Vérem

félvér

Édesapám, John

Nála teszetoszább, határozatlanabb embert nem ismerek. Tőlem nagyon távol áll ez a magatartás, néha nagyon fel tud idegesíteni. Nem szoktunk vitatkozni, mert ahhoz is túl tutyimutyi, alapvetően minden konfliktust inkább elkerül. Ennek ellenére természetesen nagyon szeretem őt és jó apának tartom, de akkor is teljesen érthetetlen számomra, hogyan lehet egy felnőtt férfi ennyire tehetetlen.

Édesanyám, Jessica

Nagyon laza és szabadszellemű, van egy kis hippi beütése. Vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint apával, rengeteget szoktunk beszélgetni mindenféle jelentéktelen kis dolgokról. Lélekgyógyító medimágus és a hagyományos orvoslás elkötelezett híve, emellett imád minden furcsa dolgot. Néha nagyon elvont tud lenni, de meg lehet ezt is szokni.

Bátyám, Simon

Harminc éves, az ICP politikusa. Ritkán találkozunk, már saját élete van, de amúgy kedvelem őt. Talán rá hasonlítok leginkább a családunkban, ő is olyan céltudatos és határozott, mint én. Sajnálom, hogy nem töltünk együtt több időt.

Húgom, Camilla

Vele van a legszorosabb kapcsolatom a családban, meg úgy általában. Kicsit sem hasonlítunk egymásra, de ez engem nem zavar, nemcsak a húgom, hanem egyben a legbizalmasabb barátnőm is. Mindent megosztunk egymással és igyekszem vigyázni is rá, nem bírnám ki, ha bármi baja esne. Egy évvel fiatalabb nálam, idén kezdte a Plumonbea-t, így elég sokat vagyunk együtt.

Mottóm

Megfelelő kézben egy könyv ugyanolyan veszélyes lehet, mint egy kard.

Amortentiám

a kedvenc Yves Saint Laurent parfümöm, mentol, citrom

Különös jellegzetességem

Mindenem különleges.

Ami megnyugtat

könyvek, lelkizés

Ami boldoggá tesz

Sikerélmények, egy jól sikerült találkozás, egy kellemes, de mégis váratlan pillanat, és még sorolhatnám… Nem tudnám mindet megfogalmazni.

Ami bosszant

Ostoba, büdös emberek. Ha valaki vinnyogva és affektálva beszél, a hideg kiráz az ilyen picsáktól.

Ahol jól érzem magam

A szobámban.

Hobbim

jóga, olvasás (újonnan főleg idegen nyelven), és imádok utazni, bár ezt nem nevezném hobbinak

Rossz szokásaim

Rendetlen vagyok és minden papírfelületet összefirkálok.

Titkaim

Nincsenek, legalábbis semmi említésre méltó. Olyan életet élek, amelyben nincs mit szégyellnem és titkolnom.

Legnagyobb félelmem

nem érek el semmit az életben

Ami nélkül nem tudnék élni

Minden és mindenki pótolható.

A családom nekem

nem mindennapi

Ha én nem lennék

Nem lenne kihatással a világ rendjére. Mégis honnan tudnám?

Amit rólam beszélnek

Kit érdekel?

Amit szeretek magamban

Leginkább a függetlenségemet. Nem szorulok rá másokra, tökéletesen megvagyok egyedül is, ezzel megkímélve magamat elég sok csalódástól. Ettől eltekintve jól kijövök az emberekkel, alapvetően bárkivel kellemesen el tudom tölteni az időmet, de ha úgy adódik, teljesen egyedül is remekül érzem magam. Sosem okozott problémát, hogy elfoglaltságot találjak magamnak, a családi anekdotákból tudom, hogy már kislányként is mindig sikerült lekötnöm magam valamivel, a ház általában tele volt az én kreativitásom gyümölcsével, mindenki hatalmas örömére.
Tájékozottnak tartom magam, minden hiúság nélkül. Amióta megtanultam olvasni, sok időt töltök a könyvek mellett, stílusban és korszakokban sem válogatok. Igyekszem lépést tartani a jelenlegi kulturális élettel, habár a Plumonbea mellett nincs annyi időm koncertekre, színházba járni, mint annak idején, hiszen sokat kell tanulnom. Ez cseppet sem zavar, a Roxfortban is jól bírtam a terhelést és nem jelentett gondot a tanulás, leszámítva a Gyógynövénytant (még most is kiráz a hideg, ha Rowle óráira gondolok).
Amire talán még a függetlenségemnél is büszkébb vagyok, az a remek előadó képességem. Nem okoz problémát, hogy kifejezzem magamat, legyen szó egy sima beszélgetésről vagy egy tényleges előadásról. Idegen nyelven is ugyanilyen magabiztos vagyok, nem véletlenül választottam ezt a szakot, ahol most is tanulok. Kitartóan küzdök a céljaimért, amik nem légből kapott ötletek, hanem alaposan átfontolt, kész tervek. Már tizenöt évesen tudtam, hogy tolmács akarok lenni, tudatosan készültem a Plumonbea-ra és a későbbi életemre. A lelkesedésem azóta sem lankadt, egyszerűen imádom az Akadémiát és mindent, ami ezzel jár. Jelenleg az angol mellett franciául, németül, spanyolul és oroszul beszélek anyanyelvi szinten, de szeretném még bővíteni a nyelvtudásomat valamilyen keleti nyelvvel, a Plumonbea elvégzéséig még bőven van időm rá. Alig várom, hogy végre dolgozni kezdhessek.

Amit utálok magamban

Nehezen engedek közel magamhoz másokat, és ugyan könnyedén elcseverészek bárkivel, de megnyílni nem tudok nekik. Ez alapvetően talán nem is jellembeli hiba és sok mindentől megvéd, de én mégis úgy érzem, hogy vannak hátrányai is. Minden emberről komoly és szinte megmásíthatatlan véleményt alakítok ki, többnyire első látásra vagy legalábbis a kezdetleges benyomás alapján ítélem meg az embereket és pakolom fel őket egy polcra. Tulajdonképpen jól látom mások hibáit és erényeit, de már nem egyszer félreismertem másokat emiatt az ítélkezés miatt. Nem adok mások véleményére, sőt, tökéletesen hidegen hagy, mit gondolnak rólam, és az sem érdekel, ha megbántok másokat. Gyakran megesik velem, hogy mások lelkébe tiprok, olykor akaratomon kívül is. Az őszinteség bizonyos mértékig egy pozitív jellemvonás, de az én őszinteségem már inkább a bunkóság kategóriáját sorolja. Mindennél kevesebbre tartom a képmutatást, én viszont éppen a másik véglet vagyok. Sokan mondják, hogy egyszer majd valakitől nagyon kapni fogok ezért a stílusért, de eddig szerencsére megúsztam. Mellesleg nagyon haragtartó vagyok, úgyhogy jobb nem kihúzni nálam a gyufát. Nem egy egykori barátomról mondhatom azt, hogy mostanra már egy kiskanál vízben is meg tudnám fojtani.
Sokszor megkaptam már, hogy csak úgy árad belőlem az egoizmus és a lenézés mások irányába. Én ezt nem egészen így élem meg, az viszont határozottan zavar, hogy mások ezt így gondolják. Nagy elvárásokat támasztok a környezetemmel szemben - de a saját irányomba is - , kevesen vannak, akiket tényleg maradéktalanul elismerek. Tisztában vagyok vele, hogy lejjebb kéne raknom azt a bizonyos lécet minden tekintetben, de eddig minden igyekezetem ellenére sem sikerült.
Ugyan jól ki tudom fejezni magam és könnyen tartok szóval másokat, mégis úgy érzem, hogy nincsenek igazi barátaim. A húgom, Camilla az egyetlen, aki nagyon közel áll hozzám és minden dolgomról tud. Másokkal csupán szórakozni járok, elhaverkodunk és van néhány közös, bennfentes viccünk, de nem érzem úgy, hogy bármit is megosztanék velük. Ez pedig zavar, szeretnék Camillán kívül még valakit, akiben kellően bízni tudok. Talán majd egyszer… Hiszen még annyi időm van.

Kinézetem

Ha rám nézel, akkor nagyrészt meglátod, amit tudnod kell a külsőmről. Talán csak annyival egészíteném ki, hogy nem vagyok túl magas, de ez engem cseppet sem frusztrál. Szerintem így tökéletes a termetem. Az öltözködésem teljesen a hangulatomtól és az alkalomtól függ, a hétköznapokon jobban preferálom a kényelmet, de még ilyenkor is gondosan ügyelek arra, hogy megfelelően nézzek ki. Ugyanolyan határozottan mozgok egy pár tornacipőben és bő pólókban, mint magassarkúban és egy csinos ruhában. Szerintem mindent az alkalom határoz meg, egy nőnek pedig tudnia kell, hogy mikor minek van az ideje.
Oh, és parfüm nélkül nem mozdulok ki sehova.

Múltam

1966. január 21-én születtem, második gyerekként a családunkban. A bátyám ekkor tizenegy éves volt, rám pedig egy évvel megszületett a kishúgom, Camilla is. A családi anekdotákból és fotókból tudom, hogy egy nyugodt, érdeklődő gyerek voltam, és remekül elfoglaltam magam egyedül is, órákig tudtam tanulmányozni a játékaimat. Később, mikor megtanultam olvasni, a kiolthatatlan tudásvágyamat a könyvekkel elégítettem ki.
Tizenegy évesen, mint ahogy az várható is volt, felvettek a Roxfortba. Hamar beilleszkedtem az új közösségbe és megtaláltam a későbbi barátaimat. Talán furcsának tűnhet, de elsősorban fiúkkal barátkoztam, őket mindig is egyenesebb jellemeknek tartottam. Persze voltak barátnőim is, de ahogy az lenni szokott, velük sokkal többet vitatkoztam. De ez már csak így megy a barátnők között…
Mind a hét évet kiemelkedő eredményekkel zártam, nem is volt kérdéses, hogy felvesznek a Plumonbea Mágusakadémiára. A Nemzetközi kapcsolatok szakot választottam, már évekkel a vizsgák előtt is tudtam, hogy tolmács szeretnék lenni. Mindig is vonzottak az idegen nyelvek és kultúrák, hatalmas vágyam, hogy egyszer bejárhassam az egész világot és minél több nyelvet sajátíthassak el. Persze ahhoz, hogy felvételt nyerjek, előbb több idegen nyelvet kellett felsőfokon megtanulnom, de ezt sosem éreztem terhesnek, számomra a tanulás nem kényszer. Jelenleg a második évemet töltöm az akadémián, alig várom, hogy az iskola után elhelyezkedhessek a Minisztériumban vagy valamelyik pártnál – elsősorban az ICP-nél. Jelenleg ezek a hosszú távú terveim, úgy gondolom, hogy a komoly kapcsolatokkal és a családalapítással még ráérek. Amúgy remekül megvagyok pasi nélkül, ha van, akkor jó, ha nincs, az sem rendíti meg a magamba vetett hitemet. Amúgy sokan elég válogatósnak tartanak, és igen, tény és való, hogy meg kell ütni nálam egy bizonyos lécet. Talán majd egyszer végre találok valakit, aki mellett sokáig kihúzom és aki mellett el tudok képzelni egy stabil, közös jövőt. Ugyanis számomra nagyon fontos, hogy a jövőm biztos lábakon álljon és úgy alakuljanak a dolgok, ahogy azt elképzeltem. Megeshet, hogy túl nagyok az elvárásaim magammal és másokkal szemben, de nem hiszem, hogy teljesíthetetlenek. Miért érném be a rosszabbal, mikor lehet százszor jobb is? Engem ez hajt előre, és szerintem mindenkinek ilyen szemmel kéne néznie a világot. Azért vagyunk, hogy előremozdítsuk magunkat és az emberiséget, nem azért, hogy növények módjára fotoszintetizáljunk és tétlenkedjünk. Ez az én véleményem, ha a tiéd más… nos, az tökéletesen hidegen hagy.

Ha újrakezdhetném

Nem látom értelmét.

Ha egy napig bármit tehetnék

Most is megteszek mindent, amihez csak kedvem van. Az a nap sem lenne más, mint a többi.

Ha kitörne a háború

Mikor törne ki és kik között? Amíg erre nem kapok választ, addig nem tudok felelni a kérdésre.

Ha meghalnék

Még élek.

Playby: Natalie Dormer