Úgy határoztam, munka után meglepem magam egy finom fagylalttal. Fortescue fagylaltozója felé vettem az irányt, hiszen itt árulták a legeslegfinomabb fagylaltot. Rövid mérlegelés után az áfonyás ízű mellett döntöttem, és a tölcsérrel a kezemben a fagylaltozó előtti székek felé indultam. Épp leültem volna egy üres asztalhoz, mikor észrevettem egy ismerős arcot. - Lily? - kérdeztem egy csepp meglepetéssel a hangomban a tőlem csak egy asztalnyira ülő fiatal nőt. Egy kislány ült az ölében, próbálva megküzdeni a csokoládéfagylaltjával. Rögtön irányt váltottam, és odaléptem hozzájuk. Már egészen biztos voltam benne, hogy egykori évfolyamtársnőm ül velem szemben, ölében minden bizonnyal a kislányával. Emlékeztem, hogy Lily korán szült, még a Plumonbea végén. Akkor fia született, ebben biztos voltam, ez a tündér pedig, aki az ölében ül, nyilván a második gyermeke. Vagy akár a sokadik, nem tudhatom. - Sziasztok - mosolyogtam rájuk szeretettel. Hihetetlenül rég nem találkoztunk Lilyvel, szinte semmit nem tudtam róla és a családjáról. - Elbűvölő - néztem a kislányt egészen megbabonázva. Én is ilyen édes gyerekeket szeretnék majd. Elképesztő belegondolni, hogy Lily, aki velem egyidős, már kétgyermekes anyuka, míg én még csak most készülök az esküvőmre. Szívet melengető volt, ahogy ő és James egymásra találtak, az ő helyükben már én is biztos itt tartanék.