Vérem

Mugli születésű

Édesapám, Anthony Elswood

Az én hősöm. Nagyon szeretem Őt, és az édesanyám halála után még inkább szorosabb lett a kapcsolatunk. Tőle tanultam szinte mindent, amit tudok, persze a varázsláson kívül, hiszen Ő mugli. Mindig is felnéztem rá, Ő a példaképem, hisz mindig is vidám, semmi nem töri le a kedvét, mondhatni tőle örököltem ezt a pozitív látásmódot, és szerintem sokat példát vehetnének róla, mert kevés ilyen ember létezik, mint az én apám, aki csak egy egyszerű borbély, és nem is vagyunk túl gazdagok, de Ő sosem panaszkodott. Soha. De lehet, hogy csak én vagyok túlzottan elfogult vele szemben.

Édesanyám, Annabell (Fox) Elswood

Még kicsi voltam, mikor Meghalt, így nagyon nem emlékszem rá. Csak egyetlen kép maradt meg róla, de azt mindig magamnál tartom, így mindig velem van, és velem is lesz. Apa sokat mesélt róla, és azt hiszem, hogy nagyon jóban lettünk volna, hogyha a rák nem viszi el idejekorán. Apu meséi alapján mindig is egy mosolygós, de visszafogott, csendes nő volt, akit mindennél jobban szeretett. Én meg mindig azt kívánom, hogy bárcsak egyszer újraláthatnám.

Mottóm

"Csak egyszer élsz, és amikor meghalsz, vége, szóval engedd, hogy a boldogság átjárhasson!"

Amortentiám

Nyári zápor, rózsa, régi könyvek

Különös jellegzetességem

Különösen átlagos vagyok. Igazán nincs semmi különös jellegzetességem szerintem. Hmm... Talán egy mégis akad. Nagyon kétbalkezes vagyok, ez ellen pedig sajnos nem sokat tudok tenni, a balesetek csak úgy megtörténnek, szóval csak óvatosan, ha a közelemben vagytok.

Ami megnyugtat

Könyvek, legyen szó krimiről, vagy egy klasszikusról, esetleg egy romantikus történetről, ha egy könyv a kezembe kerül, minden bajom tovaszáll. És a csillagos ég látványa is meg tud nyugtatni, ezért elég gyakran járkálok kint sötétedés után az égboltot bámulva

Ami boldoggá tesz

Ide szintén sorolhatóak a könyvek, de emellett jöhet a tea is minden mennyiségben. Imádom, és mindig felvidulok egy csésze gőzölgő teától. Nem különben a csokitól. És még a hirtelen nyári záporoktól is jó kedvem szokott támadni. Ezt mondjuk nem tudom megmagyarázni miért, de így van, és kész.

Ami bosszant

Ha valaki a képembe hazudik. Nincs annál rosszabb, ha valaki nem mondja a szemedbe az igazat, legyen szó bármiről. Főleg ha te tudod az igazságot, és Ők mégsem mondják azt el. Meg ha a származásom miatt lenéznek, és piszkálnak.

Ahol jól érzem magam

A természetben, legyen szakadó eső, hóvihar, vagy rekkenő hőség. Engem nem sűrűn lehet bent a szobámban, vagy bármilyen más helyiségben megtalálni, max akkor, ha alszom, eszem, vagy tanóra van. Mondjuk főként szakadó esőben érzem jól magam, nem számít az sem, ha vihar van, villámlik és dörög.

Hobbim

Olvasás, és főzőcskézés. Ezek szinte bármikor, bármilyen mennyiségben. És a természetjárás is, bár azt mostanában már nem olyan sűrűn, mint anno.

Rossz szokásaim

Ha ideges vagyok, akkor rágom a körmöm, pedig tudom, hogy nem szép látvány, de nem tudok leszokni róla. Meg egyesek szerint túl sokat fecsegek, és visszafoghatnám magam. De szerintem ez annyira nem rossz dolog.

Titkaim

Hahaha... Ha elmondanám, meg kéne öljelek, hogy ne terjeszd tovább. De azt meg nem szeretném, szóval ez marad az én titkom. (Egyébként meg egy nyitott könyv vagyok, nincsenek titkaim.)

Legnagyobb félelmem

Hogy elveszítem az apám is, még idő előtt. Nem bírnám elviselni, ha egyedül maradnék, hisz rajta kívül nincs más családtagom.

Ami nélkül nem tudnék élni

Tea, és könyvek. Ez a kettő nekem nélkülözhetetlen. Nem is lenne teljes az életem nélkülük. Meg persze az állatok. Milyen világ lenne már az, ahol csak emberek élnek? Elég elszomorító lenne, az biztos.

A családom nekem

Hát elég kicsi, de az az egy ember is az egész világot jelenti nekem. És bármit megtennék érte.

Ha én nem lennék

Szörnyű lenne. Ki idegesíteni kétbalkezességével, és fecsegésével az emberiséget, ha nem én? Meg... Ki lenne ott apámmal, ha szüksége lenne rám?

Amit rólam beszélnek

Nem igazán szoktam figyelni arra, amit mások beszélnek rólam, de azért néha elcsípek 1-1 mondatfoszlányt. meg hát a mozgó festmények is elég pletykásak tudnak lenni. Mondták már egyesek, hogy dilis vagyok, és nincs ki mind a négy kerekem, és egyszer valaki azt is mondta, hogy egyenesen őrült vagyok. Pedig ez szerintem nem is igaz. De mindegy, én nem, nagyon foglalkozom ezekkel.

Amit szeretek magamban

Azt, hogy mindennek látom a jó oldalát is, és szinte csak azt. És néha sikerül a pozitív gondolataimat, és az optimizmusomat másokra is átragasztani. Meg a hajamat, azt nagyon szeretem magamon. Olyan jó puha, és selymes, és... Egy szóval szeretem a hajam.

Amit utálok magamban

A kétbalkezességem, hogy képes vagyok szinte mindent elejteni, és eltörni, néha még akkor is, ha nagyon koncentrálok. És azt sem nagyon szeretem, hogy néha olyan dolgokat mondok ki, amit nem kéne, mert túlzottan őszinte vagyok, és nem szeretek hazudni. Ezzel persze néha megbántom az embereket.

Kinézetem

Hosszú, barna haj, ragyogó kék szem, pisze orr, és mindig mosolyra görbülő száj. Ezt láthatod, ha rám nézel. Ami az emberek többségénél egy lefele irányuló pillantás, ugyanis nem vagyok kifejezetten magas, mindössze 160 centi, szóval a tömegben én teljesen elveszem, és elvegyülök. Nem vagyok nagyon feltűnő személyiség, ami a kinézetem illeti, még a súlyom, testalkatom is teljesen átlagos. Ruháim közt pedig kényelmes, és elegáns ruhák is megtalálhatóak. Ékszerek terén sem vagyok válogatós, de a mindennapokban csak egy medál lóg a nyakamban.

Múltam

Gyerekkorom mondhatni békésen, sok örömteli pillanattal telt. Noha nem voltunk, és a mai napig sem vagyunk gazdagok, sosem panaszkodtunk, és nem is irigykedtünk a nálunk gazdagabbra. Apám tanított mindenre, amit egy gyereknek tudnia kell, ugyanis anyám még néhány két éves koromban meghalt, így rá nem is nagyon emlékszem. Ő tanított meg írni, olvasni, és már nyolc éves koromban elkezdett főzni tanítani, a természetben való csatangolás is tőle ragadt rám. Egy szó mint száz, Ő mindig ott volt nekem. De az igazat megvallva, eléggé hiperaktív, kalandvágyó, és mozgékony gyerek voltam, alig lehetett lelőni, nem is csodálnám, ha negatív megfordult volna apám fejében, hogy elad valakinek. Aztán az az utáni nyáron, hogy betöltöttem a 11-et néhány fura ember jött, akik elmondták, hogy boszorka vagyok, és nagy nehezen, de apa elengedett abba a mágikus suliba, a Roxfortba. A következő hét év elég gyorsan eltelt, barátokat is szereztem, bár nem ment minden zökkenőmentesen, akadtak gondjaim a tanulással, meg bizonyos Mardekáros diákokkal, akik nem bírtak, mert mugli születésű vagyok. De végül valahogy mégiscsak sikerült végigbukdácsolnom a hét évet, és mit ne mondjak, egész jó eredménnyel. Nem színjelessel, de a tőlem telhető legjobbat sikerült kihoznom magamból hála a szorgalmamnak, és a kitartásomnak. És még csak nem is égettem porig véletlenül az egész kastélyt, de azért a bájitaltan órákon volt egy-két (na jó, sok) ügyetlenkedésem. A bájital kotyvasztás egyébként még mindig elég rosszul megy.
De most már itt vagyok, és a tanulmányaimnak még koránt sincs vége, még három évig a Plumonbea-n fogok tanulni. Már nagyon várom...

Ha újrakezdhetném

Mindent ugyanúgy csinálnék, ahogy eddig is, semmin sem változtatnék, mert minden úgy jó, ahogy van.

Ha egy napig bármit tehetnék

Aludnék, de oooolyan mélyen, hogy ha egy atombomba robbanna fel mellettem, sem ébrednék fel. Vagy esetleg egy griffen, vagy sárkányon lovagolnék. Tök jó buli lenne, de mivel erre kevés az esély, ez csak álom marad.

Ha kitörne a háború

Az elsők közt lennék, aki kipurcanna. Nem igazán vagyok az a harcoló, katona típus, sőt... De azért próbálkoznék, de ahogy magamat ismerem, épp a veszély közepébe szaladnék, és kevés lenne az esély, hogy élve kikerülök onnan.

Ha meghalnék

Nem tudom, de egy biztos, hogy nyugodtabb lenne a világ.

Playby: Emilia Clarke