Vérem

Mugli származású vagyok.

Édesapám, Adalbert

Konzervatív, kissé régimódi öregúr, aki örömét leli abban, ha számolgathatja a birtokai jövedelmeit vagy órák hosszat békésen pipázgathat. Jókedélyű, közvetlen ember, akár csak én. Kiskoromban rengeteget játszott velem, és mindig sikerült megnevettetnie. Mugli révén a tizenegy évesen kapott roxforti levelem igazságtartalmát nehezen kezdte el megemészteni, de azóta egészen megbarátkozott a helyzettel. Gyakran tesz fel igazán mókás kérdéseket a varázsvilágról, amiket ő egészen komolyan gondol. Mikor Gideont először vittem haza, hogy bemutassam a szüleimnek, meglehetősen bizalmatlan volt vele szemben, de néhány hét alatt megbarátkozott a gondolattal, hogy bizony komoly udvarlóm van. Ma már imádja Gideont. Nagy előszeretettel politizál, így a naaagy politikus vőlegényemmel rendszeresen kivesézik a mugli- és varázslópolitika aktuális kérdéseit. Szinte teljesen egyeznek a nézeteik, így nem kell attól tartanom, mikor ugranak egymás torkának egy politikai nézetkülönbség okán.

Édesanyám, Violet

Csendes, de nagyon kedves nő, tele szeretettel és jóindulattal. Az egyetlen tulajdonsága, amivel régebben nagyon fel tudott bosszantani, az, hogy gyakran mások helyett akar dönteni, abban a biztos hitben, hogy mindenkinél jobb és belátóbb döntéseket tud hozni. Ennek okát részben abban látom, hogy túl sok ideje van gondolkozni; elvégre semmi dolga otthon, a házvezetőnő intéz mindent, ami szerényebb helyeken a háziasszony feladata lenne. A kapcsolatunk egyébként harmonikus, .

Húgom, Charlotte

Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van a húgommal kapcsolatban. Azt hiszem, neki kellett átvennie azt a sorsot, amit a szüleink eredetileg nekem szántak. Nincsenek kényszerképzeteim, de ismerem a szüleim ambícióit.
Charlotte négy évvel fiatalabb nálam, s a szüleim keresztfiával jár jegyben. Mindig is naiv, hiszékeny, végtelenül kedves lelkű lány volt, s bizonyára fel sem tűnik neki, hogy jegyese iránt táplált érzései valójában nem belülről jönnek, hanem kívülről. Kiskoromban én is sokat hallgattam: "Nézd, ugye milyen jóképű?!" - mikor a Roxfortba kerültem, hamarosan a kicsi Charlotte fejét kezdték ezzel tömni. Én nem ítélem el a szüleimet, elvégre tudom, nem rossz szándékból irányítják így a húgomat, mégsem vagyok meggyőződve róla, hogy jót tesznek Charlotte-tal. Bizonytalan vagyok: vajon érdemes beleszólnom az ügybe? Jót tennék azzal bárkinek is? Számítana egyáltalán a véleményem? Talán a húgom tényleg megszerette, akit neki szántak - ki tudja? Saját bevallása szerint szerelmes, de vajon tudja-e, mi is az a szerelem?
Túl sok itt a kérdőjel. Nem látom tisztán a helyzetet, nem merek lépni. Talán a rossz előérzetem teljesen alaptalan. Remélem, csalnak a megérzéseim.

Vőlegényem, Gideon

Kishúga és egyben legjobb barátnőm, Alice jóvoltából ismerkedtünk meg a népes Prewett família egyik családi kirándulásán. Ő már akkor nagyon nagy ember volt, politikus, szóvivő. Már az első találkozásunkkor kölcsönös volt a szimpátia - tetszett, hát persze! Legyeskedni kezdett körülöttem, de jó ideig nem tartottam komolynak a szándékait, így nem engedtem a kísértésnek. Ám mikor már hosszú hónapok, sőt lassan évek elteltével is kitartóan és egyre komolyabban udvarolt, végül megadtam magam a nagytiszteletű politikus úr kamaszos közeledésének. Immár négy éve alkotunk hivatalosan egy párt, továbbra is izzó szerelemben.

Mottóm

Nincs ilyenem, zavarba hozol...

Amortentiám

Gideon parfümje. Kész, passz, ennyi.

Különös jellegzetességem

Van, aki a rövid hajamat vagy a játékos tekintetemet emelné ki, én a vicces személyiségemet tartom fontosabbnak. A külső nem minden.

Ami megnyugtat

Ha mérges vagyok, jobb, ha egy darabig senki nem szól hozzám - előbb vagy utóbb magamtól megnyukszom, ilyenkor egyedüllétre van szükségem. Ha valamiért aggódom, általában lehetetlen megnyugtatni, amíg világosan ki nem derül, hogy az aggodalmam teljesen alaptalan volt. Ha szomorú vagyok, igénylem, hogy mellettem legyenek a szeretteim és megöleljenek, ez sokat szokott segíteni.

Ami boldoggá tesz

A tudat, hogy fontos vagyok másoknak. Éreznem kell, hogy szeretnek, akkor tudom én is szeretni és értékes embernek érezni saját magamat.

Ami bosszant

Az újabban állandósult vitáink Gideonnal. Bármiről is beszélünk, végül mindig sikerül az esküvőnk szervezési kérdéseinél kilukadnunk, és rendszerint koccanunk a témában. Helyenként már nagyon nehezen viselem.

Ahol jól érzem magam

A bőrömben. Hol máshol?

Hobbim

Az én kedves vőlegényem kiidegelése.

Rossz szokásaim

Bizonyos emberek tudnának mesélni róla.

Titkaim

Mindig gúnyt űzök belőle, de valójában nagyon büszke vagyok a vőlegényem pozíciójára. Sőt, kifejezetten felnézek rá, de erről aztán végképp nem tudhat!

Legnagyobb félelmem

Gideon nemet mond az esküvőnkön. Na jó, ez vicc, de egyszer tényleg ezt álmodtam.

Ami nélkül nem tudnék élni

Mindenképpen szükségem van egy biztos családi és baráti háttérre ahhoz, hogy ne érezzem magam egyedül a nagyvilágban.

A családom nekem

Nagyon remélem, hogy Gideonnal boldog és népes családunk lesz legalább két gyerekkel, aztán a maga idejében tucatnyi unokával, akiket majd jól elkényeztethetünk a szüleik legnagyobb bosszúságára.

Ha én nem lennék

A sors útjai kifürkészhetetlenek!

Amit rólam beszélnek

Gideon szerint nem tudok főzni. Nos, ez nem igaz. Nem én vagyok rossz szakács, ő a finnyás. Mégis miért akad fenn olyan apróságokon, hogy megégett a piskóta széle vagy nincs befűszerezve a hús? Miért olyan fontos, hogy valamit vízben főzök vagy olajban sütök? Olymindegy! Sózni meg utólag is lehet, akkor meg egészen felesleges különféle pácokkal bíbelődni. Tojásrántottát például remekül tudok sütni. (Bár a só rendszerint kimarad, a tojáshéj pedig a fogunk alatt ropog - de ajj, ne akadjunk már fenn a részleteken!) Habár azt talán belátom, hogy ha ő főz, egy kicsivel (egy egészen kicsivel) finomabbakat eszünk. Mikor együtt konyhaművészkedünk, mindig panaszkodik, hogy hátráltatom, hisz még a tésztaszűrőt sem találom meg (mindig az a nyavalyás tésztaszűrő!), én pedig folyton a konyhai jártasságomat bizonygatom a legnagyobb felháborodással, ám valójában mindketten nagyon jól szórakozunk.

Amit szeretek magamban

Könnyű, játékos természetem van, azt hiszem. Nem nehéz szót érteni velem, hamar szóba elegyedek és összebarátkozom szinte bárkivel. Az esetek többségében mindent lazán kezelek, nem kezdek feleslegesen aggódni vagy idegeskedni. Gyakran teszek úgy, mintha cseppet sem foglalkoztatnának az élet komoly kérdései, pedig valójában tudatosan élem az életem, még azt is megkockáztatom, hogy felelősséggel. Nagyra tudom értékelni más emberek becsületességét és egyenességét, s magamat is őszintének tartom. Számomra elengedhetetlen, hogy száz százalékosan megbízhassak az engem körülvevő emberekben, s magam is igyekszem úgy viselkedni, hogy mások méltónak ítéljenek a bizalmukra. Mélyen törődöm másokkal. Hiába tűnhetek első ránézésre komolytalannak és szeleburdinak, ha valakinek bármilyen típusú segítségre van szüksége, én vagyok az első, aki ott terem és a lelkét kiteszi, hogy az illető jobban érezze magát. Végletesen hűséges vagyok, minden értelemben. Az aprócseprő, alacsonyabb prioritásúnak tartott dolgaimról gyakran feledkezem meg (például hogy egy falat kenyér sincs már otthon), de ha mondjuk megbeszélek egy találkozót, biztos, hogy nem felejtem el, sőt percre pontosan fogok érkezni. A leglehetetlenebb helyzetekben is feltalálom magam, feltéve, hogy nem a konyhaművészetemet kell megcsillogtatni - bár a tésztaszűrőt is egész talpraesetten szoktam a szitával helyettesíteni.

Amit utálok magamban

Néha hajthatatlan tudok lenni, ilyenkor semmivel nem lehet meggyőzni, még akkor sem, ha félúton rájövök, hogy nem nekem van igazam. Átlagos körülmények között nagyon ritkán jön rám, de mostanában, hogy gőzerővel szervezzük az esküvőt, egyre gyakrabban. Magam sem tudom  miért olyan fontos nekem, hogy krémszínűek legyenek-e a lampionok vagy fehérek - amilyen határozottan érvelek az egyik mellett, ugyanúgy letehetném a voksom a másik mellett is, hisz mégis mi múlik ilyen jelentéktelen apróságokon? Nyíltan sosem ismerném be ezt a csökönyös, a makacsság határait rég átlépő jellemvonásomat, pedig nagyon is tisztában vagyok vele és amennyire tudok, küzdök is ellene. A baj az, hogy legtöbbször csak utólag döbbenek rá, milyen feleslegesen is gerjesztettem vérre menő vitát egy nevetségesen lényegtelen kérdés ürügyén. Sajnos a bocsánatkérés sem az én műfajom, bármennyire szégyellem is magam, de utólag igyekszem nagyon kedves és előzékeny lenni, felajánlva legalább háromféle alternatív variációt a vitás kérdés megoldására. Szokott látszani rajtam, milyen lelkiismeret-furdalásom van ilyenkor, de persze tudom, hogy ezzel senkit nem kárpótolhatok azért az idegességért, amit a korábbi viselkedésemmel okoztam neki.

Kinézetem

A magasságom egészen átlagos, bár Gideon mellett állva mindig alacsonynak tűnök, amivel gyakran ugrat is. Nagy fellengzősen kijelenti, hogy törpenövésű vagyok, pedig hát ő nőtt ekkorára! Cseppet sem zavar, semmi bajom a magasságommal.
A bőröm hófehér, amit az év nagy részében szeretek, de nyaranta meggyűlik vele a bajom, mert nem csak leégek, de fájó kiütéseim lesznek az erős napfénytől. Hiába, még nyáron sem lehet mindenkinek napbarnított bőre! Már rég megtanultam együtt élni vele, nem csinálok belőle nagy problémát. Mikor csak tehetem, árnyékban maradok, ha meg mégis kijönnek azok a fránya pöttyök, találomra kenek rájuk valami bőrnyugtató kenőcsöt. Igyekszem mókás dologként felfogni: gúnyolódom magamon és a fehér krémmel mindenféle mintákat rajzolok magamra. Vagy épp Gideont kenem össze vele, ha egy pillanatig épp nem figyel.
Szőke hajamat már kamaszkorom óta rövidre vágva viselem. Mióta csak ollót vehettem a kezembe, mindig magamnak vágtam le, sosem viselhettem el, hogy valaki más nyúljon hozzá. Ezalól csak Gideon képez kivételt.
Barna szemeim tökéletesen kifejezik az érzéseimet, igazán könnyű olvasni belőlük. Legtöbbször játékosan csillognak, de ha mérges vagyok, szikrákat is tudnak ám szórni.

Múltam

Nem voltam problémás gyerek. Korán megtanítottak rá, hogy illedelmes legyek a felnőttekkel, így sem a szüleimmel nem feleseltem soha, sem az iskolából nem érkezett rám panasz. A Roxfortot egész jó eredményekkel végeztem el, V-nél sosem szerepelt alacsonyabb jegy a bizonyítványomban. A Plumonbea Mágusakadémia bájitalmester szakán tanultam tovább, majd a Szent Mungóban kezdtem dolgozni először gyakornokként, majd asszisztensként, míg ki nem nőttem ebből a szerepből is. Jelenleg a Mungó kutatócsoportjának, azon belül is a gyógyitalokkal foglalkozó csapatának a tagja vagyok. Új gyógyszerekkel kísérletezünk, keressük a gyógyírt a ma még halálosnak ítélt betegségekre. Imádom, amit csinálok, és úgy érzem, van is értelme a munkámnak, hisz pár évtized múlva talán már a sárkányhimlőt is olyan egyszerű lesz kezelni, mint a torokgyulladást.
Minden egyes munkanapon meglátogatom a négy éve itt fekvő Alice-t. Hiába telnek az évek, még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy egykori legjobb barátnőm és leendő sógornőm soha nem fog többé felismerni. Mindig olyankor megyek be hozzá, mikor alszik, s nem teszek mást, csak tíz-tizenöt percig némán ülök az ágya mellett. Az első hetekben még tudott egy-két ember erről a szokásomról, de már akkor is időpocsékolásnak tartották, így az utóbbi években titokban osonok be hozzá, nem kötve senki orrára, mit teszek és miért. Egyedül Gideon tud róla, azt hiszem, mióta egyszer véletlenül összetalálkoztunk Alice kórtermében. Azóta őt is tudatosan kerülöm a kórház falain belül. Tudom, hogy előtte nem kell szégyelljem a titkos látogatásaimat, de ezek számomra olyan pillanatok, amiket nem szeretnék megosztani senkivel.

Ha újrakezdhetném

Nosztalgiázva élném újra az életem minden percét.

Ha egy napig bármit tehetnék

Egy hatalmas réten tölteném Gideonnal, kézenfogva, mezítláb szaladgálva a térdig érő fűben. Egész nap nevetnénk, és megfeledkeznénk minden gondunkról. Ilyennek képzelem az igazi szabadságot.

Ha kitörne a háború

Rettenetesen félteném Gideont. Annyira hirtelen és meggondolatlan tud lenni néha...

Ha meghalnék

Még előttem az élet...

Playby: Carey Mulligan