Lendületesen léptem be a Nimbus központi irodájába. Az előtérben megmondták, hogy Mr. Whitehorn csak előzetesen egyeztetett időpontokban fogad ügyfeleket, de csak legyintettem, hisz én előre egyeztettem időpontot. Nem tartottam fontosnak, hogy percekig rágódjanak rajta: igen, valóban öné ez az időpont, szólunk Mr. Whitehornnak... Nem. Ehhez nekem köszönöm, de nincs türelmem. A recepciós kislány legnagyobb kétségbeesésére már be is nyitottam a cégvezető úr irodájába. - Szép jó napot, Mr. Whitehorn. Narcissa Malfoy vagyok - mutatkoztam be mosolyogva, majd egy kierőszakolt kézfogás után egyszerűen leültem vele szemben. - A gyermekseprűikkel kapcsolatban lenne néhány észrevételem. A fiam öt éves, és megvettük neki a legújabb Nimbus modellt - a legújabb gyermekmodellt, természetesen -, de a férjemmel úgy véljük, nem megfelelő a biztonsági ellátottsága. A fiunk már többször leesett róla és minannyiszor lenyúzta a bőrt a könyökéről vagy a térdéről. Szerény véleményünk szerint a seprűnek túl magasan van a sebességhatára, és a repülés magassága sem kellően korlátozott, ahogy az ülégbiztonsága sem megfelelő. Mi a véleménye erről, Mr. Whitehorn? - Hátradobtam a hajam, és kérdőn, mondhatni követelőn néztem rá.
A fülemben méregdrága ezüstfülbevaló csillogott, a csuklómon ugyanilyen karkötő. A kezemben lévő ezüsttel bevont minitáskát feltettem az asztalta, de bal kezemmel továbbra sem engedtem el.

- Nesze semmi, fogd meg jól - vágtam rá lesajnáló arckifejezéssel. - Akár ezt is válaszolhatta volna, azzal sem mondott volna kevesebbet. - Felsőbbrendű mozdulattal hátrasimítottam a hajam. - Nem vonom kétségbe a szavait, Mr. Whitehorn, a gyermekseprűk bizonyára többféle védőbűbájjal rendelkeznek, mégsem találom kielégítőnek őket. Szép dolog, hogy a Nimbus gyártja a leggyorsabb, legfordulékonyabb, legstabilabb és persze legdrágább versenyseprűket, de ha már gyermekeknek is készítenek modelleket, elsődleges prioritási szintre kéne emelniük a kisgyermekek testi épségének minden körülmények közötti biztosítását. Lehet rá törekedni, hogy kielégítség a vásárlók igényeit - idéztem az ő kifejezését - , de törekedni nem elég. Mondja kedves Whitehorn úr, mégis mi az a magasság, aminél tovább nem emelkednek a gyermekseprűik, és mi az a maximális sebesség, amit nem lépnek túl? - érdeklődtem fennkölt arckifejezéssel. - Ha minden igyekezetük ellenére sem tudják biztosítani gyermekem számára a teljes biztonságot, úgy vélem, nem igyekeznek eléggé.
Nem tűrhettem a gondolatot, hogy gyermekeimnek, Merlin ne adja, valami baja eshet. Pláne az én kedves kicsi Dracómnak, aki mindennél fontosabb számomra, s a család kis reménysugara. Virág a pusztaságban, szivárvány a zivatarban, fény az éjszakában.

- Természetesen van elképzelésem a probléma megoldását illetően - válaszoltam rögtön. - Felbonthatatlan munkaviszony valamint napi tizennégy óra munka a tervezőmérnököknek, minimális fizetéssel, amíg nem sikerül kiötölniük valami használhatót. Meg lennék lepve, ha ilyen körülmények között sem javulna a minőség és nem érnének el tökéletes biztonságot náhány héten belül.
Nem bírtam elviselni, ha valaki rest. Ha már pénzt kapnak, dolgozzanak is érte! Ha napi nyolc óra tétlenkedésért galleonezreket kapnak, miért is erőltetnék meg magukat? Motiválni kell az alkalmazottakat, máskülönben nem fognak dolgozni!
A tíz kilométer per órát többé-kevésbé elfogadható éréknek találtam, ezért a magasságkorlátba kötöttem bele. - Két méter?! Esett maga már két méter magasról? Két méter pont elég ahhoz, hogy a gyerek átforduljon zuhanás közben, és kitörje a nyakát! - Egészen felháborodott hangon beszéltem. - A gyermekseprűket korcsoportokra kéne osztaniuk. Ön is beláthatja, hogy ami egy nyolcéves gyereknek épp megfelelő, az egy háromévest életveszélybe sodorhat. - Hátradőltem a székben, arisztokratikusan magasra emeltem az államat, és újfent megigazítottam szőke hajkoronám elkószált tincseit.

A rabszolgatartásra vonatkozó monológjára csak lekezelően legyintettem, és látványosan megforgattam a szemem. Gondolhattam volna, hogy ilyen beszűkült és kispolgári. Az igazán nagy emberek nem ismernek olyat, hogy tilos.
- Hogy én vagyok az első reklamáló szülő? Nos a maga helyében és is ezt mondanám. De tudja mit? Tételezzük fel, hogy valóban így van. Ebben az esetben komolyan el kéne gondolkozzunk rajta, mennyire nem figyelnek gyermekeikre a mai szülők. Tudja egy gyereket nem csak hagyni kell felnőni - mondván, felnő az magától is -, egy gyereket fel kell nevelni. Ebbe pedig beletartozik, hogy szülőként kötelességünk nekünk ügyelni a testi épségére, amíg neki nincs félelemérzete, sőt még jóval azután is. Látszik, hogy magának nincsenek gyerekei! Sajnálnám őket, ha lennének. - Egy cseppet sem érdekelt, hogy vannak-e gyerekei vagy sem, nem volt róla információm. Nem azon volt a hangsúly, hogy nincsenek gyerekei, hanem azon, hogy kioktassam, mik is egy szülő felelősségei.
Mikor kiejtette a száján az utolsó mondatot, melyben biztosított az esetleges kártérítésről, olyannyira kikeltem magamból, hogy épp csak nem pattantam fel a székről. - Kártérítést?! Hogy kártérítést?! Komolyan kiejtette ezt a száján? Maga komolyan azt képzeli, pénzzel kárpótolni tud érte, ha balesetet szenved a fiam? Úgy gondolja, összemérhető a kettő? Csodálkozom, hogy még nem adta el a gyerekeit! Mégis mit hisz, beérem ennyivel? Kártérítés! Hogy oda ne rohanjak, kártérítés! Szép dolog erre felépíteni egy céget. "Senki nem fog merni reklamálni, de ha mégis, legfeljebb fizetünk neki kártérítést." Büszke lehet magára, mondhatom. Kisgyermekek életével játszik! És mi számít egyedül? A pénz! Undorító! - A végletekig fel voltam háborodva. Micsoda egy pofátlan alak! Méghogy kártérítést fizet! Az eszem megáll!

- Így van, próbálja csak másra hárítani a felelősséget! - Sértetten hátravetettem a fejem. - Mindig az a legegyszerűbb megoldás. - Hogy esetleg én is pont azt tettem? Neeeem, közel sem. Ha már fizettem a termékéért, szolgálja ki az igényeimet, ez így működik! - Magának, mint a Nimbus Broom Corporation vezetőjének megkerülhetetlen feladata lenne a piaci igények folyamatos figyelemmel kísérése, s becsapott vásárlói panaszainak, valamint további igényeinek figyelembe vétele, s azok feltétel nélküli kárpótlása valamint kielégítése. Nos, a panaszaimat már elmondtam, következzenek az igényeim! - Mézesmázosan rámosolyogtam. Előredőltem, és arisztokratikus mozdulattal feltámasztottam mindkét alkaromat az asztal lapjára. - Szeretném kicseréltetni a fiam seprűjét, hátha csak az a darab műszaki hibás. Szeretnék továbbá egy korlátlan összegű vásárlási utalványt, amit bármikor, bármennyi alkalomra elosztva felhasználhatok bármelyik üzletében meghatározatlan lejárattal. Ezen felül szeretnék egy egész napos gyárlátogatást a fiam és saját magam számára az ön személyes vezetésével, hogy megtekintsük, valóban előírásszerűen készülnek-e a seprűk. Ha mindezeket nem teszi lehetővé, sajnos kénytelen leszek az ügyvédemhez fordulni.
Hogy nincs igazam? Na és? Ha Belláék nevét tisztára tudtuk mosni a Wizengamot előtt, egy ilyen pitiáner pert ne nyernék meg? Ő fog rosszul járni, ha nem teljesíti a követeléseimet. Én nem veszítek.

Érdeklődve hallgattam. - Szóval kicserélik a fiam seprűjét, és bármit választhat mellé, ami csak tetszik neki. - Egy pillanatig mérlegeltem, mennyit engedjek a követeléseimből. Talán Draco jobban örülne néhány kviddicses ajándéknak, mint egy gyárlátogatásnak. És különben is, egy ilyen gyárban sok a munkás, kevés az oxigén, és bizonyára rengeteg betegség terjeng a levegőben. Még csak az kéne, hogy az én kicsi Dracóm elkapjon valamit, vagy én fertőződjek meg. - Rendben van. Elengedem a másik két követelésemet, de szeretném, ha helyettük kapnék a fiamnak egy teljes védőfelszerelést, természetesen az ő méretében. Ez a feltétele annak, hogy egyeszségre jussunk. - Elégedetten hátradőltem a széken, és győzelemtől sugárzó tekintettel néztem Mr. Whitehorn szemébe. Erre nem mondhat nemet. Ha mégis azt tenné, tényleg elperelem tőle az összes pénzét és az egész gyárát.