Vérem

Tündöklő arany.

Édesapám, Bray Gerard Holbrook

Az ember, aki létezik, de olyan, mint a levegő. Tudod, hogy van, csak nem látod. Talán nem is akarod látni. Igazán sosem volt korlátozva az életem, mert nem számítottam. Voltak elvárások, mit tudjak, mivel foglalkozzak, mihez értsek, mikor, hol és miben jelenjek meg, kivel legyek kedves és kiről ne vegyek tudomást. A számba adták, mit gondoljak és mik legyenek a vágyaim, elképzeléseim, de ezek mind csak üzenetként értek el hozzám. Az apámat ritkábban láttam, mint bárki mást a világon. Tartok és félek tőle, de cseppet se tisztelem. Tudom, hol a helyem és mi az elvárt, hogyan viszonyuljak hozzá, de igazából gyűlölöm attól a pillanattól kezdve, hogy kitagadta Royt.

Édesanyám, Ophelia Darleen Holbrook

Kislány voltam még, mikor meghalt. Egyszer az egyik nénikém azt mondta, hogy nagyon hasonlítok rá és ezt valamilyen oknál fogva nem bóknak szánta, de nem is sértésnek. Inkább szomorkás volt a tekintete, ahogy végigsimított az arcomon. Akkor nem értettem, de nagyon emlékszem arra a pillanatra, nem sok olyan őszinte pillanat fordul elő a családunk köreiben. Manapság néha már kezdem érteni mire gondolhatott, vagy legalább is én találtam neki egy számomra logikus jelentést. A bátyám azt mesélte róla, hogy fiatalon még egészen más volt, nem olyan, amiről halvány emlékeim vannak. Megtört, fásulttá vált, elveszítette az életörömét és az élni akarását. Néha, mikor anyám sírja előtt állok, önzőn az a gondolat jár a fejemben, vajon nekem is ez a sors jár e.

Nővérem, Page Ophelia [Holbrook] Abbott

Azon kívül, hogy az én második keresztnevem megegyezik az ő elsőjével, nem sokat tudok róla. Még meg se születtem, mikor ő már férjhez ment és elköltözött otthonról. Roy mesélt nekem róla, illetve néha találkoztam vele, de igazán sosem lett közöttünk igazi testvér viszony, így sok véleményem nincs is róla.

Bátyám, Royston Bray Holbrook

Az egyetlen ember ezen a világon, akiről tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Szeretem őt mindennél és mindenkinél jobban. Nála élek az egyetem mellett, a felesége egy tündér, a gyerekeivel is remekül kijövök. Amikor csak tudok, programokat szervezek velük és… szeretem őket. Bárcsak ők lennének csak a családom. Egy kicsit néha neheztelek emiatt Royra. Hogy nem vitt magával. Persze tiszta fejjel tudom, hogy ez másképpen nem lehetett és sosem mondanék neki ilyet, sose bántanám meg. Mellette szabadnak érzem magam.

Bátyám, Joshua Gerard Holbrook

A személy, aki mindig fenyeget és figyelmeztet, amint egyetlen lépésem is eltérne a várttól. Kegyetlenül, basáskodóan viselkedik velem, mindezt azért, mert túl komolyan veszi a felelősséget, ami a nyakában van. Megfelelési kényszere beteges és aggasztó. Szót fogadok neki, mert így mindenkinek egyszerűbb, de amint meglátom, görcsbe rándul a gyomrom. Jó párszor megfenyegetett már, mikor olyat láttam, vagy hallottam, amit szerinte nem kellett volna. Bántott is már, de erről nem mertem szólni senkinek. Nem is fogok.

Szeretőm, Sebastian Aurelius Yaxley

Igen, lehet ítélkezni. Szerető vagyok, egy aranyvérű lány, aki házasságon kívül egy politikusnak az ágyában fetrengek. Sokszor szörnyű bűntudatom van, borzalmasan érzem magam és nagyon kemény kritikám van magamról, amit abban a pillanatban elfelejtek, amint meglátom, hozzám ér, megcsókol. Sosem voltam ilyen típus, de ő olyat hoz ki belőlem, amit nem szabadna. Nem akar felvállalni, nem beszélhetek senkinek róla, sosem leszünk egy pár, nem várhatok és nem kérhetek semmit a jövőre nézve. Nem kérem számon, nem kérdezek olyanról, amiről nem akar beszélni. Félek, hogy felidegesítem, vagy rám un és vége lesz mindennek. Szeretem őt és a világ legboldogabbja vagyok minden másodpercben, mikor mellette vagyok. Bár sose lennék nélküle.

Mottóm

Ad astra per asperas. (Tövises az út a csillagokig.)

Amortentiám

Fahéj, régi könyv lapjainak illata, Sebastian bőrének az illata

Különös jellegzetességem

Világító kék szemeim. Ártatlan, kislányos mosolyom. A tény, hogy szinte mindig van nálam könyv, ami általában szembetűnően vaskos és nem egyszer más nyelveken íródott.

Ami megnyugtat

Egy kellemes, illóolajos fürdő. Egy érdekes könyv. Hosszú beszélgetés a bátyámmal. Sebastian karjai között aludni.

Ami boldoggá tesz

Az életben annyi apró öröm van, hogy képtelenség lenne párat kiemelni.

Ami bosszant

Ha lenéznek, tulajdonként kezelnek, a jövőmről döntenek. Elég szépen hozzászoktam már ezeknek a jelenlétéhez.

Ahol jól érzem magam

Bárhol, ahol elereszthetem magam.

Hobbim

Elmém csiszolása, olvasás, álmodozás, hosszú séták, fürdőzés… Elég szerényes és sekélyes ez a lista…

Rossz szokásaim

Amit igazából a túlélésért fejlesztettem ki, hogy lenyelem a véleményem és egyet értek azokkal, akik eltörölhetnek a világból. Illetve a felgyülemlett feszültség egyben szokott kipattanni, s olyankor általában egyedül vagyok és fel-alá járkálva veszekszem a levegővel, majd kisírom magam. Kifejezetten irritáló szokás.

Titkaim

Egy férfi szeretője vagyok, ami egyrészről a legjobb dolog az életemben, másrészről pedig amiért legjobban utálom magam. Mindemellett pedig hogy kifejezetten közeli kapcsolatot ápolok a testvéremmel és gyakran kevés választ el attól, hogy apám ellen szegüljek nyíltan is.

Legnagyobb félelmem

Hogy a maradék jót is elveszítem az élettől. Már csak idő kérdése, hogy ez bekövetkezzen.

Ami nélkül nem tudnék élni

A könyveim és igyekszem hangoztatni, hogy csak ez, mert minden mástól bármikor megfoszthatnak. Ez talán senkinek se zavar túl sok vizet.

A családom nekem

A bátyámon kívül nem jelentenek annyit, mint kellene. Az apámtól és a fiatalabbik bátyámtól félek.

Ha én nem lennék

Az apámnak nem kellene azon aggódnia, hogy még egy felé megy a családi vagyon, de nem is tudna azon sakkozni, hogyan járhatna a legjobban. A bátyámnak már semmi kapcsolata nem lenne a családunkkal.

Amit rólam beszélnek

Egy igazi hölgy süket és vak minden pletyka előtt, csak arról tud, amit neki mondanak és csak akkor szól, ha kérdezik.

Amit szeretek magamban

Az intelligenciám, a tudásvágyam és hogy bár nem hangoztatom, de kifejezetten erős öntudatom, gondolataim és elképzeléseim vannak. Hogy sikerült megtartanom az ígéretem a bátyámnak a személyiségemet illetően.

Amit utálok magamban

Az intelligenciám, hiszen így minden éjjel úgy alszom el, hogy tökéletesen tisztában vagy minden egyes cselekedetemmel, amik következményeivel szembe kell néznem idővel. Naivan remélem (bár hinni nem hiszek benne), hogy az emberek megváltozhatnak. Utálom, hogy nincs merszem igazán a sarkamra állni.

Kinézetem

Százhetven centiméter magas, szemei rikítóan kékek, haja barna és egyenes. Kifejezetten vékony, talán túlságosan is sovány, bőre sápadt, álla széles, homloka magas. Nagyon messze áll az igazi szépségtől, sőt, kész tucat lánynak érzi magát. Visszafogott, rendezett, pedáns. Mosolya kedves és illedelmes, öltözéke mindig az alkalomhoz illő, de általában visszafogott és nőies.

Múltam

Gyerekként gyakran képzeltem magam más történetek szereplőjévé. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer majd egy másik életben ébredek fel. Nem elégedetlenség volt ez a részemről, mindössze mérhetetlen sebességgel száguldó fantáziám lehetett az oka.
Úgy gondolom, a gyerekek nagy része kevésre emlékszik a gyerekkorából. Megmaradnak nekik rövidebb élmények, befolyások, félelmek, örömök, de összefüggő emlékek egy ideig nem. Mikor végignéztem, ahogy a bátyám kisétál az életemből, elkezdtem attól rettegni, hogy elfelejtem őt, így belekapaszkodtam minden apró szikrába, ami utána maradt. Nem mondom, hogy mindenre emlékszem tökéletesen, de nagyon sok minden megmaradt, főleg, ami vele kapcsolatos. A bátyám minden, amit szeretek a családomban. Megért, beszélhetek vele, testvérként és nem eszközként néz rám.
Bennem zsong a pillanat, mikor meghallottam apám szavait, végignéztem azokat a nyugodt, magabiztos lépteket, amikkel testvérem kisétált a tömegből. Mindenre emlékszem, az érzésre, az utána következő semmilyen napokra, végül anyám halálára. Csendes, szeles nap volt. Magányosan sétáltam a tó partján, ahol előtte Roy-al annyit beszélgettünk. Köveket gyűjtöttem, mikor Mrs. Cadley oda sétált hozzám és elmondta, mi történt. Nem sírtam, csak annyit kérdeztem, apa tud e már róla és hogy mit csinál. Azt mondta, küldtek neki baglyot. Apa nem szakította meg az ügyeit, napokkal később ért csak haza és nem beszélt anya haláláról. Én se. Más se. Azt hiszem évekkel később sírtam először miatta, mikor egyszer vele álmodtam. Álmomban minden más volt és anya mosolygott. Igazából sosem láttam olyan őszinte mosolyt az arcán, pedig gyönyörű lett volna vele.
A Roxfortba kerülés számomra maga volt az álom. Úgy éreztem, végre engem fognak látni, akik hozzám beszélnek. Először nehéz volt megszokni, hogy kihez hogyan forduljak, kinél érvényesíthetem a hangom, kivel szemben kell megadnom a tiszteletet és kivel nem szabad foglalkoznom. Először kicsit nehezen ment, de végül beleszoktam. Kissé bizalmatlanul, de végül barátságokat kötöttem és tanulmányaimra kezdtem fókuszálni. Célom lett a lehető legjobban teljesíteni, ugyanis rájöttem, minél tovább tartanak az iskolai évek, annál tovább vár rám jó élet, így a továbbtanulás lett a célom. Azt akartam, hogy értsek ahhoz, ami körülöttem zajlik, még akkor is, ha mindenki azt mondja, nem az én dolgom, mégis tudom, tudtam, egyszer majd egy fontos személy felesége leszek és nem akarok buta lenni, tudni akarom, mi zajlik körülöttem. Ezért kezdtem el olvasni, nyelveket tanulni, olyan tudást szerezni, amit nem mindenki tud. Különlegesnek éreztem magam ettől.
Mikor sikerült a továbbtanulási tervem, úgy döntöttem merészet lépek és a bátyámhoz költöztem. Tudtam, apám sosem fog ellenőrizni, nem fogja érdekelni, mit csinálok addig, míg nem lesznek tervei velem, arról pedig időben értesíteni fog, ettől nem félek. A szabadság talán az eszemre ment, az egyik összejövetelen megismertem Sebastiant és ő megváltoztatott mindent. Amit eddig elképzeltem és tudtam, hogy be fog következni, többé nem lett opció. Mindent neki adtam, amim csak volt, arra a lapra helyeztem mindent, hogy talán meggondolja magát és mégis engem választ. Jól tudtam, hogy ennek szinte semmi esélye, de örök álmodozóként az első naptól kezdve ezt remélem. Most is.

Ha újrakezdhetném

Bármit megtettem volna, hogy a testvérem akkor magával vigyen és mellette nőhessek fel.

Ha egy napig bármit tehetnék

Hangosan mindenkinek elmondanám a véleményem és eldobnék minden szabályt és elvárást, amit rám nyomnak. A végén pedig meghalnék, hogy ne kelljen visszatérnem az előző dolgokhoz és ne kelljen megélnem soha, amikor összeomlik minden.

Ha kitörne a háború

Nyilván engem eltávolítanának valahova messzire.

Ha meghalnék

Apám nagy felhajtást csinálna a temetésemből a látszat miatt. A bátyámék igazán gyászolnának.

Playby: Alexis Bledel