A szokásos évi "jó apa vagyok" napomat tartottam. Ami azt jelentette, hogy kelletlenül lejöttem Roxmortsba találkozni a nevelt fiaimmal, ezzel azt bizonyítva, hogy én igenis remek gyámjuk vagyok. Ez mindig akkor került megrendezésre, amikor tudtam, hogy jönnek a gyámügyesek ellenőrizni, hogy minden rendben megy-e. Sajnálatos módon nem nézték jó szemmel a sajátos munkastílusomat. Szerintük az, amit én csak határozott véleménynyilvánításnak tartottam, az agresszív kirohanás volt. Hol élnek ezek. Ja, meg ott volt a lány is, persze. Én butus, el is felejtettem említeni a fiúk mellé. Azzal nem is számoltam, hogy a gyerekek nem lesznek lent Roxmortsban. Ez az ő bajuk, majd levélben értesítem őket akkor a szokásos szövegről, hogy mit kell majd mondaniuk. Ó, és persze ajándék is kell nekik, hogy azt lássák majd a gyámügyesek.
Határozott léptekkel végigdöngettem Roxmorts főutcáján. Nem emlékeztem semmire, hogy hogyan néz ki Roxmorts, már diákkoromban sem találtam itt semmit fontosnak. Édességboltot kerestem, hogy egy rakás egészségtelen vackot vegyek majd a kölyköknek. Sajnos őket nem etethettem salátával, pedig nekik is jót tenne a sok zöldség, még a végén elhíznak.
Nagy lendülettel megállítottam egy lányt az úton, nem is néztem, hogy ki az. Nem érdekelt.
- Ne haragudj, kisasszony, meg tudnád mondani, hogy hol van itt egy édességbolt? -varázsoltam mézesmázos mosolyt az arcomra. Olyan kis kedves tudok lenni, hah.