Vérem

aranyvérű arisztokrata

Édesapám, Levin Dolohov

Ha most normális családban nőttem volna fel, azt kéne mesélnem, hogy mint legkisebb fiúnak, természetesen apával a legjobb a kapcsolatom, sokat vagyunk együtt és nagyon szeretjük egymást.
Hát, sajnos nem így van.
Apa elég sajátosan szeret, ha szeret egyáltalán, és tudom, hogy ha nem láttam volna, hogy megöli anyát, még mindig nem törődne velem. Így valamiért fontos lettem neki, de nem tudom, miért. Örülök neki, de ha jobban belegondolok, ez elég ijesztő. Miért csak most kezdett foglalkozni velem?
Félek tőle. Rajongok érte, ugyanakkor rettegek tőle, a közelében nem merek felengedni, és gyakran vannak vele rémálmaim.
Emellett az életemet el sem tudnám nélküle képzelni.

Édesanyám, Margareth Jane Dolohov

Megölték. Apa ölte meg.
Nem tudom, miért kellett meghalnia. Nem volt valami gondoskodó anya, nem értett a gyerekekhez, de azért nagyon próbálkozott és én szerettem. Legalább valamennyit törődött velünk.
Hiányzik.

Nővérem, Karina Nadine Dolohov

Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de egyáltalán nem ismerem őt. Tudom, hogy ki nem állhat engem és féltékeny rám, amiért velem törődik apa, de sosem beszélünk. Azt hiszem, kerül engem.

Bátyám, Nikolai Levin Dolohov

Gyűlöl. Ő nem csak féltékeny rám, hanem egyenesen gyűlöl. Vele sincs semmilyen kapcsolatom, csak a megvető pillantásait kapom el néha, és azonnal kimegy a helyiségekből, ha én is megjelenek.
Pedig nagyon jó lenne, ha lenne egy bátyám.

Mottóm

A világod mindig akkor hullik a darabjaira, amikor azt hiszed, minden rendben van.

Amortentiám

a könyvek és az éjszaka jellegzetes illata

Különös jellegzetességem

Az emberek általában kirívó szőke hajamról és beesett, sápadt arcomról ismernek meg.

Ami megnyugtat

a teljes egyedüllét, csönd, rutin és a dolgok forma és szín szerinti elrendezgetése

Ami boldoggá tesz

mosolyogni látni apát, sikerek elérése, olvasás

Ami bosszant

rendetlenség, rendezetlenség, ostoba emberek, ha túl sokan vannak körülöttem

Ahol jól érzem magam

a birtokunk egyik fájának a tetején, ahol senki nem zavarhat

Hobbim

olvasás, rajzolás, apa figyelése munka közben, általánosságban megfigyelés, és szeretem edzeni Sasha-t, az orosz agaramat

Rossz szokásaim

Mindenkit irritál, hogy színek és formák szerint rendezgetem a dolgaimat. Én nem értem, miért.
A tanárok gyakran mérgesek rám, amiért összefirkálom a dolgozataim, füzeteim és házi feladataim minden szabadon maradt részét. Nem tehetek róla, ösztönösen csinálom.

Titkaim

Láttam, amikor apa megölte anyát.

Legnagyobb félelmem

Apa. Rettegek attól, hogy ha egyszer rosszat csinálok, velem is megteszi ugyanazt, amit anyától.

Ami nélkül nem tudnék élni

Apa. Őt érzem az egyetlen támaszomnak.
Nagyon ragaszkodom a két évesen kapott plüss rókámhoz is, amit anya adott. Anélkül nem tudok elaludni.

A családom nekem

úgy érzem, ennek az egésznek nem így kellene most lennie

Ha én nem lennék

A testvéreim nem rivalizálnának folyton, és az is lehet, hogy anya még élhetne.

Amit rólam beszélnek

Pszichopata hajlamaim vannak, és emellé antiszociális is vagyok, akit sokat vertek kiskorában. Mindig hozzáteszik, hogy ilyen apával nem is csodálják.
Pedig apa sosem vert.

Amit szeretek magamban

Az egyetlen dolog a rajztehetségem. Igazság szerint az emberek azt mondják, intelligens vagyok, és hogy ebben nagyon hasonlítok apára, szóval erre is lehetnék büszke, de nem vagyok benne biztos, akarok-e olyan intelligens lenni, mint apa.

Amit utálok magamban

Rettenetesen visszahúzódó vagyok, és képes vagyok az árnyékomtól is megijedni. Nagyon idegesít, hogy sosem tudok felengedni és mindig a háttérben maradok, de félek attól, hogy nyilvánosan megaláznak, vagy meglátják rajtam azt, hogy apa megölte anyát, és megint lecsukják.
Nem akarok az lenni, aki vagyok.

Kinézetem

Nem örököltem azt a magasnövésűséget, amiről általában a Dolohovokat megismerik, koromhoz képest nagyon alacsony vagyok, és legalább ilyen sovány is. Nem tudok hízni.
Ennek ellenére le sem tagadhatnám, hogy Dolohov vagyok, szőke hajamról és halványkék szememről bármilyen fontos eseményen azonnal rájönnek, ki fia-borja vagyok. Elegánsan öltözködöm, de nem kifejezette azért, mert én úgy szeretnék, hanem mert megszoktam, hogy úgy kell. Arisztokrata vagyok, mindent úgy kell csinálnom, ahogy mondják.

Múltam

Egy aranyvérű arisztokrata családba születtem bele – a Dolohov nevet azt hiszem, nem kell bemutatni.
Ha őszinte akarok lenni, első emlékeim nem anyámról vagy apámról vannak, dehogyis, a dadáról. Ő javította ki első szavaimat, ő állt mellettem, amikor először járni próbáltam… Kiskoromban azt hittem, ez a normális, és kicsit sem zavart. Apa és anya elfoglalt emberek, nem foglalkoznak velem. És ez rendben is van.
Én vagyok a legkisebb gyerek, másodszülött fiú. A mi fura – mert most már furának tartom – aranyvérű rendszerünkben másodszülött fiúknak nincs helye, csak az első számít, az az örökös, az viszi tovább a nevet, és bár én is mindig ott díszelgek mindenhol, csak az elsőszülött érdekli a többi arisztokratát.
Úgy nőttem fel, hogy a dadán kívül soha senkit nem érdekeltem.
Igazság szerint anya néha beszélgetett velem – a maga borúlátó, pesszimista módján persze, talán túlságosan is reális nő volt –, és hiába törte le vele mindig a kedvem (sosem szándékosan), mégis szerettem ezeket a beszélgetéseket. Amikor egy plüssrókát vett nekem még valamelyik szülinapomra, majdnem elsírtam magam. Egyetlenegyszer említettem azt, hogy a rókák aranyosak, és ennyire megjegyezte!
Azóta mindenhova viszem magammal Rókát, és el sem tudok nélküle aludni, mondhatni betegesen ragaszkodom hozzá, de ez nem volt mindig így. Eleinte is szerettem, de akkor jött el az idő, hogy a plüss nélkül létezni sem tudtam, mikor apa megölte anyát.
Igen, azt hiszem ez a legintenzívebb dolog a múltamban, mindennek a gyökere. Végignéztem. A tulajdon apám megölte a tulajdon anyámat.
Fogalmam sincs, hogy dolgoztam végül fel, az életem azon korszaka eléggé kiesett mostanra, csak arra emlékszem, hogy egyszerre imádkoztam azért, hogy apát soha ne engedjék ki az Azkabanból, és azért, hogy engedjék ki minél hamarabb. Elesettnek éreztem magam nélküle.
Tulajdonképpen a gyilkosság után kezdett igazán törődni velem, és ebben nem értem a logikát. Ő az egyetlen, aki ennek az okát tudhatja. Talán egyszer majd engem is beavat.
Sosem törődtek velem a testvéreim különösebben, de miután apa velem egyre érezhetőbben kivételezett, a nővérem még inkább kerülni kezdett, a bátyám pedig egyenesen meggyűlölt. Mi az, hogy ő az elsőszülött fiú, mégis én kapok figyelmet?!
Neki apa nélkül kellett felnőnie, akkor nekem miért nem?
Pedig szívesen megmondanám neki, hogy ennek nagy ára volt, és ne kívánjon olyasvalamit, amiről valójában nem tud semmit.

Ha újrakezdhetném

Elmentem volna kirándulni aznap a többiekkel, és akkor nem kellett volna végignéznem anya meggyilkolását.

Ha egy napig bármit tehetnék

Azt hiszem, megszöknék az egész világ elől.

Ha kitörne a háború

Mindenben hallgatnék az aranyvérű vezetőkre, és ha kell, harcolnék értük.

Ha meghalnék

Senki nem gyászolna.

Playby: Ulrik Munther