HomeHome  WeblapWeblap  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FRPG toplista
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (16 fő) Vas. Szept. 10, 2017 5:20 pm-kor volt itt.
Testvéroldalunk
Dán kisváros a semmi közepén. Katonai diktatúra. Kitörni készülő botrány.
A Memento Mori testvéroldala. Csatlakozz hozzánk ott is!
Chatbox
Adminok
x elbírálás
x canonok
x pb lista

x csoportok
x archiválás
x pontozás

x karbantartás
x moderálás
x pontozás
Legfrissebb reagok
» Ted
by Andromeda Tonks
Csüt. Ápr. 21, 2016 6:49 pm


» Travers & Dolohov
by Alastair Travers
Kedd Jan. 12, 2016 12:39 am


» Nathan & Carol
by Caroline Mulciber
Vas. Jan. 10, 2016 1:39 am


» Alastair Travers
by Admin
Csüt. Jan. 07, 2016 7:43 pm


» Desert Empire
by Vendég Szer. Jan. 06, 2016 6:52 pm

» Skulduggery
by Vendég Hétf. Jan. 04, 2016 4:34 pm

» Neminra világa
by Vendég Hétf. Jan. 04, 2016 9:51 am

» Evelyne & Aaron
by Evelyne Diggory
Szomb. Dec. 19, 2015 5:29 pm


» Lily and James (Potterek)
by Lily Potter
Kedd Dec. 15, 2015 12:23 am


» Marl & Oliver
by Oliver McKinnon
Hétf. Dec. 14, 2015 9:26 pm


» Mr. Prewett & Mr. Dolohov
by Levin Dolohov
Hétf. Dec. 14, 2015 9:04 pm


» Keresett karakterek
by Tyler Whitehorn
Pént. Dec. 11, 2015 11:22 pm


» Maisie kapcsolatai
by Maisie Beverly
Pént. Dec. 11, 2015 11:07 pm


» Ágas és a többiek
by James Potter
Csüt. Dec. 10, 2015 9:16 pm


» McLaggen
by Byron McLaggen
Szer. Dec. 09, 2015 7:00 pm


» Brody Amherst kapcsolatai
by Brody Amherst
Szer. Dec. 09, 2015 6:42 pm


» Harold & Caspar
by Harold Minchum
Szer. Dec. 09, 2015 6:21 pm


» Mr. Minchum
by Harold Minchum
Kedd Dec. 08, 2015 11:50 pm


» Jenessa és mások
by Jenessa Mulciber
Kedd Dec. 08, 2015 11:36 pm


» Narcissa Malfoy kapcsolatai
by Narcissa Malfoy
Hétf. Dec. 07, 2015 12:39 am



» Az élő cikesz
by Eliot Makepeace
Vas. Dec. 06, 2015 10:26 pm


» Dominic H. Linwood
by Dominic Linwood
Vas. Dec. 06, 2015 9:22 pm


» Tyler hates cats
by Tyler Whitehorn
Vas. Dec. 06, 2015 5:55 pm


» Tyler Whitehorn
by Admin
Vas. Dec. 06, 2015 1:17 am


» Gwenog & Oliver
by Oliver McKinnon
Szomb. Dec. 05, 2015 12:45 pm


» Lucius & Levin - 1981
by Levin Dolohov
Szomb. Dec. 05, 2015 12:32 pm


» Vanessa & Jamie & Caradoc
by Vanessa Dearborn
Pént. Dec. 04, 2015 10:55 pm


» ★ Carol
by Caroline Mulciber
Csüt. Dec. 03, 2015 2:23 pm


» Caradoc Dearborn kapcsolatai
by Caradoc Dearborn
Kedd Dec. 01, 2015 6:50 pm


» Kapcsolatok
by Admin
Kedd Dec. 01, 2015 5:08 pm


» Perselus Tobias Piton
by Perselus T. Piton
Kedd Dec. 01, 2015 1:25 pm


» The Age Of The Marauders
by Marlene P. McKinnon
Hétf. Nov. 30, 2015 5:00 pm


» Marlene P. McKinnon
by Admin
Hétf. Nov. 30, 2015 3:51 pm


» Caspar & Gwenog
by Caspar Whitehorn
Vas. Nov. 29, 2015 12:35 am


» Oliver McKinnon
by Admin
Pént. Nov. 27, 2015 9:18 pm


» Nathan Winslow
by Admin
Pént. Nov. 27, 2015 9:16 pm


» Fabian Prewett
by Admin
Pént. Nov. 27, 2015 3:53 pm


» Vanessa Dearborn
by Admin
Hétf. Nov. 23, 2015 11:49 pm


» Jenessa & Theo
by Jenessa Mulciber
Pént. Nov. 20, 2015 2:40 pm



Share | 
 

 Royston Bray Holbrook

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar


Vér : aranyvérű
Kor : 35
Csillagjegy : Bak
Státusz : Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata alkalmazott
Ház : Hollóhát
Fészek : Paeloris
Párt : ICP
Oldal : világos
Családi állapot : házas
Karakterlap : Történetem
Zene : Not Now


Szomb. Ápr. 25, 2015 10:51 pm



Royston Bray Holbrook




Becenevem:
mindenki Roynak szólít

Nemem:
férfi

Korom:
35 év

Születési évem:
1950

Csillagjegyem:
Bak

Végzettségem:
Roxfort és Plumonbea (átoktörő szak, nemzetközi kapcsolatok szak)

Munkahelyem:
Mágiaügyi Minisztérium, Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya

Státuszom:
Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata alkalmazott

Házam:
Hollóhát

Fészkem:
Paeloris

Politikai elkötelezettségem:
ICP

Oldalam:
világos

Családi állapotom:
házas

Patrónusom:
egerészölyv

Pálcám:
szőlő, sárkányszívizomhúr, 12 és fél hüvelyk


Vérem

aranyvérű, de kitagadtak


Édesapám, Bray Gerard Holbrook

Egykoron nagy ember volt, ha a munkájáról beszélünk. Ahhoz nagyon értett. A Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, magas beosztásban, szerteágazó kapcsolatokra tett szert az évek során és nagy embernek mondhatta magát. De nem értett a családi élethez, az egyetlen dolog volt, amibe képtelen volt beletanulni. Férjként és apaként sem jeleskedett soha, de ezt persze mindennél jobban igyekezett véka alá rejteni, hogy másoknak megmaradhasson az a tökéletes kép, amit magáról alkotott.
Anyámat elhanyagolta, csak akkor kellett neki, amikor éppen új gyerekre fájt a foga, vagy ha nyilvánosan meg kellett jelenni és adni a tökéletes családot. A nővéremre szinte rá sem nézett soha, úgy tett, mintha nem is létezne. Neki nem volt szüksége lányokra otthon, csak a fiai érdekelték. Pontosabban én, legelőször. Egyedül velem foglalkozott, de az sem éppen olyan volt, amire egy gyereknek szüksége lenne, és korán a tudtára adtam, hogy nem kérek belőle. Bármennyire is próbált a saját mintájára formálni, nem ment neki. Még akkor sem, amikor előbújt az ördög a kis odújából és tajrészegre itta magát, aztán elvert, hogy miért nem csinálom azt, amit ő mond. Szóval, nem volt egy mintaapa. Amikor észrevette, hogy velem nem fog semmit elérni, megint megkereste anyánkat, rögtön kellett neki még egy fiú, hátha vele nagyobb szerencséje lesz.
Több mint tizenöt éve nem láttam apámat


Édesanyám, Ophelia Darleen Holbrook

Nem tudom, mi történt vele és miért lett olyan, amilyen volt. A nővérem sokat mesélt róla, ő volt az egyetlen, aki ugyan csak néhány évig, de láthatta anyánkat eredeti mivoltában. Amikor én megszülettem, már egy életunt és fásult asszony volt, ha valaki engem kérdezne, azt mondanám, hogy nem bírta elviselni azt a tényt, hogy ugyanúgy kellett élnie, ahogy a többi aranyvérű nőnek. Ki tudja, talán ez is volt a helyzet. Hiszen apánk egy kicsit sem szerette, még csak nem is érdekelte. Három idősebb gyerekét nagy gonddal és felelősséggel nevelte, de a kellő anyai szeretetet soha nem kaptuk meg tőle. A kishúgom pedig szinte nem is ismerte. Alig volt öt éves, amikor anyánk meghalt. A kitagadásom után. Nem tudom, melyiket nem bírta elviselni, a szégyent, vagy hogy elveszítette az egyik gyerekét.


Nővérem, Page Ophelia [Holbrook] Abbott

Kisgyerekként ő jelentette nekem a boldogságot és a szeretetet, amit a családom többi tagjától kaptam meg. Igaz, csak négy évvel idősebb nálam, de már kiskorában is próbált úgy bánni az öccsével, ahogy azt kell. Szinte anyám volt anyám helyett, az egyetlen, aki egy kicsit is törődött velem. Kétlem, hogy bármelyik gyerek a nővéréhez szaladna sírva, ha elesett és lehorzsolta a térdét, nem pedig az anyjához. Én viszont így tettem. Anyám lehet, hogy bekente és leragasztotta volna, de utána hagyott volna tovább sírni. Page nem ilyen volt, ő nyugtatgatott közben és végül addig ölelt, amíg abba nem hagytam a sírást. Már akkor látszott, hogy csodás anya lesz belőle és az is lett. Tizenhárom voltam, amikor ő végzett a Roxfortban és elhagyta az otthonunkat, hogy megházasodjon. Nagyon megviselt a dolog, pláne, hogy akkor már a kisöcsém is ott volt a képben. Megígérte, hogy sokszor meg fog majd keresni, mégsem tette meg, csak egy-két alkalommal. Nem bántott a dolog, tudtam, hogy a férje és a gyerekei mellett nincs túl sok ideje ránk. Nagyon sok éve nem láttam, azt sem tudom, él-e vagy hal.


Öcsém, Joshua Gerard Holbrook

Úgy tudnám leírni magunkat, mint az ég és a föld. Iszonyatos mértékben különböztünk egymástól, és ennek nem csak a kettőnk között lévő tíz évnek köszönhető. Aminek a legnagyobb előnye az volt, hogy csupán ugyanennyi évet kellett mellette elszenvednem. Már kölyökként is élesen elütött tőlem, az egyetlen, amiben hasonlított rám, az apánk iránti gyűlölet volt. De ezt is remekül leplezte, sőt, ezért próbált mindenben az öreg kedvére tenni. Képes lett volna a földön csúszni-mászni, hogy a kedvére tegyen és végre elismerést kapjon tőle. Ez nem sikerült, de szerintem neki már annyi is elég volt, amikor apánk az orrom alá dörgölte, hogy mennyire hitvány vagyok és igazán vehetnék példát az öcsémről. Joshua igazi patkány volt már akkor is. Képes volt bárkin átgázolni azért, hogy elérje, amit akar, én pedig ezt soha nem néztem jó szemmel. Amennyire lehetett, elkerültük egymást, szinte egy légtérben sem lehetett minket látni. Amennyire tudom, jelenleg ő a családfő és elvileg sokat is változott azóta, amióta nem láttam. Nem tudom, mit gondoljak róla. A leendő felesége csupán tizenhét éves, alig idősebb az én lányomnál.


Húgom, Rosalie Page Holbrook

Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy ott kellett hagynom a régi életemmel együtt, az Rosie. A kicsi húgom volt, tizenöt évvel fiatalabb nálam, jóformán a lányom is lehetne. Kis túlzással. A kezdetektől fogva megvolt közöttünk az az összhang, ami jó testvérekké tett bennünket. Nagyon hasonlított rám már kisgyerekként is, én pedig, mint a bátyja, a szárnyaim alá vettem. Felnézett rám és jobban szeretett még a szüleinknél is. Állandóan együtt üldögéltünk a kúria mögötti halastó partján, ott meséltem neki arról, amik történtek velem, ő pedig lenyűgözve hallgatott. Nagyon szerettük egymást. Aztán húsz éves lettem és elérkezett az a pillanat, amikor apám nagy nyilvánosság előtt, egy aranyvérű arisztokratákkal teli bál közepén kitagadott. Persze az akkor ötéves kishúgom is ott volt és zokogva nézte végig, ahogy szeretett bátyja emelt fővel távozik és mélyen belül tudta, hogy ez most végleges volt. Utána igyekeztem minél többször meglátogatni és találkozni vele, bár ez csak akkor vált igazán lehetővé, amikor megtanult hoppanálni. Aztán elballagott a Roxfortból és legnagyobb meglepetésemre hozzánk kéredzkedett be arra az időre, amíg a Plumonbeán tanul. Így iskolaszünetekben nálunk szokott lenni, a gyerekeim nagy örömére. És persze az enyémre is.


Feleségem, Elizabeth Holbrook

A kapcsolatunk a feleségemmel korántsem mondható átlagosnak. Most már esetleg annak vehető, de a kezdetek kezdetén semmi nem úgy alakult, ahogy annak normálisan kellett volna. Már a Roxfortban megismertem, egy évfolyamra jártunk, csak nem egy házba. Teljesen elütő jellemünk volt, ő mindig csinált valamit, nem tudott nyugodtan megülni egyhelyben és velem gyökeres ellentétben nagyon heves vérmérséklete volt. Nem tudom, hogy hozott össze bennünket mégis a sors, de az a helyzet, hogy nem is érdekel. Ugyanis ennek így kellett lennie és csakis hálás lehetek azért, hogy megtörtént. A dolognak egyetlen hátulütője volt, mégpedig egy elég nagy. Liz ugyanis mugli születésű, én pedig aranyvérű vagyok. Tisztában voltam vele, hogy apám ezt nem fogja eltűrni, de engem ez akkor nem érdekelt. Teljes szívemből szerettem Lizt és vele akartam leélni az életemet. Együtt vágtunk neki az akadémiának is, én a két választott szakomon, ő pedig általános lénygondozói szakon. A második év után kértem meg a kezét és a harmadik év elvégeztével alig egy-két ember színe előtt megesküdtünk. Apám még aznap este megtudta, ott, azon a bizonyos bálon és úgy ahogy azt kellett, kitagadott. De a mai napig sem bántam meg, hiszen Liz és a gyerekek nélkül értelmetlen lenne az életem. Ennél jobban nem is alakulhatott volna.


Leányom, Abigail Holbrook

Abbie most tizennégy éves, alig egy évre rá, hogy összeházasodtunk Lizzel, meg is született az első gyerek. Mindketten fiatalok voltunk, igen, váratlanul is jött, de engem ez a legkevésbé sem zavart. Mintha az elejétől fogva tudtam volna, mit kell tennem, valószínűleg előbújtak az eddig mélyen lapuló apai ösztönök belőlem. Nem volt egyszerű elsőre belevetni magunkat a gyereknevelés nehézségeibe, de azt hiszem, jobban nem is csinálhattuk volna. Abbie tisztességes, okos és jó lány lett. Nagyon hasonlít mindkettőnkre, el sem tudnám dönteni, hogy melyikünkre hajaz jobban. Külsőre inkább az anyja, tőlem egyedül a kék szemeit örökölte. Átvette Liz rajongását az állatok iránt és legalább olyan lelkes tud lenni az új és izgalmas dolgok iránt, mint ő, mégis sokkal nyugodtabb természetű nála, akárcsak én. Abbie legszebb tulajdonsága a szeretete. Egyszerűen csak úgy árad belőle és osztja is boldog-boldogtalannak, amennyire csak lehet. Remélem, soha nem fogy ki belőle.


Fiam, Logan Holbrook

A mi kis csibészünk. Idén kezdte a Roxfortot és, ahogy azt már előre meg lehetett jósolni, a Griffendélbe osztotta be a Teszlek Süveg. Nos, benne szinte semmi nincsen belőlem. Egy az egyben mintha az anyját látnám kicsiben és persze fiúban. Egy igazi rosszcsont, biztos vagyok benne, hogy lesznek még vele bajok a Roxfortban, de bármennyire is próbáljuk megnevelni, nem lehet megváltoztatni. Egyszerűen ilyen. Szerencsére persze nem olyan nevetlen bajkeverő, mint a legtöbb mardekáros például, szerintem csak abból adódóan akadnak vele problémák, hogy túlmozgásos. Pont mint az anyja. Őt már tudatosan terveztük, úgy éreztük, jót tenne Abbie-nek egy kistestvér, legyen az lány vagy fiú és ahogy legelőször sem jelentett problémát, három évvel a lányunk után megszületett Logan is. A legnagyobb meglepetést a külseje okozta nekünk. A sötétszőke, barna szemű fiú egyikünkre sem hasonlított, sem az anyja világosbarna hajára és zöld szemére, sem az én sötét hajamra és kék szememre. Az arca már hasonlított ránk, de a viselkedése volt az, ami miatt megbizonyosodhattunk róla, hogy nem keverték össze a Mungóban a gyereket és Logan bizony tényleg a miénk.


Mottóm

"A gyerekek igazi katalizátorok. Attól a pillanattól, hogy ott vannak neked, az életben minden átértékelődik, és egy ősi ösztönből fakadóan válsz képessé arra, hogy ne törődj önmagaddal, mert ők sokkal fontosabbak nálad."
"Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy éppen úgy, mint voltak idők, amikor a tigrisek számára még nem termett babér, úgy jönnek el azok az idők, amikor számukra már nem lesz élhető az élet, kivéve az állatkerteket és más rezervátumokat."


Amortentiám

szilva, étcsokoládé, ibolya


Különös jellegzetességem

Olyan átlagos vagyok, amennyire csak lehet, semmi különleges nincsen rajtam. Esetleg a magasságom, közel járok a 190cm-hez. Egyesek a szememet tartják különlegesnek, hogy olyan élénk kék, de szerintem egyáltalán nincsen benne semmi átlag feletti.


Ami megnyugtat

Nem vagyok egy idegeskedős típus, minden helyzetben megőrzöm a hidegvéremet, szóval ide bármit felsorolhatnék. Inkább nem teszem, nem szívesen pazarlom a szót.


Ami boldoggá tesz

A családom.


Ami bosszant

Ahogy azt már említettem, nem szoktam idegeskedni. Talán az, amit nem tolerálok túlzottan az, ha alábecsülnek. Büszke vagyok a jó tulajdonságaimra és nem szeretem, ha efölött ítélkeznek.


Ahol jól érzem magam

Otthon és a munkában egyaránt.


Hobbim

Olyan családapa vagyok, akinek a munkája és a karrierje is majdnem olyan fontos mint a gyerekei és a felesége. Azt hiszem, ez már éppen elég sport.


Rossz szokásaim

Olykor túlzásba tudom vinni a munkát. Szerencsére ez csak ritkán fordul elő, a családom továbbra is mindennél fontosabb nekem. Ezen kívül mást nem tudnék felhozni.


Titkaim

Nincsenek. Mindenki tud rólam mindent, amit tudnia kell, így érzem tisztának a játékot.


Legnagyobb félelmem

Hogy elveszítem valamelyik családtagomat, legyen az a feleségem, a lányom vagy a fiam.


Ami nélkül nem tudnék élni

Liz, Abbie, Logan. … Rosie.


A családom nekem

A legfontosabb az életemben, akikért az életemet is odaadnám.


Ha én nem lennék

Sok dolog megváltozna. Két élet mindenképpen, két másik pedig létre sem jött volna.


Amit rólam beszélnek

Komoly, ambiciózus embernek tartanak, akinek nagyon fontos a családja. De ezzel nem sok újat mondhattam. Megbíznak bennem, tudják, hogy ha valamire megkérnek, azt egész biztosan megteszem nekik és hogy bármilyen titkot megtartok, amit rám bíznak. Ezen kívül törődő és szerető családapának látnak, aki még a munkájában is egészen szép eredményeket tud így elérni. A legtöbben tisztelnek és nagyra becsülnek.


Amit szeretek magamban

Kitartás, törekvés, büszkeség, becsület, törődés, szeretet, védelem, apaság.


Amit utálok magamban

Törekvés, büszkeség, enyhe karrierizmus, olykor eltúlzott komolyság, alkalmankénti érzéketlenség.


Kinézetem

Magas vagyok, közel 190 cm, viszonylag izmosabb testalkatú, de nem az a kigyúrt, nagydarab monstrum. Csak éppen annyira vagyok izmos, amennyire kell. Sötét, majdnem fekete hajam van, amit rövidre nyírva hordok. Szemeim nagyon élénk kékek, arcomat pedig mindig borosta szegélyezi. Igaz, valahogy olyan erőteljes, hogyha teljesen megborotválkozom, akkor is úgy néz ki, mintha háromnapos borostával keltem volna fel. Rendkívül allergiás vagyok a ruháimra, nem tűröm meg rajtuk a foltokat és az oda nem illő gyűrődéseket. Ez valószínűleg szakmai ártalom lehet, a munkámban ugyanis elvárt a kifogástalan megjelenés. Nekem egy szandál-zokni együttes egyenlő egy agyvérzéssel.


Múltam

Csikorogtak a kavicsok a cipőm talpa alatt, ahogy végigmentem a kúria mögötti úton. Hűvös volt, fáztam is egy szál ingben, de nem törődtem vele. Az ereimben lévő, dühtől fortyogó vér felmelegített annyira, hogy ne érezzem a hideget. Elegem volt az egészből, mindenből, ebből az életből. Meg akartam szabadulni attól a sok tehertől, ami a vállaimra nehezedett. Eddig tűrtem, elviseltem és harcoltam ellene. Harcoltam a dolgok és az elvek ellen, amiket a családom próbált rám erőszakolni. De minden hiábavaló volt. Nem fogták fel soha, hogy én nem az a fiú vagyok, akire ők mindig is olyannyira vágytak, aki mindent megtesz azért, hogy a szülei büszkék lehessenek rá. Nem, az az öcsém, Joshua volt. Én a magam ura voltam, azt tettem, amit én jónak láttam, nem azt, amit mások tekintettek annak. És ez sokaknak nem tetszett.
A kúria mögött elterülő mező felé tértem le az ösvényről, a tó felé igyekeztem. Rajtam kívül senki nem járt arrafelé, ezért szerettem odamenni. Sok időt töltöttem a parton ülve, magányosan a gondolataim között. És a kacsákkal meg a békákkal. Olykor az ölyvök is megjelentek felettem. Szerettem őket, számomra az egyik leggyönyörűbb állatnak számítottak, pedig nem igazán szeretem az állatokat. De ezek a madarak mások voltak. Mindig is nagy hatást gyakoroltak rám, talán a patrónusom is ez okból lett egerészölyv.
- Roy!
A hátam mögül jövő kislányhangra megálltam a nyirkos fűben. Hallottam a lépteit, ahogy sietősen közeledtek felém, ami megmosolyogtatott. Még nem fordultam meg. Megint utánam kiáltott, a hangja már nagyon közelről jött, de még mindig nem fordultam hátra. Aztán éreztem, hogy ott van, közvetlenül mögöttem. Gyorsan megfordultam és a magasba kaptam a kislányt, aki felsikkantott a meglepetéstől. Nem volt nehéz művelet, csupán négy éves volt és könnyű, akár egy tollpárna. Én is már tizenkilenc voltam, magasra nőttem és fizikai erőben sem szenvedtem hiányt. Nem volt akkora kihívás.
- Roy! –nevetett fel. –Tegyél le!
Én is nevettem egy sort, majd óvatosan leraktam a földre. A legkedvesebb kis családtagom volt, az egyetlen, akit úgy igazán szerettem. A húgom, az én kicsi Rosiem. Nem igazán hasonlított rám, se külsőre, se jellemre, de valahogy mégis teljesen össze voltunk nőve. Neki barna szemei voltak, nekem kékek. Ő alacsony volt, én magas. Az én hajam sötétebb, míg az övé világosabb barna. Ő mindenbe beletörődött, haladt az árral és pozitívan próbálta felfogni a dolgokat. Én passzívan lázadtam a családom ellen és emellé azért pesszimizmusból is jutott nekem bőven. Az egyetlen, amiben hasonlítottunk, hogy ő is éppen ugyanúgy ellenezte az aranyvérű életet és szokásokat, mint én. Meg ugyanolyan makacsok is voltunk. De ez végül is teljesen mindegy, a lényeg, hogy Rosie az egyetlen, akiért felelősséget vállalok. Érte mindent megteszek.
- Megint veszekedtél apával? –kérdezte rám emelve tekintetét. Soha nem tudtam hazudni neki. Olyan őszinte szemei voltak és ártatlanok, hogy az ember egyszerűen késztetést érzett rá, hogy igazat mondjon neki.
- Igen –sóhajtottam fel a hajamba túrva. –Gondolom, már meg sem lepődsz rajta.
- Nem –szomorodott el hirtelen. –De nem szeretem, ha vitatkoztok nagyapával.
Elnéztem a feje felett a kúria irányába. Utáltam ezt a helyet. Az egészet, a lakóival együtt. Rosie az egyetlen kivétel. És pont ő kéri, hogy ne balhézzak a szüleinkkel. Micsoda irónia. Pedig ő igazán megérthetné.
- Figyelj, ez nem ilyen egyszerű… Jobb, ha most megyek tovább.
- Én is mehetek veled? –kérdezte Rosie gyorsan, mielőtt megfordulhattam volna.
Felsóhajtottam és rábólintottam. Nem tudtam nemet mondani neki, hiszen ha megteszem, amit meg akarok tenni, ki tudja, mikor fogom legközelebb látni. Egyszer ez a lány fog a sírba vinni. A szemei boldogan felcsillantak és kinyújtotta felém a kezét. Sosem szerette, ha fogják a kezét. Én valamilyen furcsa, ismeretlen oknál fogva kivételt képeztem. Nem mintha zavart volna, tíz éven belül már úgyis más fiúk kezét fogja fogni. Halványan elmosolyodtam a gesztusra. Aranyos, kedves lány volt. Meg fognak őrülni érte a pasik, ebben biztos voltam.

~~~


- Rosie –szólaltam meg csendesen.
- Igen? –pillantott fel rám őszinte érdeklődéssel a szemeiben.
- Ígérd meg nekem, hogy bármi is fog történni a közeljövőben, ugyanolyan maradsz, mint amilyen mindig is voltál. Tartsd magad az elveidhez és kövesd az általad helyesnek ítélt utat. Ne mondj le az álmaidról. Ne hagyd, hogy bárki is megváltoztasson. Legyél erős, rendben?
- Persze –bólintott rá lassan. Biztos voltam benne, hogy egy kicsit megijesztettem. De meg kellett ígértetnem vele… –Miért, mi fog történni? Valami baj van?
- Baj? Baj az nincsen. De igen, történni fognak… dolgok. Még nem tudom pontosan, hogy mik, de a végkifejlet minden bizonnyal kedvezőtlen lesz. Nekem legalábbis mindenképpen. Valamelyik oldalról nézve. Másikról viszont… –Nem fejeztem be a mondatomat.
- Elizabeth? –Túl jól ismer engem ez a lány.
- Igen, Liz. Össze fogunk házasodni, mégpedig nagyon hamar, most, hogy már mindketten végeztünk. Tavaly megkértem a kezét és igent mondott rá. –Nem mintha kételkedtem volna valaha is a válaszában, de ezt inkább nem tettem szóvá.
- Apáék tudnak róla?
A válla felett megint a kúria felé pillantottam. Egyszerű volt és letisztult, fehér téglafalakkal, reneszánsz ablakkeretekkel és kisebb egyéb díszelemekkel. Meleget sugárzott, nyugalmat és boldog, családias légkört sejtetett a falain belül. De nem volt az. Soha nem neveztem ezt a helyet otthonomnak. Csak a helynek, ahol élnem kell. De most már nem sokáig. Nem is akartam, nem akartam tovább hazugságok hálójában élni. Holbrookéknál soha semmi nem volt olyan, mint amilyennek tűnt. A látszat néha csal. A mi esetünkben szinte mindig.

~~~


Apám hangja mennydörgésszerűen hasított a levegőbe. Hirtelen tökéletes csend lett. Tisztán lehetett hallani, ahogy Bray Holbrook léptei egyre közeledtek felém. Az emberek jobbnak látták félreállni az útjából, amilyen ideges volt, mindenkit fellökött volna. Felé fordítottam a fejemet. Apám szemei szikrákat szórtak, ahogy megállt mellettem. Megragadta a galléromat és egy durva rántással maga felé fordított. Egy pillanatra meginogtam, de aztán gyorsan visszanyertem az egyensúlyomat.
- Hogy volt ehhez képed?! –förmedt rám, szinte fröcsögött a nyál a szájából. Undorító. –Hogy merted megtenni?!
Nem válaszoltam, teljesen kifejezéstelen arccal néztem vissza az apámra. Az egyetlen mozdulatom azonban a legrosszabb volt, amit tehettem. Csak ezt akkor még nem tudtam. Apám lendítette a karját, hogy lekeverjen nekem egyet. Én azonban egy gyors és jól irányzott mozdulattal elkaptam a csuklóját és megállítottam az öklét, éppen az arcom mellett. Ami teljesen rezzenéstelen maradt.
Apám tekintete a kezemre vándorolt. A bal kezemre, amivel az öklét fogtam. A kezdeti döbbenetet, amit a gyűrű az ujjamon váltott ki, átvette a harag. Tudott róla, persze, hogy tudott róla. De látni teljesen más, mint tudni.
- Ez micsoda? –kérdezte vészjóslóan halkan.
- Jól látod. –Még magamat is megleptem ezzel a válasszal. Sosem voltam ilyen pimasz, mindig tiszteltem az idősebbeket. Úgy fest, apám kivétel volt.
- Kicsoda?
- Elizabeth Monroe –válaszoltam higgadtan. Majd erősen megnyomva a szót, hozzátettem: –Mugli születésű.
A feszültség sokszorosára nőtt a bálteremben. Apám keze megint lendült, de ezúttal nem állítottam meg. Szinte hallottam a reccsenést, ahogy az ökle az arccsontomnak csapódott. Bár lehet, ezt is csak beképzeltem magamnak. Enyhén hátratántorodtam az ütés erejétől, néhány másodpercig csillagokat is látni véltem. Még mindig van erő benne.
- Szégyent hoztál az egész családodra! Tűnj a szemem elől!
Hátrébb léptem, de először még tétovázva Rosie felé pillantottam. Nagyon meg volt rémülve, ezt nem kellett volna látnia. Végül nem mondtam semmit, csak egyszerűen megfordultam és elindultam kifelé.
- Royston! –szólt utánam apám.
Megtorpantam menet közben. Nem fordultam vissza, nem csináltam semmit, csak egyszerűen megálltam.
- Pakold ki a cuccaidat a kúriából. Szégyent hoztál a Holbrook névre. Ezentúl nem vagy a fiam. Az örökséged átszáll Joshuára teljes egészében. Akármilyen holmidat itt hagyod, Rosalie kapja meg. Most pedig menj és ne is lássalak többet. Te Holbrookék szégyene.
Nem reagáltam, csak szótlanul folytattam kifelé az utamat, mintha meg sem álltam volna menet közben, hogy végighallgassam apámat. Nem törődtem azzal, amit mondott, nem tartottam fontosnak. Tisztában voltam vele, hogy ez lesz. De most vár otthon a feleségem.

Holbrookék szégyene.


Ha újrakezdhetném

Mindent ugyanígy tennék. Semmit sem bántam meg, amit tettem, büszke vagyok arra, ahová eljutottam és ahogyan eljutottam.


Ha egy napig bármit tehetnék

Nem hiszem, hogy élnék a lehetőséggel. Mindenem megvan, amire szükségem van, többet meg ennél nem akarok.


Ha kitörne a háború

A Főnix Rendje oldalán harcolnék az élen. Emellett minden erőmmel a családom védelmén lennék.


Ha meghalnék

Ebbe még csak bele sem gondolok… Nem hagyhatom magára Lizt és a gyerekeket.



Playby: Misha Collins




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Vas. Ápr. 26, 2015 7:15 pm



Gratulálunk, házad a Hollóhát!






Gratulálunk, fészked a Paeloris!






Szőlő, sárkányszívizomhúr, 12 és fél hüvelyk







Státuszod: Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata alkalmazott

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Royston Bray Holbrook

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Memento Mori :: Offtopic :: Karakterek :: ICP-