Véleményem szerint megkerülhetetlen jelenség vagyok, ha az újságírásról van szó, s ezt igyekszem éreztetni az emberekkel. Jórészt azokkal, akikből ki akarok szedni valamit.
Ahol jól érzem magam
Bárhol, ahol megkaphatom, amit akarok.
Hobbim
Olvasás, férfiak elcsábítása
Rossz szokásaim
Gyakran rágom a szám szélét gondolkodás közben.
Titkaim
Egyelőre nem tudok róla, hogy lennének... Hacsak a szeretőim listáját nem tekintjük annak.
Legnagyobb félelmem
Egy nap felébredek, és közönséges mugli leszek. Mégis mi örömem lehetne akkor az életben? Én a varázslók között érzem magam elememben.
Ami nélkül nem tudnék élni
A pennám, ez egyértelmű.
A családom nekem
Sosem jelentett sokat. Amióta a magam ura vagyok, nem is tartom velük a kapcsolatot.
Ha én nem lennék
Mégis ki mozgatná a szálakat az újságírás világában?
Amit rólam beszélnek
Hidegen hagy. Azt teszem, amit jónak látok, nem érdekel, mások mit gondolnak erről.
Amit szeretek magamban
Semmilyen kihívástól nem riadok vissza, és mindig megszerzem, amire szükségem van.
Amit utálok magamban
Szerintem nincs olyan.
Kinézetem
Elég alacsony, karcsú alkatú nő vagyok, aki épp a saját törékeny kinézetével igyekszik hódítani az áldozatai körében. Éjszakánként gyakran viselek kihívó ruhákat a legkülönbözőbb alkalmakkor, amivel imádom megbotránkoztatni az embereket. Hosszú szőke hajamat általában feltűzve viselem, esetleg lófarokba fogva, hogy még a legkevésbé se zavarhasson meg semmiben, ha már a derékig érő hosszán egyenlőre nem óhajtok változtatni. Szemem kékjét sokszor igyekszem sminkkel hangsúlyozni, szerintem nem sokan akadtak olyanok eddig, akik enélkül pillanthattak volna meg.Rendkívül hiú tudok lenni, amire régebben kínosan ügyeltem, hogy tökéletes legyen, az ma már olyan természetes gesztusokban nyilvánul meg, hogy sokszor még én magam sem hiszem el, hogy nekem ez korábban gondot okozott volna. Imádom magamra irányítani az emberek figyelmét, s ehhez a külsőn keresztül vezet a legkönnyebben az utam, ezt én is tudom. Emiatt aztán csepett sem bánom, hogy ilyen vagyok.
Múltam
Félvérként mindig is úgy éreztem, nem illek sehova. Az apámat kitagadta a családja, anyám szülei pedig túl korlátoltak voltak ahhoz, hogy felfogják, mit is jelent, hogy a lányuk boszorkány... Így aztán igyekeztek úgy tenni, mintha nem is létezne. Így aztán mondhatjuk, hogy bizonyos szempontból igen magányos gyerekkorom volt, hiszen a családom csak hármunkból állt, s, bár mi kétségkívül összetartottunk, én ezt kevésnek éreztem. Valójában ezért is távolodtam el tőlük annyira, hogy ma már nem tartjuk a kapcsolatot. Úgy érzem, a kevert véremen kívül semmi közös nincs bennünk, s szemmel láthatóan ők is elfogadták ezt az állapotot. Az iskolában is úgy éreztem, mivel félvér vagyok, sehol sem fogadnak el. Az aranyvérűek lenéztek, és pletykáltak rólam, a sárvérűek ferde szemmel néztek rám, a hozzám hasonlóknak pedig bőven megvolt a maguk baja. Tehát lényegében azzal töltöttem el a hét évet, hogy egyedül járkáltam az iskola folyosóin, és hallgatóztam. Így jutottak el hozzám a legizgalmasabb pletykák, igaz, ekkor még nemigen volt kivel megosztanom, leginkább csak a naplómban írtam róluk. Engem igazából nem zavart a magány, mert így felfedezhettem az írás örömét, amelyet az iskolából kikerülve tovább folytattam, így kerültem a Szombati Prófétához. Elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kiemelkedjek a többiek közül, ha ez származás révén nem volt lehetséges, hát új utat kerestem, s meg is találtam. Mániákusan követtem az általam érdekesnek tartott riportalanyokat, majd ahogy idősebb lettem, egyre gátlástalanabb módszerekhez nyúltam. Ma már meg sem kottyan, ha egy férfinak el kell csavarnom a fejét, esetleg még ágyba is vinnem, annak érdekében, hogy hasznom legyen belőle. Mivel ennyire jól végzem a munkámat, s remekül tudom formálni a szavakat, idővel az újság élére kerültem... Nekem azonban ez nem elég. Célom, hogy a Szombati boszorkány egy minden eddiginél ismertebb és járatottabb lap legyen. Önző lennék? Meglehet, ám én így érzem jól magam. Nincsenek anyagi gondjaim, jól érzem magam a bőrömben, mi másra vágyhatnék még? Ennyi éppen elég.
Ha újrakezdhetném
Semmin sem váltotatnék, így érzem magam tökéletesnek.
Ha egy napig bármit tehetnék
Azt tenném, amit minden nap. Nincsenek gátlásaim, így minden percem olyan, mint egy ámokfutás.
Ha kitörne a háború
Én írnék róla először.
Ha meghalnék
Egy remek hírszerzővel lenne kevesebb ebben a világban. És ezt nyilván nem akarom.