Vér : aranyvérű Kor : 34 Csillagjegy : Nyilas Ház : Mardekár Fészek : Saltusque Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas Karakterlap : Repesve várom a találkozást. Zene : Let me entertain you
Szer. Ápr. 15, 2015 11:37 pm
Rodolphus Abraham Lestrange
Becenevem:
Rod
Nemem:
férfi
Korom:
34 év
Születési évem:
1951
Csillagjegyem:
Nyilas
Végzettségem:
Roxfort és Plumonbea
Munkahelyem:
Gringotts
Státuszom:
Gringotts fejlesztési project tagja
Házam:
Mardekár
Fészkem:
Saltusque
Politikai elkötelezettségem:
MM
Oldalam:
sötét
Családi állapotom:
házas
Patrónusom:
puma
Pálcám:
Ébenfa, sárkányszívizomhúr, 13 hüvelyk
Vérem
Arany.
Apám, Abraham Falk Lestrange
Apja fia - mindig ezt mondták rám. Keresve sem találhattam volna nála jobb apát. Rendszeresen tanultam tőle valami újat, még felnőtt fejjel is. Mindent megtettem, hogy a nyomdokaiba tudjak lépni. Többször is kifejezte, milyen büszke rám; véleményére mindig sokat adtam. Halála tulajdonképpen törvényszerű volt. Alastor Mordon gyilkolta meg 1983-ban, mikor a halálfalókra vadászott. Pedig apám soha nem csatlakozott, és egyáltalán nem is akart. Ezt Mordon is bizonyára tudta, apámnak mégis meg kellett halnia, hiszem az MM párt vezetőjeként útban volt Fabian Prewett nagyvilági törekvéseinek. Bosszút esküdtem apám haláláért, és egyszer be is fogom váltani az eskümet.
Anyám, Jasmine Yvette Lestrange
Anyám nem játszott meghatározó szerepet az életemben. Dajkák neveltek, ő maga csak heti néhány alkalommal ellenőrizte le, minden gördülékenyen működik-e a gyerekei körül. 1983-ban bekövetkezett halála nem érintett mélyen. Egyszerre veszítettem el mindent, és az anyám elvesztése fájt a legkevésbé.
Öcsém, Rabastan Falk Lestrange
Egészen kiskorunk óta mindenben támogatjuk egymás törekvéseit. Életünk tulajdonképpen párhuzamos és egymástól elválaszthatatlan. Együtt csatlakoztunk a halálfalókhoz, együtt kerültünk börtönbe, együtt szabadultunk ki. Jellemünk nem sok hasonlóságot mutat, ahogy adottságaink se, de ez mit sem változtat azon, hogy kitartunk egymás mellett.
Húgom, Angelina Mariah Lestrange
Tizenhét év választ el minket egymástól. Születésekor én már nagykorú voltam, nem sokkal később már a Mágusakadémia hallgatója, aztán évekig dolgoztam külföldön. Mikor hazajöttem, már saját családom volt, és inkább a gyerekeimmel törődtem, mint a húgommal. Ő mindezt nem vette rossz néven, és hiába hanyagoltam, mégis szeretettel és szinte rajongással fordult felém. Így utólag el sem tudom képzelni, hogyan vészelte át azt a csapást, hogy 1983-ban egyszerre vesztette el a szülei és a testvéreit. Mindenesetre mikor kikerültem a börtönből, magamhoz vettem, és azóta egyszerre próbálom betölteni az életében a báty és az apa szerepét. Úgy érzem, feltétlen bizalommal fordul felém, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Feleségem, Bellatrix Druella Lestrange
Kamaszkorunkban forrón lángolt köztünk a szerelem, de ami volt, elmúlt. A házasságunk ettől függetlenül jól működik: elismerjük a másikat, és nem szólunk bele egymás dolgaiba. Nyílt kapcsolatban élünk, mindkettőnknek megvan a maga élete. Nem ellenőrizzük egymás hűségét, még akkor sem szólunk egy szót sem, ha a másik nem aludt otthon - ami elég sokszor előfordult már mindkettőnk részéről. A beszélgetés nem a mi műfajunk; két helyzetben vagyunk maradéktalanul egy hullámhosszon: a csatatéren és a hálószobában.
Fiam, David
Intelligens és felelősségteljes fiúnak tartom. Sok szempontból a nyomdokaimba lépett, amiért kellőképpen büszke is vagyok rá. Az utóbbi pár hónapban sokat beszélgettünk, és úgy gondolom, sikerült közel kerüljünk egymáshoz.
Fiam, Matthew
Nem tudom, mit tehetnék még, hogy visszanyerjem a bizalmát. Vele is próbáltam sok időt tölteni, de beszélgetéseink minden alkalommal heves vitába torkolltak. Elvszerűen ellenzi mindazt, amit én képviselek. Reménykedem benne, hogy ez csak kamaszkori lázadás, de nem vagyok róla egészen meggyőződve.
Mottóm
Eladhatod a könyvedet, a talárodat, a seprűdet, a házadat. Eladhatod még a kutyádat is. A lelkedet semmi áron ne add el.
Amortentiám
Régi épületek illata.
Különös jellegzetességem
Magasabb vagyok az átlagnál.
Ami megnyugtat
Nem húzom fel magam egykönnyen.
Ami boldoggá tesz
A nők általában tudják.
Ami bosszant
Az ostoba emberek.
Ahol jól érzem magam
A munkahelyemen.
Hobbim
A munkám. A Gringotts és a Walpurgis Lovagjai.
Rossz szokásaim
Minden munkatársamat zavarja, mennyire nem tartom rendben a környezetemet. Ami azt illeti, az irodám valóban nem tükrözi a fejében uralkodó rendet. A helyiségben kreatív káosz uralkodik, iratok és papírok hevernek szerteszét. Rajtam kívül senki nem találna meg semmilyen iratot, én viszont mindenről pontosan tudom, hová dobtam le néhány nappal vagy héttel korábban. Számomra nem szempont, hogy mások kiismerjék magukat az irodámban - mégis mit keresnek ők ott?!
Titkaim
Beteges vágyak?
Legnagyobb félelmem
Szorongás fog el nagy víztömegek közelében. Azkabani éveim alatt szünet nélkül hallgattam, ahogy a hullámok a falhoz csapódnak; a nyílt vizek azóta is az ottani emlékeket hozzák bennem feszínre.
Ami nélkül nem tudnék élni
Muszáj éreznem, hogy van értelme és eredménye a tetteimnek.
A családom nekem
Az egyetlen intézmény, ahol nem mozgok igazán otthonosan.
Ha én nem lennék
Miért gondolkodnék ilyesmin?
Amit rólam beszélnek
Van, aki érzéketlennek tart, hisz szemrebbenés nélkül áttiprok bárkin, aki az útamba áll. Van, aki megközelíthetetlennek vél, hisz senkit nem engedek közel magamhoz, és nem hagyom, hogy kiismerjenek. Van, aki ridegnek gondol, hisz csak kevesen lehetnek tanúi, mikor átengedem magam bármilyen érzelemnek. Van, aki erőszakosnak ítél, hisz ököllel és pálcával egyaránt jól bánok, a gyengébbik nem előjogaira való tekintet nélkül. Van, aki munkamániásnak képzel, hisz szeretem, amit csinálok, és lelkesen nézek szembe minden kihívással. Megint más elborult állatnak hisz - csakmert. Hm. Én nem szeretem az embereket.
Amit szeretek magamban
Mint vezető politikus, beosztottjaitól önállóságot, precizitást és jó problémamegoldó-készséget várok el. Alkalmazottaimmal kereken közlöm, ha problémám akad velük. Gyakran cserélődnek alattam az emberek, ugyanis hamar megválok a számomra nem elég felkészült munkatársaktól. Úgy gondolom, csak tökéletes összhangban lehet együtt dolgozni, kevesebbel nem szabad beérni. Sok beosztottam szemében én vagyok a mumus, ám ha valaki rendesen végzi a munkáját, annak nincs félnivalója. A tisztességes, kemény munkát megbecsülöm és értékelem. Nagyon magasak az elvárásaim, de nem csak másokkal, hanem magammal szemben is. Következetes főnöknek tartom magam. Mindenkivel tisztázom, mi a dolga pontosan, mik a keretei, és utólag soha nem változtatok a szabályokon. Szeretem, ha a munkám és munkaidőm kiszámítható, és nem jön közbe semmi hirtelen változás, ami kizökkent a megszokott rutinomból. Munkahelyi megbeszéléseken sosem ragadom magamhoz a vezető szerepet; csak akkor szólalok meg, ha komoly szükségét érzem, de olyankor minden szavam józan és átgondolt. Nem szokásom a levegőbe beszélni. Amíg egy kérdésben nem nyilvánítottam ki az álláspontomat, nyitott vagyok minden ésszerű érvre. Ha azonban már szilárd véleményt formáltam, semmi sem tántoríthat el, hisz addigra már körültekintően mérlegeltem minden előnyt és rizikófaktort. Nem kerülöm a konfliktusokat, de önkényesen nem robbantok ki vitákat. Kiforratlan ötleteimet megtartom magamnak, és csak a végleges döntéseimet tudatom másokkal. Észérvek egész hadát sorakoztatom fel magam mellett, amik általában győzedelmeskednek is. Ha nem, akkor ellentmondást nem tűrő viselkedésemmel erőszakolom keresztül az akaratomat. Pontosan meg tudom ítélni, milyen szituációban hogyan kell keverni a kártyáimat, hogy én jöjjek ki győztesként a játékból. Nem riadok vissza az aljas módszerektől, mindent megteszek a siker érdekében, másokra való tekintet nélkül. Az esetek nagy hányadában sikerül jól jövedelmező egyezségeket kötnöm, amik a megfelelő érdekeket szolgálják. Üzleti ügyekben nem befolyásolnak az érzelmeim, mások érzelmei meg pláne nem. Egy munkanap során akkor érzem magam legjobban, ha a lehető legkevesebb emberrel akadt dolgom, és senki nem háborgatott. Elmélyülten dolgozom - máshogy nem lehet pontos munkát végezni! -, és ha valaki nyomós ok nélkül zavar meg ebben, nem jár jól az illető. Kifejezetten pozitív tulajdonságomnak tartom továbbá, hogy nem kelek értelmetlenül versenyre másokkal, nincs győzelmi kényszerem. Álláspontom szerint a versengés csak ellenségeskedést szül. Végül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy soha nem viszem haza a munkámat. Ezalatt nem csak azt értem, hogy nem dolgozom otthon, hanem hogy a munkahelyi problémáimat soha nem terhelem rá a környezetemben élőkre. Ha gond van odabent, legfeljebb nem megyek haza, de nem kényszerítem arra a családomat, hogy a gondterhelt arcomat kelljen bámulnia. Persze ha kedélyesen érdeklődnek a munkámról, szívesen beszélek róla, de ez más lapra tartozik. A családtagjaimon és néhány kedvelt ismerősömön kívül nem szeretek másokkal beszélgetni. Tárgyalni, üzletet kötni, politizálni egészen más dolog, de beszélgetni tényleg csak nagyon kevesekkel tudok. Magányos farkas vagyok. Kevés embert tűrök meg magam mellett huzamosabb időn keresztül. Én ezt nem tartom negatívumnak, egyszerűen nem szeretem az embereket.
Amit utálok magamban
Sosem voltam igazán jó apja a fiaimnak. Nekem jó apám volt, és én is olyan akartam lenni, hogy a fiam ugyanúgy felnézhessenek rám, mint én a nagyapjukra tettem mindig. Ehhez képest épp a legkritikusabb korszakukban, kiskamasz korukban tűntem el az életükből - két teljes évre! Pedig azelőtt tényleg, tényleg mindent megtettem, hogy szoros kapcsolatot alakítsak ki velük. Bár jobban belegondolva, talán már ott elrontottam mindent, hogy egyáltalán nem voltam jelen életük első négy-öt évében. Tizennyolc éves voltam David születésekor, még javában a Plumonbea Mágusakadémia hallgatója, így csak hétvégi apuka lehettem. Egy évvel David után megérkezett Matthew is, aki szintén csak egy heti egy-két napos apukát kapott. Mikor befejeztem a tanulmányaimat, két évig külföldön dolgoztam. Nem én döntöttem így, kötelező kiküldetés volt. És valljuk be, Indiából nem olyan könnyű nevelgetni az itthon élő gyerekeimet. Félévente utazhattam haza két hétre - mégis hogy adhatna biztonságérzetet egy kisgyereknek, hogy egy kis ideig van apja, aztán megint hónapikig nincs? Az sem könnyített a helyzeten, hogy Bella nem volt épp mintaanya. Csak azért volt hajlandó szülni, mert a fiúutódok számára társadalmi felemelkedést jelentettek, de amint elvágták a köldökzsinórt, számára a gyerek csak elméleti síkon létezett. Nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán megérintette-e őket valaha is. Nála mindenképp jobb szülőnek tartom magam, de tudom, hogy ez semmilyen felelősség alól nem mentesít. David nem neheztel rám, de Matthew elítél. Nem is elsősorban a rá fordított figyelmem mennyisége vagy minősége ellen van kifogása, hanem az elveimmel helyezkedik szembe. Határozott véleménye van a politikáról, és ellentétes nézeteket vall. A Walpurgis Lovagjairól is lesújtóan szokott nyilatkozni. Ebben csak egy dolog rémiszt meg: fel van készülve rá, hogy esetleg kitagadom. Ilyennek ismer a fiam. Pedig eszemben sincs kitagadni... Minden módszert bevetek, hogy meggyőzzem, de ha nem fog menni, hát nem fog menni. Attól még ő is a fiam.
Kinézetem
Az átlagosnál magasabb vagyok, verem a 192 centit. A hajam és a szemem is sötét színű. Erősen meglátszik rajtam a két év börtön: sokat fogytam, és az izmaim jó része is eltűnt. Igyekszem visszaszedni a kilótat és mellette sokat mozogni, hogy megint az a jó kiállású férfi legyek, mint két éve. Egyszerűen öltözködöm, általában farmert viselek egyszínű rövidujjú pólóval, vagy kapucnis pulóverrel. Lusta vagyok minden nap borotválkozni, gyakran mászkálok 2-3 napos borostával. A bal alkaromon a Sötét Jegy nyomai éktelenkednek.
Múltam
A férfi elmélyülten nézte a merengőben kavargó ezüstös fényű anyagot. Rossz előérzete volt. Úgy érezte, valami nem stimmel. Érzékeny orra turpisságot szimatolt. Nem tudta, hol van pontosan a hiba, de nem ma kezdte az aurorszakmát, és az előérzetei ezidáig sosem hazudtak neki. Minden bizonyíték tökéletesen alátámasztotta a többit, a kirakós minden darabkája tökéletesen passzolt... Minden tökéletes volt, és pont ez vált gyanússá számára. Minden túl egyértelmű volt. A feljegyzések, a vallomások, az emlékek... Nem, sehogyan sem jó ez. Újra belehajolt a merengőbe. Immár ötödször. Valahai idősebb Bartemius Kupor feje egészen vörös volt, arca eltorzult, szemeiben fanatikus őrület villant. Az előtte térdeplők felé fordította a pálcáját. Mind mozdulatlanok voltak. Karjuk élettelenül csüngött tökéletesen egyenesen tartott testük mellett, fejüket leszegték, arckifejezésük üres volt és egyforma. Meredtek maguk elé, mint holmi élettelen fabábuk. - Bosszuljátok meg! Bosszuljátok meg a Nagyúr halálát! - A szavak ordításba csaptak át. - Bosszuljátok meg! A térdeplők tökéletesen egyszerre emelkedtek fel a földről és indultak meg az ajtó felé. Nem volt nehéz felismerni az alakokat. Nőies test, göndör fényesfekete haj: Bellatrix Lestrange. Magas test, rövid fekete haj: Rodolphus Lestrange. Hasonló magasság, szőke haj: Levin Dolohov. Vézna test, vékony beesett arc: ifjabb Bartemius Kupor. Hatalmas izmok, barnás hajszín: Rabastan Lestrange. Éles vonások, fekete haj, kecskeszakáll: Igor Karkarov. Szekrényszerű test, szögletes arc: Walter Travers. Alacsony termet, kevés haj: Morris Greengrass. Hosszú csimbókos barna haj: Augustus Rookwood. Közepes termet, sötét haj, fiatal arc: Algernon Rookwood. Kopasz fej, apró szemek: Thaddeus Jugson. Hatalmas szőrös test, széles vállak: Larry Gibbon. Alacsony termet, középen elválasztott gombafrizura, széles orr: Walden Macnair. Hajlott hát, világos göndör haj: Bilius Wilkes. Vállig érő kócos barna haj: Thomas Scabior. Durva test, széles váll, sötét haj: Albert Runcorn. Mind különböztek, és mégis, mégis volt bennük valami közös... a maguk elé révedő, üres tekintetük.
A férfi elmélyülten nézte a merengőben kavargó ezüstös fényű anyagot. Nehéz ügy volt, kétség sem férhetett hozzá, mégis biztos volt a sikerben. Annyi nehéz helyzettel állt már szemben, hogy tudta, bármit képes megoldani. Csak jól kell tudni hazudni, ennyi az egész. Fő, hogy minden alátámasszon minden mást, és egyetlen apró hiba sem csúszhat be. Ilyen egyszerű. Olyan emléket kell hamisítania, ami a halálfalók minden bűnét megmagyarázza. Nagyon sokan meg fogják vizsgálni, de tökéletesnek kell lennie. Lassan körvonalazódott a fejében a megoldás. Negyedjére is belehajolt a merengőbe, hogy megbizonyosodjon róla, mindenre jól emlékezett. Pánik tört ki a Minisztériumban. Mindenfelé átkok repdestek; oszlopok dőltek le, emberek estek össze holtan. Egy szervezetlen csapat tört be s céltalanul lődöztek mindenfelé. Kilétük nem volt kérdéses: mindenki felismerte bennük a Voldemort bukásakor eltűnt halálfalókat. A Minisztérium alkalmazottai közül sokan menekülőre fogták, de szép számmal akadtak olyanok is, akik ki mertek állni a rettegett bandával szemben. A helyzet először kritikusnak látszott, de az auror osztag egy percen belül körülzárta a támadók nem egészen húszfős csapatát. Mindenki azt várta volna, hogy véres harc fog következni, de a halálfalók következő megmozdulása elakasztotta a jelenlévők lélegzetét. A varázspálcáikat behajították az aurorok közé. Mindnyájan. Fegyvertelenül, védtelenül álltak az aula közepén, a félelem vagy aggodalom jelei nélkül. Az aurorok csapdát vártak, mikor a támadók feléjük indultak, csuklójukat előre tartva. Senki nem hitte el, hogy megadták magukat. Voldemort uralma alatt tömegeket öltek meg, uruk legyőzése óta is emberek százait, s az előző pillanatokban is több tucatnyi minisztériumi dolgozót... és most mégis a rend őrei előtt álltak, fegyvertelenül, önszántukból. Mi más ez mint öngyilkosság? Az aurorok rögtön cselekedtek. Szorosan megkötözték a kezüket, és azon nyomban elindultak velük az Azkabanba.
A férfi elmélyülten nézte a merengőben kavargó ezüstös fényű anyagot. Véletlenül került a birtokába, de ha már megszerezte, mindenképpen ki akarta használni. Apja, Rodolphus emléke volt, de még milyen érdekes emlék... Hátrapillantott a válla felett, hogy jól be van-e csukva az ajtó - nehogy betévedjen mondjuk az öccse -, és harmadszorra is belemerítette arcát a merengőbe. - A Nagyúr meghalt...! - visította egy magas hang magából kikelt kétségbeeséssel. A hanghoz Bellatrix Lestrange groteszk módon eltorzult arca és kitekeredett teste társult. A teremben mindenki felkapta a fejét. Először csak döbbenten meredtek rá, aztán hirtelen mozdulatokkal feltépték ingük bal ujját, szabaddá téve ezzel a Sötét Jegyet - és igen, a Jegy elhalványult aztán felizzott, aztán megint elhalványult... aztán egy heg maradt a helyén, mintha késsel vágták volna magukba... - A Nagyúr meghalt - visította újból a nő. - Érzem, ég, ég, lángol a karom, nézd, lángol...! - Zokogott és sikított, eltakarta a szemét, s próbálta minél messzebb tartani magától a karját, mintha valóban lángolna... A többiek zavarodottan néztek rá és egymásra: ők láthatóan nem éreztek semmilyen fájdalmat, csak látták, ahogy leolvad a karjukról az összetartozásuk jele. Néhány másodpercig semelyikük sem mozdult, aztán ketten egyszerre pattantak fel: Levin Dolohov és Rodolphus Lestrange. - El kell tűnnünk - törte meg a csendet Lestrange. - A Denem kúria - vágta rá Dolohov. - Mindenki a Denem kúriába. A többiek is felpattantak. Döbbentek voltak és talajvesztettek, mégis tettre készek. - Menjetek - szólt barátjához Rodolphus -, én kezdek valamit Bellával. - Egy pillanatig farkasszemet néztek Levinnel. Kétségbe voltak esve, igen, mindenki kétségbe volt esve, de uralkodtak magukon, mert nem volt más választásuk. - Majd utánatok megyünk. - Mindig határozott hangja ezúttal megremegett. Lepillantott a feleségére: a falhoz verte magát és folyamatosan sikoltott. Látszott a férfin, hogy egyáltalán nem biztos benne, képes lesz eljutni feleségével a menedékhelyre, de az is egyértelmű volt, nélküle egy lépést sem volna hajlandó megtenni. - Rendben van - válaszolta a szőke férfi másodpercnyi mérlegelés után. Lerítt róla, hogy ebben a pillanatban elbúcsúzott a barátjától. Intett a többieknek, és dehoppanáltak. Rodolphus egyedül maradt a visító és kapálózó Bellatrixszel. Mellé lépett, és megpróbálta felemelni a földről. A nő minden erejével próbált kiszabadulni a kezei közül - rettegett tőle, nem ismerte föl. Egy egészen másik világban volt ebben a pillanatban, és egészen más dolgokat látott. Fizikai fájdalmat okozó sikoltozása nem akart megszűnni. - Én vagyok az, Bella. Segíteni akarok - próbálta megnyugtatni a férfi, de láthatóan ő is tudta, milyen feleslegesen próbálkozik szavakkal. Igyekezett óvatosan lefogni a feleségét, de az magén kívül rúgta-ütötte-karmolta-harapta ahol csak érte. - Biztonságos helyre viszlek - tett egy utolsó, elkeseredett kísérletet, majd előkapta a pálcáját és egymás után három nyugtató varázslatot küldött élete párjára. Idegesen a karójárája pillantott: már percek teltek el a társaik távozása óta. Bellatrix kapálózásai rángásba, sikolyai nyöszörgésbe fulladtak, így Rodolphus a dereka alá tudott nyúlni és az ölébe emelte. Alakjuk szertefoszlott a levegőben: dehoppanáltak.
A férfi elmélyülten nézte a merengőben kavargó ezüstös fényű anyagot. Büszkeség és elégedettség töltötte el. Úgy érezte, nem volt hiábavaló az elmúlt tizenhét év kemény munkája, hogy fiából embert faragjon. A merengő felé hajolt, hogy másodszor is végignézze az emléket. A Roxfort kviddicspályáját körülvevő lelátókon szurkolók százai várták izgatottan a meccs kezdetét. A magas, sötét hajú fiú hosszan végignézett a zöld és kék zászlókat lobogtató tömegen, majd az ég felé fordította a tekintetét. Borús idő volt, a napot sűrű felhők utasították maguk mögé. A fiú néhány másodpercig összevont szemöldökkel kémlelte őket, aztán határozott léptekkel bement a zöld sátorba, ahol már hatan vártak rá. Két fiú állt és a seprűjét fogta, egy karba fonta a kezét, kettő a padon ült, a hatodik pedig törökülésben a földön. Mindnyájan csendben néztek az előttük megálló kapitányukra, és várták, hogy kimondja a vezényszót a felszállásra. A kapitány néhány másodpercig szemlélte csapatát, aztán valóban meg is szólalt, ahogy várták tőle. - Hajrá. Csak ennyit mondott, semmi többet. Nem volt semmiféle taktikai vagy lelkesítő beszéd, sem ódák arról, hogy bizonyára megverik a Hollóhátat. Csak egyetlen határozott szó, de abban benne volt minden. Aki eddig ült, felállt; akinél eddig nem volt, az seprűt ragadott. Mindenki egyenként megfogta a társai kezét - nem kézfogás volt, csak egy baráti kézszorítás. Érzelmeket egyik fiú arcán sem lehetett felfedezni. Átvetették lábukat a seprűn, és szó nélkül kirepültek a sátorból. Felzúgott a tömeg, sokan fel is álltak. A két csapat hamarosan elfoglalta a helyét a pályán - a zöld kapitány a karikák előtt -, és kezdetét vette a meccs.
A férfi elmélyülten nézte a merengőben kavargó ezüstös fényű anyagot. Végre megkapta, ami után annyi ideje sóvárgott. Egy darabka az apjából. Soha nem ismerte őt igazán, nem is érezte úgy, hogy lenne apja... Fogalma sem volt, mit fog látni a merengőben, de szinte mindegy is volt neki. Csak az számított, hogy megtudjon valamit az apjáról, hogy kapjon valamit az apjából... A bátyjának szoros kapcsolata volt az apjukkal, de ő, a fiatalabb fiú, nem kapott belőle. Kaphatott volna, de elutasította. Hogy miért? Hát... Belemerítette az arcát a merengőbe, és elmerült az apja emlékében. - Nézd apa, tűzijáték! - A tízévesforma fiú ámulattal nézte a távolban felszálló fénycsóvákat. Az apja is arra fordította a fejét, majd rövidesen meg is szólalt. - Szeretnél te is tűzijátékot, Rod? - kérdőn nézett le a gyerekre, de közben már ki is húzta zsebéből a pálcáját, hisz előre tudta a választ. - Igen. Nagyon szeretem a tűzijátékot... Az apa először kicsi színes csóvákat lőtt ki a varázspálcájából, aztán egyre nagyobbakat: az átok felreppent, s amint hozzáért egy faághoz, vagy akár csak egy pillangóhoz, nagyot durrant, és színes csóvák tömkelegét lövellte ki magából. - Mutatok olyat, amit még biztosan nem láttál... Gyere, álljunk hátrább... - Jó tíz métert hátrált a fiával együtt, majd pálcáját egy közeli bokorra irányította, s kilőtte az átkot. A bokor felrepült, majd óriási dördülés kíséretében darabjaira hullott, s minden darabkája színes fénnyalábokat lövellt ki. A fiú tátott szájjal nézte. Az első pillanatokban teljesen elsápadt az ijedtségtől, de aztán egészen kipirosodott az arca az izgalomtól. Tágra nyílt szemekkel nézte a fények játékát és azt, ahogyan a valami semmivé válik. Egészen megbabonázta a látvány.
Ha újrakezdhetném
Hogy ki akarok-e lépni az életemből? Nem, cseppet sem. Igazán elégedett vagyok vele. Minden részletét szeretem. De ha a mai fejemmel újrakezdhetném, teljesen más utat választanék. Sokkal nyugodtabb és lassabb életet élnék. Először is nem venném el Bellát. Szeretem, de lássuk be, mellette a nyugodt élet igencsak hiú ábránd lenne. Találnék magamnak egy másik aranyvérű lányt. Befejezném a tanulmányaimat, mielőtt gyerekvállalásra adnám a fejem, és sokkal többet tennék érte, hogy jó apa legyek. Biztosan nem csatlakoznék a halálfalókhoz, és a politikát is messziről elkerülném, a Walpurgis Lovagjairól nem is beszélve. Átoktörőként dolgoznék a Gringottsban, lenne egy szép családom és ennyi. Ennyi.
Ha egy napig bármit tehetnék
Ó, és milyen hosszú lenne az a nap? 24 óra? Á, az nagyon kevés...