Vérem

mugli születésű vagyok

Édesapám, Daniel Tonks

Egyszerű, mugli orvos. Odaadó apa, szerető férj, pont olyan, amilyennek lennie kell. Eléggé meglepődött azon a bizonyos levélen, amit tizenegy éves koromban kaptam a Roxfortból. Mint tudományokkal foglalkozó ember, elég nehéz volt elhinnie és elfogadnia, hogy ilyen létezik. Azt hiszem, soha nem tetszett neki, de mindig igyekezett jó képet vágni a dologhoz, hogy én jobban érezzem magam. A gyerekei mindig prioritást élveztek.
Jóban van a feleségemmel és természetesen az unokáját is szereti. Érzéseim szerint megbarátkozott a gondolattal, hogy a fiát most már végleg elnyelte ez a világ és az ő gyerekei is ide fognak beleszületni. Egyedül azt nem szereti, ha a közelében megy a "varázslósdi".

fertőtlenítőszer és kölni

Édesanyám, Rose Tonks

Szintén mugli, akárcsak apám. Óvodában dolgozik, gyermekek között, szinte az egész életét arra és ránk áldozta. Soha nem volt neki semmi más, csak mi és az ottani gyerekei. Igazi tyúkanyó típus, akinek mindennél fontosabb, hogy összetartsa a családot. Ő volt az, aki kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy ilyen "különleges" fia van, habár nekem nem volt ínyemre hogy ennyire ajnározzon. Nem az én stílusom.
Imádja Nymphadorát és Andromedára szinte saját lányaként tekint. Nála jobb anyát el sem képzelhetnék, csak ne etetne mindig túl minket, ha náluk vagyunk...

teasütemény

Nővérem, Janet Forest

Hat évvel idősebb nálam, házas, gyermektelen nő. Soha nem volt az a fajta, akinek az álma volt, hogy saját gyereket szüljön, inkább partnerre fájt a foga. Normális, szerethető partnerre, akivel boldogan leélhette az életét. És persze a munka, sokkal karrieristább volt bármelyikünknél a családban. Muglik közt helyezkedett el az üzleti világban, tudtommal ma már magas posztot tölt be valamelyik vállalatnál. Sajnos nem sokat találkozunk, sűrű mindkettőnk napirendje, nem olyan egyszerű a kettőt összeegyeztetni. Pedig mindig is jó testvérek voltunk és a mai napig megvan közöttünk az összhang.

sárgarépa

Feleségem, Andromeda Tonks

Nélküle minden bizonnyal sehol sem lennék. Kis túlzással élve. Ott biztosan nem, ahol most vagyok és ahol szeretnék lenni. Kétlem, hogy bárki mással sikerült volna családot alapítanom. De Medával furcsa módon minden olyan tökéletesen megy, meglepően harmonikus a kapcsolatunk, amire soha nem számítottam volna fiatalabb koromban. Amikor megszereztem őt, tudtam, hogy soha nem lennék hajlandó elengedni. Ha ehhez az kellett volna, hogy én álljak ki a családja ellen, akár azt is megtettem volna. Nem mondom, hogy zökkenőmentes életünk lenne, pontosabban az elején nem volt annyira egyszerű, de mindent megoldottunk és most teljesen egyenesben vagyunk. Megértjük egymást, apró-cseprő, jelentéktelen vitákon kívül nem akadnak problémáink. Nem is kell, így van minden a legnagyobb rendben.

őszibarack és japán szamóca

Leányom, Nymphadora Tonks

Nem is tudom, mit mondhatnék róla. Kezdjük azzal, hogy a gyökeres ellentétem jellemre és nagyon nem tudok mit kezdeni vele. Szeretem őt és tudom, hogy ő is szeret engem, de lehetetlen kezelni. Nekem legalábbis képtelenségnek tűnik. Ennek több mint valószínű, hogy az az oka, hogy mindent elnézek neki. Nem vagyok egy keménykezű, szigorú apa, semmilyen értelemben sem. Sajnos ez nem túl jó tulajdonságom és a kárát Meda látja, amikor utánam nem tud mit kezdeni Dorával. Én azért igyekszem nagyon jó apa lenni, de így nem megy.

liliom

Mottóm

„Mily kevés gyönyör elég a legtöbb embernek, hogy az életet jónak találja - milyen szerény az ember!”
„Az emberek a fényre törnek, de nem azért, hogy jobban lássanak, hanem hogy hatásosabban tündökölhessenek.”

Amortentiám

Minden illat speciális és mindennek speciális az illata. Tárgyakat, embereket, érzelmeket, érzéseket és gondolatokat kötök illatokhoz, azaz inkább fordítva. Így elég nehéz lenne megmondanom, hogy melyik a kedvencem. Ha a főzetet szagoltatnák velem, minden bizonnyal annyira kevert és tömény lenne, hogy rosszul lennék tőle.

Különös jellegzetességem

Szétszórt, esetlen és kétbalkezes vagyok.

Ami megnyugtat

Ha tétlenül ülhetek otthon és nem kell semmire gondolnom. Ebből kifolyólag a horgászás is, habár amióta megszületett a lányom, alig egyszer-kétszer mentem el. A muglik dolgok is ide tartoznak, szeretek visszagondolni arra, hogy honnan jöttem és honnan jutottam ide.

Ami boldoggá tesz

Andromeda. De azt hiszem, ez nem is volt kérdéses.
Ha valaki íróeszközt ad nekem. Imádom a színes ceruzákat és színes tollakat, csak sajnos mindig elhagyom őket, ahogy minden mást is.

Ami bosszant

Semmi. Türelmes vagyok és alkalmazkodó, lehetetlen kihozni a sodromból. Mindent letudok egy kedves mosollyal. Még a lányom esetében is, ami talán nem a legjobb nevelési módszer.
Ugyanakkor nem tolerálom azt, ha valaki mellébeszél vagy ha nem tartja be, amit megígér. Én mindig őszinte vagyok és megteszem, amit elvállaltam, cserébe ezt másoktól is elvárom.

Ahol jól érzem magam

Bárhol, ahol olyanok vesznek körül, akik fontosak a számomra. Otthon, el a haverokkal, bármelyik megfelel.

Hobbim

Családapa vagyok, az életem a hobbim. Ennél jobb kombinációt elképzelni sem tudnék. Emellett pedig, mint azt említettem, régen szerettem horgászni is. Jelenleg a mugli irodalommal töltöm el a szabadidőmet a családom mellett.

Rossz szokásaim

Sajnos gyakran viszem haza a munkámat. Némelyik betegem gondjai és bajai nagyon megviselnek és ezért hajlamos vagyok rá, hogy nem olyan jókedvvel térek haza, ami egyébként rám jellemző.
Ehhez tartozik az a szakmai ártalom is, hogy hajlamos vagyok másokra is kissé úgy tekinteni, mint a betegeimre. Ha látom, hogy bajuk van, faggatom őket, még akkor is, ha határozottan nem akarják. Többnyire nem szoktam ilyenkor észrevenni magam. De a munkám mellett is érdekel, hogy mi van a nekem fontos emberek lelkében, tehát nem mondhatnám, hogy csakis amiatt érdeklődöm felőlük.
Ezen kívül a szórakozottságomat is ide sorolnám. Ha valaki képes leesni a lépcső legalsó fokáról, az én vagyok. Mindenemet elszórom, nem tudom később elmondani, hogy mit hová raktam, olykor még a zoknisfiókot is összekeverem az alsónadrágos fiókkal. Igaz, ezt nem igazán nevezném rossz szokásnak, de máshová nem nagyon tudom sorolni.

Titkaim

Egyedül az orvosi titoktartás kötelez. Ezen kívül semmi mást nem tartok magamban, fontosnak tartom az őszinteséget, leginkább otthon. Ez egy jó és boldog házasság kulcsa, ahogy egyébként a baráti és munkahelyi kapcsolatokban is lényeges.

Legnagyobb félelmem

Sok dologtól félek. Féltem a családomat, a barátaimat, ahogy az egy normális embertől el is várt. Természetesen a betegeimet is tudom félteni, de az a ritkább eset. Félek a rossztól, ami bármelyik pillanatban eljöhet. Tehát van, amitől javában félek.

Ami nélkül nem tudnék élni

Család, barátok, mosoly.

A családom nekem

Mindennél fontosabb. Ők az elsők az életemben, hiába dolgozom néha annyit. Hiszen azt is értük teszem.

Ha én nem lennék

Nem tudom, milyen lenne. Most itt vagyok, ha pedig nem lennék, akkor nem tudnám megmondani, hogy milyen.

Amit rólam beszélnek

Önzetlen, őszinte, jó barát, férj és apa. Lehet rá számítani, jó hallgatóság, szívesen segít bármiben. Bárkiért feláldozná saját magát.
Esetlen, kétbalkezes, szerencsétlen, béna. Képtelen az életre. Hogy nem törte még ki a saját nyakát?
Nagyjából ennyi. Ezek közül csak a pozitív dolgok érdekelnek. Mindenkinek megvannak a maga hibái, én megtanultam elfogadni őket és élni velük.

Amit szeretek magamban

Nem szokásom magamat fényezni sem a jó tulajdonságaimon agyalni. Így, hasraütésszerűen a megbízhatóságomat mondanám. Bárki, bármit rám bízhat, egész biztos lehet benne, hogy eleget teszek a kérésének és minden ígéretemet betartom. Talán még az életvidám, szeretetteli énemet mondanám. Azt mondják, hogy nagyon melegen és szeretően tudok ölelést adni. Ki tudja, még igaz is lehet. Soha nem öleltem még magamat.

Amit utálok magamban

Lásd: különös jellegzetességem. Borzasztó dolog ennyire szerencsétlennek lenni. Amikor azt hallom, hogy valaki a hátam mögött arról beszél, hogy hogyan nem nyírtam még ki magam, néha valóban elgondolkodom rajta. Vajon hogy éltem eddig túl magamat?

Kinézetem

Magas, átlagos testalkat, barna haj, kék szem, borosta. Ennyi. Olyan vagyok, mint egy hétköznapi ember, hétköznapi külsővel, hétköznapi ruhatárral. Elvegyülök a tömegben.

Múltam

Szegfűszeg, narancs, fahéj
Négy éves vagyok. A nappaliban ülök a szőnyegen, rénszarvasos, nagymamám által kötött pulóverben és a fejemen egy túlméretezett mikulássapkával, ami szinte teljesen a szemembe csúszik, a vége néha csilingelni kezd. Egyedül vagyok és vidáman dúdolgatom a Csendes éj… kezdetű dalt. A szemeim a meleg színekben világító fára szegeződnek és csak úgy csillognak. Imádom a karácsonyt. Aztán a semmiből előugrik a kismacskánk, egyenesen az ölembe. Tudom, hogy semmi rosszat nem akar, de én mégis megijedek és felugrok. A mikulássapka a szemembe csúszik, én átesek az egyik játékomon, egyenest bele a fába. Hangos csörömpölés követi a mutatványt és a karácsonyfa szomorúan fekszik a földön. Azóta nem vagyok hajlandó díszíteni sem.

Por, korhadt fa, büdös zokni
Feltúrom az egész hálótermet. A szobatársaim holmijaihoz nem nyúlok, de a saját ágyam környékét két méteres körben centiméterről centiméterre átkutatom. Egyre kétségbeesettebb vagyok, az lehetetlen, hogy nincsen meg. Máshol nem hagyhattam el, legalábbis nem emlékszem rá, hogy megtörtént volna. Ha nincsen itt, nekem annyi… Képes voltam a tulajdon varázspálcámat elhagyni, de úgy, hogy fogalmam sincsen, hol keressem… Engem ki fognak filézni. Bekúszom még az ágy alá is, a porcicák közé, hogy megtaláljam, de annyira reménytelen. Nem vagyok vele előrébb, sőt, még be is szorulok. Legalább az eltűnt fél pár zoknimat megtalálom az ágyrács léce és a matrac közé szorulva, ahogy az orrom elé lóg.

Őszibarack és japán szamóca, legelőször
Lélekszakadva rohanok az üvegházak felé, kifelé a kastélyból. Késésben vagyok, nem is kicsit, nem találtam meg a könyvemet és egészen eddig azt kerestem. Egyre inkább félek attól, hogy elkések, nagyon utálok késni, pedig ilyen esetekben szoktam, elég gyakran. Gyorsítok a tempómon, de rájövök, hogy ezt nem így kellett volna. Sajnálatos módon túl későn. Már egész közel járok az üvegházakhoz, amikor megbotlok a saját lábamban és felnyalom a füvet. Hirtelen csak egy fájdalmas nyögésre futja, meg sem mozdulok. Fáj az orrom és érzem, hogy vérzik is, a térdemet is lehorzsolhattam. Már megint. Bár nincsen okom panaszkodni, utoljára egy hete taknyoltam el, az egész hosszú idő. Ahogy ott fekszem, hirtelen megcsap az a bizonyos édes illat. Egy kezet érzek a karomon és hogy valaki megpróbál segíteni. Lassan feltérdelek, a kezemet az orrom elé tartom. Andromeda Blacket látom magam előtt, ami meglep. Hozzá nem társítottam soha ilyen illatot. Annyit kérdez: „jól vagy?”, és nevet. De ez nem gúnyos nevetés, érzem a különbséget rajta. Feláll, a kezét nyújtja és felhúz a földről. Az üvegházba szalad, én lassan kullogok utána, de rögtön vissza is jön. Karon ragad és közli velem, hogy lekísér a gyengélkedőre. Némán követem az őszibarack és a japán szamóca illatát.

Bazsarózsa, kamilla, almabor
Az egyik asztal mellett állok, kezemben pezsgőspohár (a második, mert az elsőt elejtettem), balomon Meda. Vidáman beszélgetek mindenkivel, aki odajön hozzánk, akár gratulálni, akár beszélgetni. Nem vagyunk sokan, csak a szüleim, néhány rokon és barát. De ez már bőven elég nekem. Boldog vagyok, hogy ezt a napot is megéltem. Összeházasodni Medával, azt hiszem, azóta az esésem óta ez volt minden vágyam. Még emlékszem rá, amikor megkértem a kezét. Nem haboztam, csak egyszerűen feltettem neki a kérdést. Soha nem beszéltünk róla korábban, legalábbis nem úgy, mintha tervezgettük volna. De ez nem azt jelenti, hogy ne mondott volna igent. Annyira boldog voltam. Annyira boldog vagyok.

Hintőpor, öblítő, szappan
Olyan picike. Teljesen apró, nem tudtam, hogy ilyen kicsike is lehet. Alig merem a karomba fogni, félek, hogy elejteném vagy összetörném. Belőlem még ki is telik. De végül csak erőt veszek magamon és elveszem őt a feleségem fáradt karjai közül. Furcsa érzés. Melengető, csodálatos, felülmúlhatatlan, de mégis furcsa. Mindenki így van vele, amikor először tartja a kezei között a saját gyermekét, vagy csak én vagyok ilyen? Biztos voltam benne, hogy az előbbi a helyzet. Elmosolyodom, olyan őszintén és boldogan, hogy egy pillanatra azt hiszem, könnyezni kezdek a meghatottságtól. Van egy kislányom.

Újságpapír, tinta, kávé
A kanapén ülök, keresztbe tett lábbal, előttem a szőnyegen Dora játszik. A Reggeli Prófétát lapozom, de már jó ideje ugyanazt a cikket olvasom újra és újra. Nem tudom, hogyan kéne hozzáállnom. Voldemort meghalt, a halálfalók börtönben. Valahol megkönnyebbülök, hogy ez történt, azt jelenti, hogy a családom biztonságban van. De vajon tényleg abban van? Nem tudom, miben kéne hinnem és hogyan érezzek. Nem bízom teljesen az itt leírtakban, pedig Dearborn nem sokat szokott ferdíteni, ha a halálfalókról van szó. Az igazság is éppen elég kegyetlen. Mégis rossz gondolatok motoszkálnak a fejemben.
Félek.

Ha újrakezdhetném

Nincsen okom bármit is újrakezdeni. Olyan az életem, ahogyan azt elterveztem.

Ha egy napig bármit tehetnék

Végig a családommal lennék. Nem igazán tudom. Ami azt illeti, nem próbálnám ki.

Ha kitörne a háború

Ne tegye.

Ha meghalnék

Nem akarok.

Playby: James McAvoy