- Mégis mit szeretnek ezen az emberek?! - Köszönés helyett ezzel a szöveggel támadlak le. A bál folyamán eddig még nem találkoztunk (én nem vagyok a háznak olyan túlbuzgó asszonya, mint a húgom, aki már az ajtóban köszönt minden érdezőt), de most, hogy végre itt vagy, rádzúdíthatom minden bánatom és felháborodásom. - Csak hogy megjöttél! Most nézz körbe! Úgy tömik magukat, mint a majmok! Az én pénzemen, érted? Az én pénzemen! - Hogy nem dolgozom, tehát egy knútot sem teszek hozzá a vagyonunkhoz, az cseppet sem érdekel. Akkor is az én pénzem. Erről szól a házasság, nem? Minden közös. - Annak meg ott csupa sár a cipője, és nem átall belépni vele az otthonunkba! Szégyen és gyalázat! - Mintha amúgy én takarítanék. - És most nézd meg, hát hogy lehet úgy felöltözni? Menten rosszul leszek! - Orcátlanul hangosan ócsárolom a saját vendégeimet. De hát annyira irritálóak! Egyedül benned találtam partnerre a szidalmazásukban, még néhány hónappal korábban. Azóta minden bálon órákat töltünk mások kibeszélésével. Kimeríthetetlen téma.

- Hogy zavar-e? Teszed le azt a süteményt de rögtön! - rivallok rád tettetett felháborodással, aztán széles mosoly terül szét az arcomon. - Jaj, ne is mondd, ha rajtam múlna, ide aztán soha nem tenné be a mocskos lábát egyetlen ilyen majom sem - bökök az ujjammal a társaság felé. A "mocskos" szót erősen megnyomom, utalva a cipőjéből sarat pergető egyénre. Persze a tiszta lábúakat is mind kipaterolnám, ez nem is kérdés. A sár már csak hab a tortán. - De Rodolphusra most rátört, hogy mindenkire jó benyomást kell tegyünk, válogatás nélkül, hogy a párt megtartsa az eddigi szavazóit és még sokkal többre is szert tegyen. Mert egy választáson ugye a legostobább és a legintelligensebb ember szavazata ugyanannyit ér. Mivel a legostobábbakat a legkönnyebb meggyőzni, első körben őket állítják maguk mellé. Amint a mellékelt ábra - hüvelykujjammal a nézeteit nagy hévvel ecsetelő férjemre bökök - mutatja. - Színpadiasan megforgatom a szemem. - Elviselhetetlen ez a mizéria, amit a pártjuk körül csapnak. Jonathan is ilyen lelkes, vagy csak én vagyok egy ekkora politikussal megáldva? - Megcsóválom a fejem. - Egyébként nem is értem, miért képzelik magukat Levinnel az MM nagy arcainak, mikor Nucleus a párt vezetője. Mégis ők folynak mindenhonnan! Tőlem meg elvárják, hogy asszisztáljak hozzá. - Kedélyesen, szinte lelkesen ecsetelem neked, mennyire fel vagyok háborodva. Pedig ha bárki rámnéz, a felháborodottság lenne az utolsó, ami rólam az eszébe jutna. - Ha nem undorodnék ennyire Prewettéktől, felcsapnék GG aktivistának. Persze nem fogok - legyintek lemondóan.

Ahogy kiüríted a tálat, a húgom jellegzetes megjegyzéseit kezdem utánozni. - Nocsak Jenessa, milyen jó az étvágyad... Csak nem terhes vagy? - A mondat végén még tettetett komolysággal vizslatlak, aztán felnevetek. - Fogadni merek, hogy még mindig ezzel zaklat. Sőt, hogy egyre erőszakosabban zaklat. Ne is figyelj rá. Az a kényszerképzete, hogy nagyon jó anya, pedig szerintem nem törődik sokkal többet a gyerekeivel, mint én. - Mindketten tudjuk, kiről folyik a szó, anélkül, hogy megneveztük volna. - És valljuk be, az nem valami sok. - Tisztán látom, mennyire elhanyagolom az anyai feladataimat, de nem különösebben bánt. Felnőnek azok a gyerekek maguktól is.
Rögtön kapok a javaslaton, hogy kimenjünk a szabad levegőre, hisz akkor még a vendégek puszta látványától is megszabadulhatok. - Úgy nézek én ki, mint egy háziasszony? - Hitetlenkedő grimaszt vágok, és már tolom is ki magam alól a széket, hogy kövesselek a kertbe. - Tudod mit szeretnék most csinálni? - Rövid szünetet tartok, elnézve a távolba. - Végigmenni a páros oldalon. - Tudom, hogy nem érted, miről beszélek, mégsem magyarázom meg. Inkább másról kezdek beszélni, mielőtt még visszakérdezhetnél. - Láttad rólam azt a cikket a Reggeli Prófétában? - kapom feléd a fejem. - Ha minden igaz lenne rám, amit ott leírtak rólam, én lennék a Tündér Keresztanya. - Vidáman felnevetek. A cikk az árvaházról szól, ahol véletlenül mindig a legjobbkor jelenek meg. Egyszer a gyermekvédelmisek ellenőrzésekor, mászszor az újságírók érkezésekor... Egyéb alkalmakkor be sem tettem oda a lábam, de az érkezők mindkét alkalommal azt látták, hogy imádnak a gyerekek. A gyerekek már csak ilyenek; könnyű őket manipulálni. Két kedves szót szólsz hozzájuk, és máris a szívükbe fogadnak. Rögtön megbíztak bennem, pedig talán én öltem meg a szüleiket. Remekül eljátszottam velük. Még az is felmerült bennem, hogyhogy nem játszottam soha a saját gyerekeimmel. Ez persze elvetemült gondolat volt: akkoriban egészen más kötötte le a figyelmem, és jobban belegondolva, ha most lenne egy kisgyerekem, azzal sem lenne türelmem havi egy-két óránál többet foglalkozni.
A páros oldal... Hiányoznak azok az idők. Mikor még nem Walpurgis Lovagjának, hanem halálfalónak neveztük magunkat és büntetlenül irtottunk boldog-boldogtalant, minden utcában csak a páros oldalon mentünk végig, és az ottani házak ajtaját törtük be, hogy aztán egy kis vérontás után fellőjük a ház fölé a Sötét Jegyet. Ez hiányzik.

Én személy szerint remekül szórakozom Cissy és Jenessa folyamatos konfliktusain, és nyíltan kétfelé játszom. Mindkettejük felháborodott panaszáradatát kedélyesen végighallgatom, támogatva az aktuális beszélgetőpartnerem véleményét, anélkül, hogy valóban állást foglalnék. Az én szememben senki nem lesz több vagy kevesebb annak puszta tényétől, hogy van-e gyereke, az pedig végképp hidegen hagy, Jenessa mikor akar szülni. - Megpróbálkozhatsz vele, de én a helyedben óvatos lennék a húgommal - mosolygok rád szélesen, enyhe kárörömmel az arcomon.
Érdeklődve figyelem, ahogy leveszed a magassarkút. Én egy tizenöt centis tűsarkút viseltem, és remekül bírta a lábam. Nem csak bálokon vagy fogadásokon hordtam ilyen, mások által önkínzónak titulált lábbeliket, hanem minden egyes nap. Hozzá tartozott az imidzsemhez, enélkül nem éreztem igazán jól magam. Az évek alatt már egészen hozzászoktam.
- Ölelést és puszikát? Senki nem kapott ölelést és puszikát. - Megcsóválom a fejem. - Viccnek is rossz. Már a feltételezést sem tudom hová tenni. És az emberek ezt elhiszik... Durván ostobák az emberek. - Még nem került szóba köztünk a gyilkolás és emberkínzás iránti különös szenvedélyem, így nem tudom, mit gondolsz róla, de valójában nem érdekel különösebben. Ez vagyok én, reklamálni a gyártóknál kell.