Vérem

Félvér vagyok, habár ez a legkevésbé sem érdekel engem. Én boszorkány vagyok, a testvéreim varázslók és körülbelül ennyi a lényeg.

Édesapám, Bernard

Ha megkérdezi hogy vagyok, válaszolok pár szóval. Ha érdeklődik a barátaimról, vagy rólam, kikerülöm a választ, ha együtt megyünk valahova, olvasok, vagy elfoglalom magam mással. Az apám, tisztában vagyok vele, de képtelen vagyok őt szeretni. Őt a legegyszerűbb hibáztatni mindenért. Nem volt ott, sem akkor, mikor zongorázni tanultam, sem akkor, mikor beteg voltam, se akkor, mikor féltem. Nem emlékszem arra, mi volt akkor, mikor még együtt voltak anyával. Valahogy, mint ha kitöröltem volna azokat az emlékeket. Azt tudom, hogy már nem utálom, de képtelen vagyok szeretni és amint alkalmam adódik, a lehető legmesszebbre fogok költözni. Nem mindig hívom apának, helyzetfüggő. Ha másnak hivatkozom rá, szinte mindig a keresztnevét mondom.

Édesanyám, Mirabelle

Anya halott… Ő volt a legjobb barátnőm. Megértett, mindig volt egy jó tanácsa, egy mosolya, egy ötlete, vagy csak ideje rám. Nagyon közeli kapcsolatban voltunk, mindent tudott rólam, nem volt olyan, amiről ne tudtunk volna beszélni. Ő is rengeteg dolgot elmesélt nekem, talán többet is, mint azt általában szoktak egy anya-lánya kapcsolatban. Halála után nagyon sokáig nem voltam hajlandó senkivel se beszélni és azóta is sokszor sírok utána, de csak ha egyedül vagyok. Nagyon hiányzik, mint ha egy darabot kitéptek volna belőlem. Elveszettnek érzem magam és tudom, nélküle hibát hibára fogok halmozni. Nem állok készen arra, hogy nélküle döntsek, hogy a tanácsai nélkül éljek. Amikor csak tudok, kiszökök a sírjához, amikor pedig nem tudok, van egy ékszerdobozom, ami tele van az emlékeivel. Ehhez SENKI nem nyúlhat. Senki.

Bátyám, Rick

Anya halála óta nagyon megromlott a kapcsolatunk. Ellöktem magamtól. Hiába fordult hozzám segítséggel, nem törődtem vele. Úgy éreztem áruló, amiért ő nem utálja apát, sőt, nagyon jó viszonyban van vele. Miután rávettek, hogy újra beszéljek, sokszor veszekedtem vele, a legkisebb dologra is ugrottam és mindenér összekaptam vele. Manapság már nem ennyire vészes a viszonyunk, de úgy érzem, végleg elvágtam magam tőle. Már nincs képem neki felhozni és beszélni vele erről. Képtelen vagyok rá.

Öcsém, Dennis

Szeretem az öcsémet, de sajnos lényegében nem sok kapcsolatom van vele. Bár egy iskolába járunk, sok a korkülönbség és talán csalódott is bennem, hogy nem álltam ott, mikor szüksége lett volna a nővérére. Én ezt vallom és emiatt nagyon szégyellem magam, mégse próbálok javítani rajta. Látom benne anyát, a régi emlékeinket, olyan dolgokat, amik fájnak. Azért jóban vagyunk, elhülyéskedünk, piszkálom is néha és kap puszit, ha épp nem lát minket senki, de… nem vagyok jó testvér, amilyen régen voltam.

Mottóm

A magad ura vagy, csak magadra számíthatsz!

Amortentiám

Anyukám parfümje, kömény, eső utáni levegő, citrom, erős-édes virágillatok

Különös jellegzetességem

Képes vagyok nagyon hangtalanul járni, nagyon hajlékony vagyok és apró termetem és vékony alkatom ellenére nagyon erőset tudok rúgni és ütni is.

Ami megnyugtat

A zongoraszó és a tánc, a kettő ötvözve pedig pláne. Azt hiszem táncolás közben tudom a legjobban kifejezni magam és elereszteni mindent, ami aggaszt, ha pedig zongorajátékot hallok, az szinte elvarázsol és magával ragad. Ez a kettő a gyengém.

Ami boldoggá tesz

Ez nagyon relatív, sok minden tud boldoggá tenni, de mégis kevés dolog. Sokszor mondják, hogy mindenre teljesen másképpen reagálok, mint azt normálisan kellene.

Ami bosszant

Az apám. A fölényeskedő emberek. A vérmánia. Ha valaki értetlen és túl rámenős. Ha zavarnak amikor nagyon nem kéne. Hosszú a lista…

Ahol jól érzem magam

Bárhol, ahol egyedül lehetek a gondolataimmal, vagy ahol zongoraszó van, ahol anya emlékeit tudom felidézni, ahol táncolhatok.

Hobbim

Tánc, séta mezítláb a fűben, virágok préselése, zenehallgatás, zongorázás, igazából sokféle van és változó.

Rossz szokásaim

Szeretek egyedül lenni. Gyanakvó vagyok. Hisztérikus, pánikszerű tüneteim vannak, ha anyám emlékének megsértéséről van szó bármilyen módon. Mint ha attól félnék, kiszakítják belőlem az emlékeit.

Titkaim

Mind egy dobozban vannak összegyűjtve és jól elrejtve. Mint ha édesanyám vigyázna rájuk.

Legnagyobb félelmem

Már valóra vált, anyám halála volt, de azt hiszem a testvéreim, sőt apám halála is borzalmasan érintene.

Ami nélkül nem tudnék élni

Zene, mágia, a pálcám, tánc, a gondolataim, a reggeli szellő, anya parfümje, s az utána megmaradt emlékeim, a tárgyak, amik rá emlékeztetnek és a szokások, amiket tőle vettem át.

A családom nekem

sokkal többet jelent annál, mint amennyire mutatom. Egyszerűen nem találok vissza hozzájuk.

Ha én nem lennék

fogalmam sincsen, mi történne. Szerintem nem sok minden, nem érzem, hogy különösebben nagy jelentőséggel bírnék.

Amit rólam beszélnek

Tartottak már hibbantnak, különcnek és nagyon csúnya jelzőket is hallottam már magamról, de megtanultam kizárni mindezt. Nem érdekel mit mondanak, vagyok, amilyen vagyok, ha nem tetszik, ne nézzenek rám.

Amit szeretek magamban

A kedves segítőkészségem és a jó mozgáskoordinációm, illetve még a zenei fogékonyságom, jó ritmus érzékel. Illetve természetesen hogy jó a logikám, könnyen, gyorsan tanulok és hogy boszorkány vagyok.

Amit utálok magamban

Tudom, hogy túlérzékeny és túl naiv vagyok. Borzalmas tulajdonság, küzdök ellene.

Kinézetem

Lazán hullámos, hosszú, barna hajam leginkább kiengedve hordom, de ha felfogom, akkor se szoktam túl szoros haj viseletet kreálni. Szeretem, ha kósza tincsek szabadulnak meg a kontyból, vagy éppen a fonatból. Kék szemeim néha szemceruzával emelem ki, de különben nem sminkelem magam, feleslegesnek tartom. Öltözékem mikor nem az egyenruha akkor is inkább a visszafogottabb vonalat képviselem. Nem szeretek se kihívó, se különösebben feltűnő lenni. Tökéletesen jó az nekem, ha kevésbé vesznek észre. Ha táncolok, akkor egészen más a helyzet. Régen tanultam balettezni és a mai napig szeretem. Ha igazán elvonulok táncolni, akkor hajam mindig szoros kontyba van csavarva, tornadressz-t és a hozzávaló kiegészítőket szoktam hordani. Nyilván ha egyedül vagyok, akkor csinálok ilyesmit.
Tudok igazán lányos lány lenni, szeretem a csinos holmikat, a szoknyákat, a kopogós cipőt és az ékszereket, de nem annyira alkalmazom, mint amennyire tudnám. Anya legtöbb holmiját magamhoz vettem, amint idősödöm, egyre inkább belepasszolok a méretébe, s lassanként a legtöbb ruháját tudnám hordani. Ő nagyon csinosan és nőiesen öltözködött, mindig gyönyörű volt. Ameddig élt, én is gyakrabban vettem fel olyan ruhákat, amikben ha rám nézett, azt mondta olyan vagyok, mint egy tündér. Talán majd egyszer újra tündér leszek.
Nem vagyok túl magas, mindössze 160 cm, de még mindig növök, az elmúlt évben is másfél centivel lettem magasabb. Szerintem még legalább 2-3 centit nőni fogok, anya is körülbelül olyan magas lehetett, talán egy picivel magasabb is.

Múltam

Igazából a múltam majdhogynem lényegtelen. Régen borzalmasan ambiciózus voltam, s anyával szépen végig megterveztük az utam. Imádom a bájitaltant, jó is vagyok benne, kifejezetten jó, így azt terveztük, hogy ebbe az irányba fogok tovább tanulni, habár titkon mindig az volt a vágyam, hogy táncot oktassak, vagy színházban táncoljak. Soha nem volt baj a tanulmányi eredményemmel, mindig is fogékony voltam a tudásra és nem volt gondom a felkészüléssel se. Életvidám és barátságos voltam, habár sosem voltam az a típus, aki könnyen szerez igazi barátokat. Ez aztán még inkább elromlott és azt hiszem gyűlöltem, hogy nem hagytak a magam módján gyászolni. Kényelmes volt belesüppedni a gondolataimba, a magányba, a fájdalomba. Úgy éreztem, hogy vége van a világnak, mint ha minden néma és fakó lett volna hirtelen. Felfogtak, hogy beszélnek hozzám, csak nem érdekelt mit, nem figyeltem, nem törődtem vele. Hadd mondják. Alig ettem, nem csináltam szinte semmit. Talán az első önálló megmozdulásom hetekkel később az volt, mikor a zongorához ültem és elkezdtem játszani, de amint észrevettem, hogy valaki figyel, vagy ott van, egyből abbahagytam és elvonultam. Nem voltam kíváncsi senkire. Utáltam, hogy olyanokhoz rángattak, akik megpróbáltak belemászni a fejembe. Gyűlöltem és bosszantott, aztán szépen rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Nem tudom mi hatott igazán, de hosszú idő után tértem vissza és szólaltam meg, emlékszem hangom erőtlen volt, de napok se kellettek ahhoz, hogy veszekedésbe keveredjek testvéreimmel. Elkezdődött a hangos távolodás korszaka, s rájöttem, hogy lényegében teljesen elveszítettem önmagam. Ez azért még egészen fiatalon, gyerekkén nagyon ijesztő gondolat. Már nem érdekelt az, ami előtte, nem akartam azokkal barátkozni, akikkel előtte, s bebeszéltem magamnak, hogy engem senki nem ért meg, de könnyebb, ha úgy teszek, mint ha jobban lennék. Megpróbáltam nyitni legalább a testvéreim és apám felé, majd szép lassan egy monoton, gépies cselekvésbe kezdeni. Tanulás, pótlások, olvasás. Lassan tértem vissza oda, hogy már azt mondhattam, talán tényleg jobban vagyok, de a régi sémához nem tudtam visszatérni azóta se. Nem nagyon vannak barátaim. Talán egy se, legfeljebb olyanok, akikkel el tudom tölteni az időt. Egyedül érzem magam a legjobban, sokat olvasok és elkezdtem rajzolni is, ugyanis azt hamarabb tudom a kastély falain belül művelni, mint a táncot. Nem vagyok őstehetség, de szeretek vele elbíbelődni. Leköti a figyelmem és annak ellenére, hogy a pszichológusom tanácsolta, tényleg egészen jó ötlet. Azt hiszem megpróbálom újra felfedezni a világot. Szeretem az égboltot kémlelni, a madarakat, pillangókat figyelni, vagy csak ülni a parton és nézni a vízfelszínt, vagy a távolt. Sokan még mindig dilisnek tartanak, pedig csak túl sok a gondolatom ahhoz, hogy azt bárkivel is megosszam. Tudok nagyon pukkancs lenni és elutasító, nem vagyok valami türelmes jellem, de alapból igyekszem nem konfliktusba keveredni és igazából aki nem ad rá okot, azzal nem szoktam bunkó lenni. Csak ha nagyon rossz napomon talál meg, de akkor… sajnos nem nagyon szoktam bocsánatot kérni, inkább struccpolitikát folytatok és elkerülöm utána az illetőt, mint hogy bevalljam, hibáztam. Így összeszedve a gondolataim… lehet tényleg dilis vagyok. Vagy csak egy elveszett lány, aki nem találja a helyét a világban. Azt hiszem anya erre azt mondaná, hogy olyan lettem, mint egy vénkisasszony, majd megpöckölné az orrom és elrángatna valami helyre, ahol seperc alatt felvidítana. Anya egy csoda volt, én pedig elvesztem egyedül a sötétben és fogalmam sincsen, merre induljak…

Ha újrakezdhetném

Úgy érzem, most kezdem éppen újra, próbálom felépíteni ezt az életet, amire nem voltam felkészülve.

Ha egy napig bármit tehetnék

Anyával sétálnék a világ leggyönyörűbb helyén és csak beszélgetnénk, a kedvenc ételeinket ennénk és jól éreznénk magunkat. Elmondanám neki, mennyire szeretem és hogy sajnálom, hogy veszekedés volt az utolsó közös beszélgetésünk. Nagyon ritkán veszekedtünk.

Ha kitörne a háború

Úgy érzem, már régen háború van, csak sokan még nem fogták fel. Én bosszút fogok állni mindenkin, akin csak tudok.

Ha meghalnék

Anya halála után egyszer meg akartam halni, de nem mertem megtenni.

Playby: Anna Kendrick