Alicia Rosier. Soha életemben nem bírtam elviselni még a látványát sem. Mégis hogy nézhet így ki egy nő? A viselkedése a legenyhébb kifejezéssel élve is taszított. És hollóhátas volt. Az egész lány az aranyvérűség csődjét testesítette meg számomra. Sosem értettem, hogy nem süllyed el szégyenében. Nem tudtam eldönteni, hogy azért ilyen, mert nem veszi észre magát, vagy pedig szándékos és tudatos, amit művel. Az utóbbira gyanakodtam, és azt tartottam rosszabbnak.
A tény, hogy padtársak leszünk, és együtt kell dolgozzunk egy dupla bájitaltanórán, hát hogy is mondjam, nem villanyozott fel. Mégis szó nélkül felálltam, és átültem a vele szemben megüresedő helyre. Gyűlölettel nézett rám, amit én mélységesen megvető tekintettel viszonoztam. Hogy nem sül le a bőr a képéről... Percekig farkasszemet néztünk, aztán hirtelen széles bájmosolyt öltöttem az arcomra. -  Jó reggelt! Nézzük, mi a mai feladatunk! - Biztos voltam benne, hogy ez a viselkedés hamar ki fogja hozni a sodrából. Repesve vártam. - Nevetőgörcs bájital. Milyen izgalmas! - Egy cseppet sem keltette fel az érdeklődésemet a téma. - Melyikünk hozza ide az alapanyagokat? - mosolyogtam bűbájosan. - Előre szólok, a szeletelést nem vállalom. A kezem nincs ilyen konyhai feladatokhoz szokva. - A konyhai feladatokat lenézően ejtettem, hisz azok alantas munkák, azt a házimanók feladata elvégezni. Nem feltételeztem, hogy Alicia csípős válasz nélkül fogja hagyni a provokatív megjegyzésemet. Állok elébe!