Vérem

Félvér

Édesapám, Robert Jones

Bálványoztam és imádtam. Az ő ereiben egy csepp nemesi vér sem csörgedezik – ahogy azt sokszor hangoztatta kedvtelve és büszkén -, ahogy mentalitása is homlokegyenest különbözik a nemesi gőgtől és hűvösségtől. Cinkostársak voltunk, sok fejfájást okozva ezzel anyának.

Édesanyám, Ginette Tyrone Jones

Bár olyan jó anya lehetnék, amilyen ő volt nekem. Amióta az eszemet tudom, példaképként állt előttem, mint erős, sokoldalú nő: egyszerre volt ő gondoskodó édesanya és feleség, elismert gyógyító és finom, társasági hölgy. Nemesi, aranyvérű család sarja, de kapcsolata megromlott a rokonsággal, amikor egy félvér férfihoz ment nőül. Nem tagadták ki, de lényegében véve végleg elvágta magát családjától. De azt hiszem, soha nem is tartozott igazán közéjük és ezt ő is nagyon jól tudta.

Húgom, Gwenog Jones

A jelentős korkülönbség ellenére ma már bensőséges, baráti a kapcsolatunk. Húgom temperamentuma szerencsére meggátolta, hogy anyáskodásom teret nyerjem felette, amiért nagyon hálás vagyok. Bakfis korában a falra tudtam volna mászni tőle, de mára sikeresen kinőtte gyerekességét és akaratosságát. A szívem pedig büszkeségtől dagad; Gwenog előtt nyitott az út a fényes kviddicskarrier felé - ez már most nyilvánvaló.

Férjem, Caspar Whitehorn

A kapcsolatunk sok tekintetben nem egy leányálom, de szeretem Caspart. Kulcsa ez egy jól működő házasságnak? Már nem állíthatom biztosan. Talán túl korán, meggondolatlanul ugrottunk fejest a házasságba.

Leányom, Flora Whitehorn

Egyetlen gyermekem; az az angyali kislány, akire már rég vártam. Fogantatása pillanatától kezdve csendesen reménykedtem benne, hogy egy leánygyermeknek adok majd életet, így kimondhatatlan boldogság volt őt először karjaimban tartva a szívemhez szorítani. Most négy éves a kis rosszaság, és bár megannyi fejtörést okoz csínyeivel és elevenségével, bearanyozza a napjaimat. Vele tapasztaltam meg először az anyaság mibenlétét; bár nevelt gyermekeim is közel állnak a szívemhez, Flora az én vérem, így pedig a legkedvesebb számomra.

Nevelt leányom, Hazel Whitehorn

A férjem első házasságából származó lánnyal könnyedén megtaláltam a közös hangot. Talán pont azért fogadott bizalmába, mert sosem próbáltam az édesanyja helyére lépni. Még elég fiatal vagyok hozzá, hogy egyszerre a barátnője is legyek, ne csak a mostohája, ami mindkettőnk számára megkönnyítette a barátkozást. Igyekszem megadni neki azt a szeretet és odafigyelést, amit az apjától, jól tudom, nem kap meg.

Nevelt fiam, Dorian Whitehorn

Sosem vágytam fiúgyermekre, és sosem bántam, hogy elsőszülöttem lány. Mostohagyermekeim közül Hazelre lányomként tekintek, Dorianhoz azonban nem kerültem igazán közel. Szégyellem, de a kettőnk közti távolság áthidalásáért nem tettem meg minden tőlem telhetőt.

Mottóm

„Ha hiszel, van, ha nem hiszel, nincs. Amiben hiszel, az van."
„Tisztelni kell az embert! Nem sajnálni... Nem megalázni a sajnálkozással.”

Amortentiám

Esőillat, kávé, levendula

Különös jellegzetességem

Első pillantásra semmi szembetűnőt, különöset vagy különlegeset nem lehet rajtam felfedezni. Furcsa módon mégis ezt nevezném meg jellegzetes ismertetőjegyemnek: az egyszerűséget.

Ami megnyugtat

A gyermekeim közelsége, az eső kopogása az ablaktáblákon, egy jó könyv.

Ami boldoggá tesz

Helyesebben, aki boldoggá tesz: Flora és Caspar.

Ami bosszant

Sajnos, jelentéktelen apróságok miatt is könnyedén felszökik a pulzusom, de nem vagyok haragtartó.
Általában véve bosszant a kényesség, az önzés és a gőg; ahogy Caspar viszonyát a gyermekeivel sem nézem jó szemmel.

Ahol jól érzem magam

Bárhol, ha a megfelelő emberek vesznek körbe. Anyaként természetesen központi szerepet tölt be az életemben az otthonom, de a munkám is fontos számomra, szeretem, amit csinálok, emellett pedig fiatal nőként a mértéktartó szórakozást – így a szórakozóhelyeket – sem vetem meg.

Hobbim

Kviddics – ez amolyan családi hagyomány nálunk, és bár jól játszom, Gwenog mellett elbújhatok.
Olvasás.
Kikapcsolódni; kiruccanni valahova a barátaimmal, egy estét kettesben tölteni a férjemmel.

Rossz szokásaim

Koffeinfüggő vagyok; a nap nem indulhat kávé nélkül.

Titkaim

Mindenkinek vannak apró, említésre sem igazán méltó titkai. Nekem is, azonban érdekel az valakit, hogy tegnapelőtt a Három Seprűben a vajsörömre várva, ártatlan flörtbe bonyolódtam egy ismeretlen férfival? Titok ez egyáltalán?

Legnagyobb félelmem

Flora és Caspar elvesztése.
A történelem megismétli önmagát, megerősödnek a Voldemort által teret nyert eszmék örökösei, újabb varázslóháború tör ki.  

Ami nélkül nem tudnék élni

A családom; a munkám, az hogy valami hasznosat tegyek.

A családom nekem

Az első.

Ha én nem lennék

Nem látom értelmét a kérdésnek.

Amit rólam beszélnek

Romokban hever a házasságom. Számos találgatás van a miértekre is: még gyerek vagyok az elköteleződéshez, a munkámmal veszélybe sodrom magam és a családomat – a legelvetemültebbek szerint egy bevetésen szerzett sérülésem miatt elvetéltem -, hárpia vagyok, nem jövök ki a mostohagyermekeimmel, esetleg a pénz vonzott a férjemhez.

Amit szeretek magamban

Minden fontos területen megállom a helyem. Azt hiszem, jól szerepelek anyaként, eközben pedig a munkámról sem kell lemondanom.

Amit utálok magamban

A túlzottan is heves vérmérsékletemet, indulatosságomat, hogy az utolsó szónak mindig az enyémnek kell lennie.

Kinézetem

Takaros menyecske – mondta rólam a nagyanyám. Bizonyos értelemben bóknak vettem jellemzését, hisz mindig az egyszerűségre, a praktikusságra törekedtem, szerettem a letisztult formákat és sosem vágytam feltűnő szépségre. Többre értékeltem a természetes bájt és a kényelmet. Azonban hiúságomat kissé sértette a dolog; mégiscsak nő vagyok, méghozzá férjes nő. Főzni pedig nem igazán tudok…

Múltam

1960 – Augusztus idusán, tiszta, csillagfényes éjszakán jöttem világra édesapám elmondása szerint. Első gyermek voltam; anyai ágon egy évszázadokra visszatekintő, ősi krónikákban jegyzett család sarja, apai ágon egy névtelen família egyszerű tagja. Az előkelő rokonság nem vett rólam tudomást, még édesanyám szüleit sem ismerhettem meg, édesapám családja azonban mindenért kárpótolt. Második nevemet apai nagyanyám után kaptam.
1968 – Először mutatkoztak meg mágikus képességeim, amikor az ispotályból hazaérkező, szüleim figyelmét korlátlanul élvező csecsemő kishúgomat kireptettem a nyitott ablakon, és csak egy hajszálon és édesanyám gyors közbelépésén múlt, hogy Gwenog zuhanórepülésben nem célozta meg a virágágyást. Az eset utáni alapos fejmosás megtette hatását; attól a naptól kezdve – míg okosabb nem lettem – sokkal körültekintőbb és rafináltabb módokon próbáltam megszabadulni a „betolakodótól”. Ma persze már nosztalgiázva gondolunk vissza a régi szép időkre; a családi fáma szerint e korai élménynek köszönheti Gwenog a repülésben való tehetségét.
1971 – Felvételt nyertem a Roxfortba, ahogy azt már hónapokkal előre megjósoltam. Bár korábban rendkívül magabiztosan hangoztattam, hogy szeptembertől a Roxfort diákja leszek, valójában bizonytalan voltam, és hatalmas kő esett le a szívemről, amikor megpillantottam a vörös viaszpecsétes borítékot.
1972 – Belöktem a mardekáros Mulcibert a roxforti tóba, amiért az a szemüvegem miatt csúfolt. Pályafutásom során először büntetőmunkára küldtek, és gazdagabb lettem életem első rivallójával is, ami édesanyámtól érkezett. Apától egy gratuláló levelet kaptam, mindenízű drazséval és a kedvenc édességeimmel megspékelve.
1973 – Iskolai varázslósakk bajnok lettem, majd nagy gyakorlatra tettem szert a carbunculus rontás használata terén. (Rosszindulatú mardekárosok ellen elsőrendű ellenszer.)
1974 – Elcsattant életem első csókja, és súlyosan megrendített az egy hétig tartó kapcsolatom lezárása. Nehezen hevertem ki a viharos szakítás során elhangzott, az eleinte még szőke hercegnek tűnő, akkor már varanggyá avanzsálódott barátom sértését; a fejemhez vágta, hogy egy kibírhatatlan hárpia vagyok, és ötven macskával fogok megöregedni.
1975 – Ez évtől fogva erősítettem a házam kviddicscsapatát, mint hajtó. Először fogóként próbáltam ki magam, de az első meccs után posztot váltottam.
Az SVK professzorom arról tudakozódott, milyen irányban tervezek továbbtanulni. Nem tudtam válaszolni.
1976 – Viharfelhők gyülekeztek; még otthon is feszültség rezgett a levegőben. Mint később megtudtam, apa csatlakozni akart a Főnix Rendjéhez, amit azonban édesanyám erősen ellenzett. Egyenesen kijelentette, hogy ha apa belép a szervezetbe, őt és a gyerekeit többé nem látja. Kemény fellépését a család biztonságáért való aggodalom indukálta, ezt apa is tudta, kapcsolatuk mégis ekkor kezdett megromlani, lassanként elhidegültek egymástól; hogy egyszer csak arra eszméljenek, a régi szerelemnek csupán az árnyéka maradt meg.
Az RBF vizsgákon SVK-ból, átváltoztatástanból és bájitaltanból elért kimagaslóan jó eredményeimnek hála, e három tantárgy tanulását emelt szinten folytattam tovább. A riasztó előjelek és események, Voldemort és csatlósainak rémtettei nem csekély mértékben járultak hozzá, hogy az aurori pálya felé kezdtem kacsintgatni. Igazságérzet, fiatalos forrófejűség, valós elkötelezettség? Nem tudom, mely motivációk vezéreltek igazán.
1977 – Kitűnő eredményekkel végeztem el a Roxfortot és felvételt nyertem a Plumonbea általános aurorképző szakára. A hangulatomra ekkoriban bélyeget nyomtak az otthoni események, majd édesapám bátyjának, aki auror és Főnix rendje tag volt, eltűnése mélyen letaglózott, magamba fordultam. A hosszan elhúzódó depresszióból csak hónapok múltán gyógyultam fel teljesen.
1978 – Egy új kezdet, egy tiszta lap, melyre a roxfortos évektől eltérően a gondoktól és az aggodalomtól terhes sötét tintával írtak. Húgom, Gwenog ekkor kezdte meg roxforti tanulmányait; a családomból csak vele álltam rendszeres levelezésben. Az egyik professzorom huzamosabb ideig gyengélkedett, ezalatt – közelebbről, mint a legtöbb diák – megismerkedtem helyettesével, akivel viszonyt is folytattam. Kapcsolatunkat természetesen nem vállalhattuk fel, ami nem segített hidat építeni a kor- és társadalmi különbségeink közé. Hála édesanyám konzervatívnak mondható nevelésének, nem tudtam szégyen nélkül gondolni tetteimre, ami csak elmérgesítette az amúgy is instabil helyzetet.
1979 – A szerelemnek hitt zsarátnok elhamvadt, a szenvedély kihunyt; a férfinak többé nem kellettem, én pedig fellélegezhettem. Úgy éreztem magam, mint akit kifulladásig hajszoltak, és aki örül, hogy véget értek megpróbáltatásai. Szerencsére a professzor volt annyira diszkrét, és féltette oly mértékben az állását, hogy semmiféle módon nem gátolt meg előremenetelemben. Minden energiámat a tanulásra koncentráltam. Az év végén megismerkedtem a Nimbus Racing Broom Co élén álló,nálam közel egy évtizeddel idősebb varázslóval, Caspar Whitehornnal.
1980 – Felsőoktatási tanulmányaim végére értem, immár hivatalosan is auror voltam. Buzgott bennem a tenni akarás, az elhivatottság, amit csupán erősített édesanyám rosszallása, akivel az elmúlt három évben riasztóan megromlott a kapcsolatom. A mélypontot akkor értük el, amikor egy vita hevében gyávának neveztem őt. Ezután három hétnek kellett eltelnie, hogy baglyot küldjek a családomnak, és csak hónapok múlva léptem át újra a szülői ház küszöbét. Kapcsolatom Casparral új irányt kezdett venni, és többé nem tagadhattam, hogy gyengéd érzelmek fűznek a férfihoz.
1981 – A varázsvilág egésze egyszerre tört ki örömujjongásban. Új, szebb nap virradt ránk, amikor Voldemort megszűnt létezni, amikor a szeretett férfi gyűrűt húzott az ujjamra. Ez az esztendő még egy csodát hozott: Florát. Boldog voltam, évek óta először igazán boldog voltam.
1982 – Lassan rendeződött a családommal való kapcsolatom, bár többé semmi sem volt a régi. Gyáva. – Ez a szó mindég édesanyám és köztem visszhangzott, ahogy a szüleim házasságát is csupán a barátság, a hűség és a megszokás kapcsa tartotta egybe. Azt hiszem, az egész család számára Gwenog volt a reménysugár.
1983 – Boldog házasságban éltem. Az egyre gyakoribbá váló viták és a nehézségek ellenére töretlenül hittem ebben. Flora szépen cseperedett, a munkám pedig teljessé tette az életemet.
1984 – Valami nincs rendben a házasságomban.
1985 – Valami nincs rendben a világban. A politikától igyekeztem mindig elhatárolódni, számomra az egyetlen vezérlő elv az igazság volt, amit korábban nem találtam egyetlen párt fellengzős beszédében sem. Azonban lassan állásfoglalásra kényszerültem, és elveimen felülemelkedve vagy éppen két lábbal tiporva azokat, választottam irányultságot. Úgy vélem, a GG az egyetlen párt, amely elég erőteljes, hogy az MM hatalmi törekvéseinek útját állja. Alapvetően nem teljesen értek egyet a nézeteikkel, és az intézkedéseikben is bőven akad kivetnivaló, azonban az MM – ami, hogy őszinték legyünk, az egykori halálfalók és az őket pártoló arisztokrácia tagjainak válogatott gyűjteménye – szélsőséges eszméivel szemben csak a radikális lépések érhetnek célt.
Mindeközben a házasságom is kockán forog. A szerelem köde már eloszlott, csak a hétköznapok maradtak. Van jövője a kapcsolatunknak? Van értelme folytatni? Mi lesz, ha bebizonyosodik, hogy a szerelem kevés? Mi köt össze minket? Kérdések, kínos kérdések, amikre nem tudom a választ.

Ha újrakezdhetném

Pár évet várnék a házassággal.

Ha egy napig bármit tehetnék

Boldoggá tenném a férjem. Fáj látni, hogy ez máskor nem megy; mert hogy nem megy, azt a vak is látja.

Ha kitörne a háború

Azt tenném, amit tennem kell, ami a munkám, a kötelességem.

Ha meghalnék

Szeretném látni, ahogy a lányom felnő. Épp ezért rémiszt a halál gondolata. Még nem jött el az ideje, hogy örök álomra hajtsam a fejem.

Playby: Jenna Louise Coleman