Vér : félvér Kor : 16 Csillagjegy : Skorpió Státusz : Hatodik évfolyamos diák, Metamorf frontembere Ház : Griffendél Párt : GG Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap : Tales from another broken home Zene : We are the kids of war and peace
Vas. Júl. 12, 2015 8:30 pm
Leo & Adam
Már a tanév első napján felkaptam a fejem, mikor meghallottam annak az ijedt, szőke kissrácnak a nevét. Általában magasról tettem az elsősökre, de ennek a fiúnak azonnal megragadt az agyamban a neve: Leo Dolohov. Szóval ő lenne a legkisebb Dolohov? Ez a kis szöszi csődtömeg? Eleinte azt gondoltam, ő is olyan szemétláda lesz majd, mind a bátyja. Öntelt farok. De ezt a kisfiút akárhányszor csak láttam, mindig szapulták az idősebbek. Leszegett fejjel járt a folyosón, egyedül és magányosan. Nem igazán tudtam hova tenni, de valahol sajnáltam, amiért nem törődik vele senki. Mert nyilvánvalóan ez volt a helyzet. Beléptem a könyvtárba, ahova nos… csak nagyon ritkán tettem be a lábam. Most is nagyon nyomós okom volt arra, hogy itt rontsam a levegőt. Egy átváltoztatástannal foglalkozó könyvet kerestem, nagyon sürgősen ki kellett agyalnom valami módszert, amivel be tudtam csempészni a szükséges cigiadagomat az iskolába. Tegnap éjszaka támadt a zseniális ötletem, hogy átváltoztatom mondjuk ceruzává őket, azt csak nem fogják elkobozni tőlem… De volt egy kis bökkenő, mégpedig az, hogy csapnivaló voltam kedvenc McGalagonyunk tantárgyából, tőle pedig nyilván nem kérhettem ehhez segítséget. Tanácstalanul kóvályogtam a sorok között, mikor megpillantottam az egyik sarokban gubbasztó kisfiút. Minden habozás nélkül lehuppantam mellé, mintha csak régi jó barátok lettünk volna. - Hello, Leo. Mit olvasol? – Még csak viccből sem neveztem Kisdolohovnak vagy hasonlónak. Ő nem az apja, van saját neve. Amúgy cseppet sem érdekelt, hogy mit olvas, de gondoltam, valahogy el kell kezdeni a társalgást.
Vér : aranyvérű Kor : 11 Csillagjegy : Vízöntő Ház : Hugrabug Családi állapot : még túl fiatal Karakterlap : hamarosan Zene : ez is hamarosan
Vas. Júl. 12, 2015 9:49 pm
Adam és Leo
Aznap délutánra nem maradt házim, még mindent jó előre, vagy az órán megírtam, ezért rengeteg szabadidőm maradt, mint általában mindig. Nyilván mások azt hihették, ezért sokat is unatkozom, de ez nem volt igaz. Remekül elszórakoztattam magam, felderítettem a kastélyt, olvastam, kint sétálgattam... Erre a délutánra a második lehetőséget választottam, egyedül ücsörögtem az egyik sarokban, és élveztem a magányt, miközben az új kedvenc könyvemet olvastam. Persze mindig az volt a kedvenc könyvem, amit épp olvastam. Nem számítottam arra, hogy bárki is hozzám szól, ezért amikor meghallottam egy ismeretlen fiú hangját, ijedten felkaptam a fejem. - Helló - mondtam bizalmatlanul. Én nem tudtam a nevét, de nem lepett meg, hogy ő tudja az enyémet: mindenki tudta. Viszont általában csak azért jönnek a közelembe, hogy megalázzanak, és erre most különösen nem vágytam. Az arcát figyeltem, és ahogy mindig, most is elemeztem és felmértem a magam módján; annyi időt töltöttem mások megfigyelésével, hogy egész jó emberismerővé váltam. Az ő arcáról azt olvastam le, hogy bár tényleg érdeklődik, de nem feltétlenül a könyvem iránt. - Nem kell megjátszanod, hogy érdekel - mondtam rezzenéstelen arccal, és felnéztem rá. Bár nem voltam teljesen biztos benne, hogy tényleg nem érdekli, még csak kezdő arckifejezéselemző voltam. - Nem kell kedvesned lenned velem. Rögtön a lényegre térhetsz. Az utolsó kettő mondatot már inkább csak reflexből tettem hozzá, tőlem soha nem akar senki semmit. Fel sem merült bennem, hogy tényleg csak beszélgetni akar velem.
Adam Dawlish
Vér : félvér Kor : 16 Csillagjegy : Skorpió Státusz : Hatodik évfolyamos diák, Metamorf frontembere Ház : Griffendél Párt : GG Oldal : világos Családi állapot : egyedülálló Karakterlap : Tales from another broken home Zene : We are the kids of war and peace
Hétf. Júl. 13, 2015 12:32 am
Leo & Adam
Szabályosan képen röhögtem, mikor megpróbált elhajtani. Vagyis nem is igazán tudtam volna definiálni ezt a furcsa választ, amit kaptam tőle. - Figyu, ha nem akarnék veled kedves lenni, akkor nem lennék az. Úgy nézek ki, mint valami képmutató nyálgép? - mutattam magamra. Persze az ilyesmi nem külső alapján dől el, de mégiscsak sok mindent elárul, ki hogyan néz ki. És én nem hasonlítottam az átlagos emberekre. - De akkor kérdezek mást, igazából tényleg nem érdekel, hogy mit olvasol, biztos nem ismerem. Még mindig annyit baszogatnak? Néha látom, mikor elkapnak a folyosón. Lazán kivettem a kezéből a vaskos könyvet és elpakoltam a lehető legmesszebbre. Azt akartam, hogy rám figyeljen és rendesen beszélgessünk, úgysem adódik rá túl sokszor alkalma. - Amúgy miért bántanak? Nem is vagy olyan görény, mint a bátyád. - A nővéréről nem igazán tudtam nyilatkozni, nem ismertem túl jól. Normális lánynak tűnt, és meg kell hagyni, éppenséggel csúnya sem volt. Igaz, a legtöbb aranyvérű lány elég szemrevalóra sikeredett, egy-két kivétellel.