Vér : félvér Kor : 28 Csillagjegy : Skorpió Státusz : Varázsbűn üldözési főosztály alkalmazottja Ház : Griffendél Fészek : Saltusque Párt : MM Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap :
Én voltam az egyetlen, aki ma nem felejtette el, hogy Robinnak szülinapja van. Senki nem köszöntötte fel őt, pedig ma munkanap volt, rengeteg emberrel találkozott. Megsajnáltam szegényt, ezért nem csak a Minisztérium kávézájóba rángattam be, hanem meghívtam magamhoz ma estére, hogy igyunk egy kicsit és tudjunk rendesen beszélgetni, mert erre régóta nem adódott lehetőség. Csak egy-egy korsó sörrel kezdtük, közben valami hülyeséget néztünk a tévében, és hosszú idő óta először jól éreztem magam. Felszabadultnak. Ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy másfél órával később már a leghülyébb szemüvegemben és a volt-kedvenc bőrdzsekimben, egyik kezemben whiskyt, a másikban meg a billiárddákót fogva fogok arról prédikálni, Robint miért utálja ennyire az összes billiárdgolyó. - Tudod, rosszul csinálod - magyaráztam. - Gyengédnek kell lenni velük, mert ha egyszerűen csak lerohanod őket, és jól megbököd azzal az ütővel, vagy mivel, megsértődnek. Legyél úriember! Sokatmondóan pillantottam rá - hogy ezt még drámaibbá tegyem, lehajtottam a fejem, hogy a bíborvörös szemüvegem felett tudjak ránézni. Letettem a whyskis poharamat, félig ráfeküdtem a billiárdasztalra, és becéloztam az egyik teli színű golyót, amivel én voltam. Sokáig vártam, aztán óvatosan megböktem, és sikerült is célba juttatnom. - Látod? Én egy gentleman vagyok. Megint én jövök. Közben ittam egy korty whiskyt, aztán váratlanul letettem az asztal szélére. - Nem, tudod mit? Szülinapod van, kölyök, úgyhogy most az egyszer átadom. - Nem mintha jogom lett volna őt kölyöknek hívni, csak egy évvel voltam idősebb, de néha, ha szándékosan idegesíteni akartam, hát tudtam hogyan csináljam. Biztosan jobban szórakoztunk volna, ha még többen vagyunk, de jelenleg egyikünk sem volt az a nagyon partizós típus. Én csak a baleset óta, ő meg szerintem sosem volt az. Így is remekül éreztem magam.
note: --- | words: ---
Robin Blackburn
Vér : mugli születésű Kor : 27 Csillagjegy : Halak Státusz : Varázsbűn-üldözési kommandó tagja Ház : Hugrabug Fészek : Paeloris Párt : GG Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap : Zene : Rebbenő szemmel
ülök a fényben
Hétf. Jún. 08, 2015 10:41 pm
Josh&Robin
Persze, egyszer huszonhét éves az ember, de én nem tartottam igényt a hatalmas ünneplésre. Egyszóval valahol mélyen reménykedtem is abban, hogy senki sem fog látványosan felköszönteni, meghuzigálni a fülemet és ehhez hasonlók. De Josh nyilván nem felejtette el. És nyilván még mindig nem tett le arról a szándékáról, hogy megtanít engem biliárdozni. Ő volt a legjobb barátom, de olykor még most is kínosan nagynak éreztem a házát. Én egy nagyon picike panellakásban éltem a nevelt lányommal, mi pont remekül elfértünk, de még egy embert, ha akartunk volna sem tudtunk volna elszállásolni. Nem mintha sokan vágytak volna pont a mi társaságunkra, nem éltem túl nagy szociális életet. Sőt, valójában csak Josh-al vegyültem az esetek döntő többségében. Semmi kivetnivalót nem találtam abban, hogy igyunk meg egy sört, nosztalgiázzunk és nevessünk egy kicsit a régi dolgokon. A második sörrel és tulajdonképpen Josh régóta rejtegetett whiskyjével sem volt probléma. Mégis mi lehetett volna jobb alkalom arra, hogy kibontsuk a jó pár éve porosodó üveget? A problémák ott kezdődtek, hogy ő már megint túl sok pohárral tukmált rám. Én pedig szokás szerint nem ellenkeztem, mert nagy naivan azt gondoltam, hogy ennyi meg sem kottyan. - Joshua, én nem tettem erőszakot ezeken a golyókon, ne próbálj meg ilyen primitívnek beállítani. Gyengéden bántam velük. – Paradox módon a szavaimat azzal próbáltam alátámasztani, hogy nem túl gyakorlott mozdulattal bordán szúrtam Josh-t a biliárddákóval. Sosem értettem, valaki hogy tud ezzel még biliárdozni is, mikor egy egyszerű nyomatékosító hadonászásra is alkalmatlan ez a fadarab. - Ne hívj így, ez ma az én napom. Inkább figyeld a rohamos fejlődésemet. – Ez a rohamos fejlődés abban nyilvánult meg, hogy majdnem átlyukasztottam a biliárdasztalt, egy színes golyót pedig a szoba másik végébe repítettem. Szerencsére senki nem látta kárát…
Josh R. Doley
Vér : félvér Kor : 28 Csillagjegy : Skorpió Státusz : Varázsbűn üldözési főosztály alkalmazottja Ház : Griffendél Fészek : Saltusque Párt : MM Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap :
Az utóbbi időben nekem is Robin volt az egyetlen barátom. Oké, alapvetően remekül elbeszélgettem a többiekkel is, ha úgy adódott, de nem kifejezetten kerestem a társaságukat. Nem is tudom, mikor találtuk meg ennyire egymást Robinnal... Mindenesetre ő tudott rólam mindent, és külön hálás voltam neki azért, hogy sosem hozta fel, mert tudta, hogy ez a téma napokra tönkreteszi a hangulatomat. Nem sajnált látványosan, nem úgy kezelt, mint valami pszichiátriai beteget - és ezért rengeteggel tartoztam neki. Ráadásul úgy tekintettem rá, mint a tulajdon öcsémre. Úgy gondoltam, ha mások nem is különösebben törődnek vele, annyit igazán megérdemel, hogy kicsit leitatom a szülinapján, mert olyankor mindig nagyon viccessé vált. A gond ott kezdődött, hogy vele együtt ittam én is, és hozzá hasonlóan én is elszámítottam, mennyit fogok bírni anélkül, hogy mindenen röhögni kezdjek. Felvontam a szemöldököm arra, amit mondott, de ebben a pillanatban bordán bökött a billiárddákóval, tökéletesen bebizonyítva, hogy ő minden, csak nem gyengéd. - Oké, először is ne hívj Joshuának, másodszor ez neked gyengédség?! A bordáimon és erőszakot tettél! - Hevesen gesztikuláltam, és látványosan mutogattam az oldalamra, amin ráadásul egy kicsi kék pont is ottmaradt a dákó teteje jóvoltából. Amikor bemutatta a hatalmas rohamos fejlődését, reflexből lebuktam az asztal mögé, de szerencsére ép bőrrel megúsztam. - Igen, nagyon rohamosan fejlődsz - közöltem szárazon. - Most már nem is találtál el semmit. Ez nagyszerű. Most már csak arra figyelj, hogy legközelebb a te golyóidat lődd ki, mert te a csíkossal vagy. Aztán rájöttem, tulajdonképpen mit mondtam, és kirobbant belőlem a röhögés. A whiskym maradéka a földre ömlött, mert a pohárral a kezemben görnyedtem össze, én pedig majdnem megfulladtam, mert levegőt sem tudtam venni.
note: --- | words: ---
Robin Blackburn
Vér : mugli születésű Kor : 27 Csillagjegy : Halak Státusz : Varázsbűn-üldözési kommandó tagja Ház : Hugrabug Fészek : Paeloris Párt : GG Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap : Zene : Rebbenő szemmel
ülök a fényben
Csüt. Jún. 18, 2015 12:45 am
Josh&Robin
Nem tudott meggyőzni a saját igazáról. Máskor nagyon könnyen befolyásolhatónak tartottam magam, most viszont a világért sem ismertem volna el, hogy nem bántam igazi gentlemanként a biliárdgolyókkal. - Ez nem igaz. Ne vetítsd ki rám a vágyaidat… – Mert minden kétséget kizáróan arra vágyott, hogy valaki erőszakot tegyen a bordáin. Ez nem is kérdéses. A golyó kecses ívben átrepült Josh felett. Esküszöm, hogy nem akartam megölni, de valószínűleg kívülállóként úgy tűnhetett volna… Még volt hová fejlődnöm biliárd terén, és bár Josh nagyon lelkesen tanítgatott, én csapnivaló tanítvány voltam. Talán ez is olyan dolog, mint a gyerekek és a beszéd. Egy bizonyos életkorig egyszerűen el kell sajátítani. Vagy mint a szocializáció. Egy bizonyos kor után már nagyon problémássá válik. Bezzeg ha már kisgyerekként megtanultam volna, akkor most kenterbe verhetném. Vagy akkor is pont ilyen tehetségtelen lennék. Aztán benyögte azt a bizonyos mondatot. Nagyon lassan lepillantottam, majd fel, majd megint le, majd ismételten fel. - Ha kasztrálni akarsz, akkor ne csak utalgass rá, mondd ki nyíltan – nevettem fel. - Bocs, de nem fogom „kilőni a saját golyóimat”. Nem tudtam eldönteni, hogy a kijelentése volt viccesebb vagy az, ahogy retardált rozmár módjára fetrengett a földön. Az üvege tartalmát szétlocsolta a padlón – holnap remek cefreszaga lesz a szobának, ha így folytatja – és közben perisztaltikus mozgást végzett. Vagy valami hasonlót. A lényeg, hogy elég ijesztően vonaglott a röhögéstől, pedig ennyire azért nem is volt vicces. Vagy csak azért nem, mert engem akart ilyen brutális módon kiherélni? Megeshet… - Ugye nem fogsz megfulladni? Hallod? Nincs orvosi képesítésem és így be nem viszlek a Mungóba… – Ez egyértelműen a csodaszép szemüvegének szólt. Utoljára az idősek otthonában találkoztam ilyennel, mikor ott önkénteskedtem. És volt némi generációs különbség az ottani napszemüveges bácsi és Josh között…
Josh R. Doley
Vér : félvér Kor : 28 Csillagjegy : Skorpió Státusz : Varázsbűn üldözési főosztály alkalmazottja Ház : Griffendél Fészek : Saltusque Párt : MM Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap :
Arra jutottam, hogy ha részeg, lehetetlen meggyőzni. Ami nagy kár, mert máskor némi meggyőzőtehetséggel szinte bármit be lehetett magyarázni neki, legalábbis nekem általában sikerült. Ebben semmi logika nincs. - Egyáltalán nem vágyam az, hogy erőszakot tegyél a bordáimon - húztam fel az orrom sértetten. - Nem tudom, miről beszélsz. Azért akarod bemagyarázni, hogy legyen indokod ezt csinálni, ugye? Bíztam benne, hogy a perdöntő bizonyítékok ellenére nem akar megölni. Tényleg borzalmas tanítvány volt, de a legkevésbé sem érdekelt; amikor őt tanítottam billiárdozni (vagy legalábbis próbáltam), csak erre figyeltem. Ezért szerettem Robinnal lenni: remekül elterelte a gondolataimat, szinte bármiről. A bizonyos mondat után az arckifejezése talán még viccesebb volt, mint amit mondtam, ezért újúlt erővel kezdtem röhögni. Úgy mozgatta a fejét föl meg le, mint egy rosszul működő bólogatókutya... vagy mint egy alpaka. Az alpakák legalább olyan ijesztőek, mint amennyire viccesek. - Minek modjam ki nyíltan? Szerintem így is megértetted... - Már térdelve, homlokomat a padlószőnyegnek támasztva rászkódtam a nevetéstől. Valamiért nagyon viccesnek találtam ezt az egészet, és valószínűleg normál esetben nem fulladtam volna meg majdnem. Talán ebben benne volt a hisztérika is. Akárhogy is, be sem tudtam fejezni... egészen addig, amíg azt nem mondta, hogy így nem visz be a Mungóba, mert akkor még mindig tédelve bár, de felegyenesedtem és vigyorogva néztem rá, pedig próbáltam nagyon vészjósló lenni. - Ezt most úgy értelmezem, hogy valami bajod van az öltözékemmel. Igyekeztem tényleg felettébb fenyegetővé válni, de igazából úgy nézhettem ki, mint egy kéthónapos kiskutya, aki épp a labdájára ugat. Az meg inkább röhejes. Sebaj.