Vérem

aranyvér (az aranyhalak távoli rokonaink, nézd csak meg Molly fiait, főleg Percyt...)

Édesapám, Roger Antyoche Prewett

Azt hiszem, a családunkban szokás - és tisztelendő -, ha az ember borzalmas nevet adományoz a gyermekének. Apám, egyébként a gyógynövények nagy ismerője, újra és újra felélesztette ezt a tradíciót. Idiótábbnál idiótább keresztnevek egész sorától mentett meg anyám, mikor három héttel korábban hozott világra, mint azt várták. Túl hamar, apám nem döntött még a nevemet illetően. Így lettem Alan, ami önmagában is elég büntetés, a Gideont pedig csak hozzácsapták dédapám után. Azóta is azt használom.
Mondjuk, nem ez az egyetlen olyan pont, ahol apámmal súrlódtunk az évek során. Nem egyszerű a helyzet, ha a bátyád a mágiaügyi miniszter, nem egyszerű a példa. Nincs különösebb gondunk egymással, éppen csak - mindig túlságosan laza voltam Roger ízlésének és elvárásainak.

Édesanyám, Camilla Black Prewett

Bár anyánk vadhajtás a Black-család hatalmas platánfáján, mi egészen jól kijövünk vele. Őszülő, hóbortos asszony, akinek II. Erzsébet a példaképe, és azt vallja: nagyon rossz, ha egy lány túl csinos, mert akkor nem fejlődik ki a humorérzéke vagy a személyisége. Harmadik gyerekként az ötből, igazán szoros kapcsolatom van vele, és a nőideálom is szorosan kapcsolódik hozzá. (Sajnos, éppen miatta sarkalatos pont számomra, hogy a kedvesem jól főzzön. Vagy legalább megismerjen egy tésztaszűrőt, a többit úgyis elintézem én.)

Bátyám, Fabian Prewett

Öt év nem valami sok, korkülönbségként pedig még annyit sem jelent, ha a bátyád éppenséggel a legjobb pajtásod éveken át. Fabiannal máig igazán harmonikus, bizalmas kapcsolatot tartunk fent, talán ezért is vagyunk képesek együtt dolgozni. Becsülöm őt, mint vezetőt. Ő pedig talán egyedül az én hívásomra hagyja olykor maga mögött az íróasztalát.
De be kell vallanom, ez nem volt mindig így. A roxfortos éveink alatt két megkerülhetetlen törésvonal feszült közénk: apánk mérhetetlen elvárásai, amik megtörték Fabiant, és féltékennyé tették. (Engem ugyanis mindig sokkal engedékenyebben fogott az öreg.) És az én méltatlankodásom, mert a Prewett család őszülő feje mindig közölte: Fabian, ő van nagy dolgokra hivatva. Én sosem érhettem fel hozzá. Nem apánk érdeme, hogy ez a konfliktus elsimult.

Nővérem, Molly Weasley

Nővéremként mindig oltalmazott, anyáskodott - igyekeztem lerázni, amikor csak tehettem. Kamaszként rendkívül kényelmetlennek találtam Molly túlpörgését, olyan volt, mintha a saját anyámmal járnék egy iskolába. Ez mára sokat lazult, hiszen nővérem hét gyermek anyjaként többé már nem az én fülemet rágja - nagy megkönnyebbülésemre. Sőt, odáig fajultak a dolgok, hogy én vagyok a keresztapja Charles, Fred és George nevezetű fiainak. Nem semmi teljesítmény, igaz?

Öcsém, Ignatius Prewett

Ignatius az egyetlen Prewett-fiú (illetőleg már inkább férfi), aki vette a bátorságot, és nem politikai pályára lépett. A közöttünk álló évek (szám szerűen az a hét) miatt nem vagyunk túl közeli kapcsolatban. Iggy - jó, tudom, rühelli, ha így hívom, de mg mindig jobb, mint az Iggy Pop, nem? - a Reggeli Próféta munkatársa. Mikor utoljára találkoztunk - újév táján - éppen volt valakije. Azóta nem nagyon beszéltünk.

Húgom, Alice Longbottom

Alice, az én kicsi húgom, akivel a legjobb csínyeket terveltük ki Ignatius és Molly ellen - Fabian az esetek többségében tabu volt a rengeteg feladata és kötelezettsége miatt -, a Szent Mungóban fekszik. Az ő története által tanultam meg, létezik a földön feldolgozhatatlan fájdalom Cruciatus nélkül is. Hetente látogatom őt, mindig az adott évszak legkülönösebb virágaiból összeállított csokrot hagyva az ágya mellett. A medimágusok szerint sosem fog többé felismerni.

Menyasszonyom, Annie Abshire

Annie-vel immár négy éve alkotunk egy párt, szigorúan összeköltözés nélkül, mert a családja sosem egyezett volna bele. Mugli születésű boszorkány, a szülei gazdag földbirtokosok, akik értetlenül álltak éppen úgy lányuk varázsereje, mint az udvarlójának származása előtt. (Azért tegyük hozzá, az apjánál elég jó benyomást tettem szóvivői státuszommal.) A tíz év korkülönbség ezek után aligha zavarhatott bárkit is.
A kapcsolatunk szép, nem hullámvölgyektől mentes, de örömteli. Bár az esküvőnk megszervezése egy elég széles és sötét völgynek tűnik. Ki hitte volna, hogy ez ennyire bonyolult?

Keresztfiaim, Charlie, Fred és George

Dagad a mellényem a büszkeségtől, mivel Molly és Arthur háromszor is engem választottak! Mindhármukkal jó a kapcsolatunk, az ikrek kifejezetten ígéretesek, már ami a Roxfort Legnagyobb Csínytevői címet illeti. Talán rám is hasonlítanak egy kicsit, és nem csupán a hajuk színében.

Mottóm

Never let the truth get in the way of a good story.

Amortentiám

mentolos fogkrém - tiszta és őszinte
vörös áfonya - karakán és magabiztos
chili - lobbanékony és vidám

Különös jellegzetességem

Lángvörös hajzat, amit soha, semmilyen nyisszantóbűbáj nem volt képes megzabolázni. (Ezt leszámítva a választók már ezer közül is megismernek. Fogalmam sincs, miért...)

Ami megnyugtat

Klasszikus zene. (Fura pasinak érzem magam most, hogy ezt leírtam, szóval mindjárt idevésem a párom hajának illatát is, mert az oooolyan macsó, ugye?)

Ami boldoggá tesz

Ha nem kell az esküvővel foglalkoznom. (Csak el akarom venni Annie-t, miért kell ehhez színárnyalatokról vitatkozni? Nem zavarna, ha tudnám, hogy őt ez a rengeteg szervezés kielégíti, de egyáltalán nem így fest a dolog.) Egyébként sok dolog boldoggá tesz, a karácsonyi családi vacsoráktól kezdve egészen addig, ha kiállhatok az emberek elé, és méltathatom a pártot.

Ami bosszant

Az MM-esek. Tiszta szekta az egész, hideglelést kapok tőlük. (Nem is beszélve arról, ha Alice vázájában elfelejtenek vizet cserélni. Vagy, ha ablakot kell mosnom.)

Ahol jól érzem magam

A minisztériumban, otthon, anyáméknál - összességében bárhol, ahol számomra kedves emberekkel lehetek.

Hobbim

A munkám. És Molly évek óta próbál becserkészni, hogy megtanítson pulóvert kötni. Kérdem én, miért éppen engem?!

Rossz szokásaim

Lobbanékony vagyok, és sokszor nem veszem észre, amikor már nem kellene viccet csinálnom valamiből. És igen, a megbocsátás sem megy könnyen, évek távlatából is képes vagyok felhánytorgatni bizonyos problémákat.

Titkaim

Kérdezd Rita Vitrolt, ő mindent tudni vél. (Egyébként jó politikusként nem őrzök titkokat, csak a magánéletemet.)

Legnagyobb félelmem

Az, hogy Alice soha többet nem tér magához.
Az, hogy elveszítem Annie-t.
Az, hogy a pártunk nem képes megtartani az emberek bizalmát, és a bátyám összeomlik.

Ami nélkül nem tudnék élni

Almabor és mugli cigaretta.

A családom nekem

Jól nyisd ki a szemed: a magánügyem.

Ha én nem lennék

Eggyel kevesebb Alan nevű férfi élne a földön, aki ráadásul ezt a borzalmat nem is használja. Illetőleg valószínűleg Annie már valaki másnak a felesége lenne - a szülői ambíciókat tekintve biztosan valami mugli ficsúrnak.

Amit rólam beszélnek

Bohóc. Kiscsikó. Kivagyi. Ellenszenves. Arrogáns. Pökhendi. Gúnyos. Komolytalan. Gyerekes. Infantilis. Túl vidám. Lobbanékony. Önfeledt. Kreatív. Szenvedélyes. Karizmatikus. Elhivatott. Ambíciózus. Pedáns.

Amit szeretek magamban

Képes vagyok egymás után tízszer hiba nélkül lángra lobbantani az öngyújtómat. (Hm, és bármikor képes vagyok fellelkesíteni bármilyen nézőközönséget. A bátyám szerint egy karizmatikus kölyök vagyok, aki sosem nő fel igazán a feladathoz. De éppen ez teszi olyan élvezetessé a közös munkát.) Annie a megmondhatója, hogy kettőnk közül én vagyok a gasztronómiai zseni - ő meg legfeljebb a lelkes kis kuktám, de hát nem mindenki nőhet fel anyám mellett. És azt hiszem, jól bánok a gyerekekkel is, bár ezt a sajátjaimon még nem próbáltam.

Amit utálok magamban

Jobb lenne, ha könnyebben megbocsátanék az embereknek, és nem mennék ilyen sokszor a saját fejem után.

Kinézetem

Vörös haj, zöld szem. Anyám nagy bánatára egész kamaszkoromban cingár, vézna srác voltam, aki sosem hízott, pedig a zabálás határait súrolta. Mostanra talán megemberesedtem annyira, hogy nem traktáljon állandóan lepénnyel, de a magasságom még így is kiemel a tömegből. (A többiről nem is beszélve. Munkahely? Csak adekvát öltözékben, zakóban, megborotválkozva. Otthon? Sokkal lazább, de ez is csak rám tartozik.)

Múltam

Mit is mondhatnék? Teljesítmény-orientált apa, kedves, de nem igazán meleg természetű anya. Négy testvér, lányok és fiúk vegyesen; én, mint az arany középút már korán messze elmaradtam komplexusokban a bátyám, és okoskodásban az öcsém mögött.
Fogalmam sincs, én miként úszhattam meg az apai szigort. Jól szórakozó, nem túl csendes lázadó voltam a kezdetektől. Olyan, akit ösztönösen védett Molly, ha felébredt benne az anyaság hívó szava. Alig vártam, hogy megérkezzen a roxfortos levelem, ami nem is késlekedett a 11. születésnapomon. Az iskolai évek egyébként nem teltek túl eseménydúsan. Viszonylag kevés rivallót kapott a családom miattam, és ami érkezett, azért is csak enyhe dorgálást kaptam. "Sosem fogsz felérni a bátyád szintjére." Apámnak igaza volt, és ezt szájalva tudomásul is vettem. (Az ilyen életbölcsességek időszakában távolodtunk el egymástól Fabiannal, és vonultam egyre közelebb a kis Alice-hez. Tíz év korkülönbség hőssé avanzsált a szemében.)

Az senkit nem érdekelt, hogy brillíroztam átváltoztatástanból, bűbájtanból és bájitaltanból. Hála Merlinnek, egy idő után leszoktam arról, hogy a tékozló elismerésért dolgozzak, és mikor ezt feladtam, végre ráébredtem: valóban a saját jövőmért küzdök.
A RAVASZ-aim elég jól sikerültek, így felvételt nyertem a Plumonbeára, jogi szakon folytattam a padkoptatást. Rászoktam a mugli cigarettára, és arra, hogy kivasaljam az ingeimet. A lányoknak tetszett ez a stílus, bár nem sok tartalom volt mögötte. (Ha Annie akkor ismer, valószínűleg szó nélkül elhajtott volna, elhárítva minden macsós udvarlási szándékomat.)

Sosem voltam olyan pasi, aki skalpvadászatból él. Egy ideig élveztem a kitüntetett figyelmet, de valahol 22 éves koromban rádöbbentem: a nőket tisztelni kell. Mert fontosak, mert gyönyörűek, mert megérdemlik, kivétel nélkül. Illetőleg ekkortájt kezdtünk Fabiannal újra közös pályán mozogni, és ennek két hatása volt. Kapuk nyíltak előttem, ő pedig - valahányszor beültünk inni valahová - elviselte a flörtölgetésre való biztatásomat, a testvéri ugratást. (Az évek során sokat fejlődött, akkoriban sokszor megsértődött a nem túl pallérozott vicceken.)

Annie-t Alice jóvoltából ismertem meg egy családi kiránduláson, amire elhozta magával nem csupán az akkori vőlegényét, Franket, de jövendőbeli feleségemet is. (Bár ezt akkor még ő sem sejthette. Pedig Alice valódi kerítőnő, még akkor is, ha Molly a cím valódi birtokosa.)
Visszatérve a kirándulásra, elbűvölt a talpraesett, könnyedén viccelődő fiatal lány. Tíz év ide vagy oda, úgy kezdtem udvarolni, mintha nem lennék szóvivő, mintha nem számítana a hírem. Mintha semmi nem számítana. Alice abban az időben Bodrinak hívott, ha idegesíteni akart, mert hasonlóságot vélt felfedezni köztem és egy szerelmes kiskutya közt. (Utólag fáj, mennyit zsörtölődtem ezért. Nem hittem volna, hogy valaha visszasírom majd a húgom éles nyelvét, de bár hallanám, bár ismét önmaga lehetne. Egészséges és fantasztikus.)

A többit, azt hiszem, könnyű kitalálni. A kormánypárt szóvivőjeként nem sok szabadidőm van, ám azt igyekszem a szeretteim társaságában vagy a barátaimmal tölteni. Hiányzik a közös kocsmázás, mostanság ugyanis a mágiaügyi miniszter a bátyám, aki túlságosan elfoglalt a csendes piáláshoz. Az ő rangjával ezt egyébként sem tehetné meg.
Mikor pedig minden kötél szakad, a jövendő apósommal krokettezem. (Miért akar bárki ilyen hülyeséget csinálni önszántából?) Vagy az esküvő megszervezésével ölöm halomra a meddő órákat.
Komolyan mondom, ha ezt kibírja a kapcsolatunk, valóban megértünk a házasságra.

Ha újrakezdhetném

Megmenteném Alice-t. Bármi áron.

Ha egy napig bármit tehetnék

Kiszórnám az ablakon az összes rohadt "ESKÜVŐ" feliratú mappát, elrabolnám a menyasszonyom, és látástól mikulásig szeretkeznénk valami eldugott városban. Utána vacsorát főznék neki - és ezt csinálnánk az elkövetkezendő ötven évben is.

Ha kitörne a háború

Harcolnék. Ideje már egy kis csihi-puhinak!

Ha meghalnék

Reméljük, lesz néhány szerencsétlen, aki emlékezni fog rám.

Playby: Eddie Redmayne