Christopher és Gwenog

McKinnon professzor múlt héten megkeresett, hogy egy profi játékost hív hozzánk, hogy megnézzen minket. Név szerint Christopher Broadmoor-t. Névről ismertem őt, de személyesen még nem volt szerencsém találkozni vele. Annyit azért sikerült kiderítenem, hogy Montrose Magpies-be játszik jelenleg. Ez Nagy-Britannia jelenlegi legjobb kviddics csapata.
Az érkezése napján korábban sikerült lejutnom a pályára, mert elmaradt az utolsó órám. Rögtön az öltözök felé vettem az irányt. Rögtön felöltöztem és összeszedtem a holmimat, majd kiléptem az öltözőből.
Nem messze ált tőlem a vendégünk. A kezemben az e hónapi edzéstervek sorakoztak. Ez a mai nem a szokásos edzés lesz, inkább csak amolyan mentális dolog. Motiválja a fiatalokat, hogy ha úgy akarják, válasszák ezt a munkát.
Szerintem sokaknak tényleg szükségük volt erre. De az is igaz, hogy nem is mindenkinek van hozzá elég ereje, kitartása és tehetsége sem. Én imádtam ezt csinálni, nem is tudok mást elképzelni a jövendőbeli foglalkozásomnak.
Felé indultam, rajtunk kívül senki nem volt még a pályán.
- Üdvözlöm Mr. Broadmoor! - szólítottam meg udvariasan, majd a kezemet nyújtottam felé. - A nevem Gwenog Jones, a Hollóhát csapatkapitánya vagyok. Mr. McKinnon tájékoztatott arról, hogy ma érkezik és hogy én fogadjam először.
Nálam kicsivel magasabb volt és meg kellett állapítani, hogy egész jóképű. Mindemellett pedig nagyon elég izmos, ami nem csoda, hiszen mégiscsak egy profi kviddics bajnok áll előttem.

Christopher és Gwenog

Azért kislányformának sem néznek minden nap az emberek. Sokkal inkább felnőtt nőnek. Én is annak éreztem magam, nem csak testileg,de lelkileg is. Sokan nem mennek el mellettem szó nélkül, mindig kapok pár füttyöt vagy valami borzalmas csajozós dumát. Persze megvannak az eszközeim, hogy leállítsam őket és elmagyarázzam nekik, hogy nekem a kviddics az életem és más nem fér bele. Főleg egy fiú.
- Azt semmiképpen nem szeretném, Christopher. Mit mondanék akkor a becses professzor úrnak? - nevettem el magam. Minden vicces helyzetben ezt tettem.
Nem szerettem magázódni, de az udvariasság az első. Ezt nagyon korán megtanultam. Amióta pedig hetente jönnek ide különböző előadók, híres játékosok esetleg nyugdíjasok, régen hozzá kellett szoknom az ilyen formaságokra. Mégsem tegezhetek le mindenkit rögtön. Számomra az egyik legfontosabb a tisztelet.  Anélkül semmit sem ér az ember.
- Pontosan. Nem csak te vagy így vele, sokan azt sem gondolják rólam, hogy sportolok valamit.. - pirultam el egy pillanatra. - Mehetünk, persze. Már ha egy ilyen profi játékos az én szerény személyemmel is hajlandó repülni.
Szerettem viccelődni, ilyenkor voltam igazán elememben. Na meg a levegőben.
Letettem a táskámat az egyik sarokba és kézbe vettem a seprűmet. Átlendítettem a lábamat, majd felszálltam. A következő pillanatban már a levegőben voltam. A szél belekapott a hajamba. Hátradőltem és visszafordultam Christopher felé.

Christopher és Gwenog

Kezdett derengeni, hogy ő még idejárt a suliba, amikor én talán elsős lehettem. Igen, akkor kb. 6 évvel idősebb nálam. Abban az évben vitte el utoljára a Mardekár a házkupát.
- Igaz, de azért fontos az edzettség. - mosolyogtam. - Pontosan másodikas korom óta. Lassan 5 éve, komolyabb szinten csak 3.  Hát hogyne..a drága Caspar a becses sógorom.
Hogy mindenhol az ő nevével fut össze az ember. Nem éreztem magam kiváltságosnak, nekem sokkal többet kell dolgoznom a sikerért, mint másnak. Nyilván tényleg olcsóbban kijövök a felszerelésekkel, de ugyanúgy dolgoznom is kell. Már fiatalon is ennyit kellett dolgoznom, mióta csapatkapitány vagyok még ennél is extrább dolgokat. Mindenkinek külön edzésterv - posztjának megfelelően -, egyedi táplálkozás, külön extra felszerelések. Főleg a kisebbeknek fontos. Segítek nekik elindulni a sportkarrier irányába.
Megtettem két kört a pályán, egyenletes tempóban, majd visszarepültem Christopher felé.
- Melyik poszton is játszol? - kérdeztem érdeklődve.

Christopher és Gwenog

A múltját egyáltalán nem ismertem, csak a legfontosabb dolgokat kérdeztem meg McKinnon professzortól. Mivel hamarosan vizsgaidőszak lesz [fél év], már el kellett kezdenem előre tanulni. A kviddics mellett ez is nagyon fontos volt számomra. Ha véletlenül bármilyen baleset is érne, a kviddics karrierem pedig véget érne, akkor legalább találjak valami munkát számomra. Egyébként mindig utána szoktam járni az ilyen dolgoknak, de most nem csak ez volt eszembe.
- Én inkább idegesítőnek mondanám, de ízlések és pofonok.. - mosolyogtam. Mondjuk az is biztos, hogy nagyon sokat segít nekem.
Semmiképpen nem akartam agyon dicsérni Caspart, de azért tényleg sokat köszönhetek neki. Főleg a szponzorálásának. A legújabb, legjobb seprűket kaphattam meg ingyen, hozzá a legminőségibb felszerelésket. De mindezek mellett ő is sokkal tartozik nekem. Az ő és az én hírnevem is jelentősen javult az utóbbi években. Ez mind az egyéni, mind a közös munkák gyümölcse volt.
Szabadidőm nagy részét vele és Hestiaval, meg a gyerkőceikkel szoktam tölteni. Ilyenkor előkerülnek a kipróbálásra váró versenyseprűk és Caspar ki is használja a lehetőséget, hogy felültessen rájuk. Nem egy végződött már eséssel. Mégis jó tapasztalatszerzésre, ezáltal is tudom fejleszteni a technikámat.
Figyeltem, ahogyan Christopher körbe-körbe repüli a pályát. Felhőtlen boldogság látszódott az arcán, ami engem is mosolyra késztetett.
- Áá..tényleg. McKinnon professzor mondta is, csak kiment a fejemből. Egyébként utána szoktam nézni az ilyesfajta dolgoknak, csak nemsokára következik a vizsgaidőszak és rengeteget kell készülnöm. - magyarázkodtam.
Közelebb kanyarítottam hozzá a seprűmet, így egy szinten lebegtünk.

Christopher és Gwenog

Mosolyra húztam a számat. Szerettem a humoros és jó fej embereket. Csak is így tudok elképzelni egy profi kviddicscsapat tagját. Senkit sem tudnék mosoly nélkül, mogorva arccal elképzelni ugyanebben a szituációban. De aztán ki tudja, lehet, hogy csak én nem láttam még eleget ebből a világból.
- Az lehet, de Caspar egy idióta. Persze attól még szeretem.. - nála idegesítőbb emberrel még csak nem is találkoztam életem során. Hihetetlen módon tudta felhúzni az embereket. Ő ebben tehetséges, ha mondhatjuk így.
- Amennyire tudom, komolyan. Sokat tanulok, de nekem mégiscsak a kviddics a legfontosabb. Szerintem némileg a a kettő összefügg. Egy jó játékosnak fontos nyilván a fizikai felkészültség, de az sem hátrány, hogyha valakinek van esze. Én a saját csapatomnak személyenként csinálok külön edzéstervet és étrendet is. Fontosnak tartom, hogy ne csak a levegőben, hanem a szárazföldön - mondjuk futás formájában - is megfelelő edzettséget kapjunk. Ezért az "alap edzéshez" hozzátettem még +2 délutáni futó és erőnléti edzést.
A monológom közben elengedtem a seprűt mindkét kezemmel és azokkal magyaráztam hevesen. A seprű szinte mozdulatlanul lebegett alattam.
- Ha nem sikerül bekerülnöm egy csapatba, akkor nagy a lehetősége, hogy az Akadémiára megyek.. - válaszoltam. - Bár nem sok kedvem van. Ha választanom kell, inkább egy profi kviddicscsapat.