Vérem

félvér

Édesapám, Amos Diggory

Szigorú, tekintélyt parancsoló ember. Nem véletlenül jutott olyan magas pozícióba a minisztériumban. A munkatársai félik és tisztelik őt. Maximalista, elvárja, hogy minden a tervei szerint haladjon az életében és ez igaz rám is. Elég zsarnokoskodó, ellentmondást nem tűrő jellem. Talán az anyám az egyetlen, akinek meghallgatja a véleményét, de lehet, hogy leginkább azért, mert általában egy követ fújnak. Szeretem, hiszen az apám, de néha az az érzésem, ő csak addig viszonozza ezt, amíg azt teszem, amit mond, amíg beillek az általa elképzelt tökéletes képbe. Bár néha úgy érzem, képtelenség megfelelni neki, hiszen nem éri be a legjobbnál kevesebbel.

Édesanyám, Amelia Diggory

Apámhoz hasonlóan erőskezű asszony. Szintén magas pozícióban dolgozik mégpedig mugli létére a Mágiaügyi minisztériumban, a muglikra szakosodott főosztályon, ahová apám segítségével került be, de utána már nélküle küzdötte fel egyre feljebb és feljebb magát a ranglétrán. Valójában nagyon fifikás nő, tudja, hogyan kell úgy hatnia apámra, hogy úgy tűnjön neki, az ő akarata érvényesül, miközben valójában a háttérből anyám mozgatja a szálakat. Sajnos vele sem mondhatnám túl bensőségesnek a kapcsolatomat, bár ő alighanem úgy gondolja, tökéletes anya-lánya viszonyban állunk. Én azonban úgy érzem, ő sem sokat törődik az érzéseimmel, sokkal inkább a saját képére igyekszik formálni, „csak a javamat akarja” kijelentéssel.

Öcsém, Cedric Diggory

A család kis szemefénye. A szüleim meg vannak győződve arról, hogy nagy dolgokra hivatott. Valahogy úgy néz ki a leosztás a szemükben, hogy én vagyok a szorgalmas, Cedric pedig a tehetséges. Tény, hogy bár ahhoz még kicsi a maga nyolc évével, hogy a Roxfortba járjon, de már most próbálgatja mágikus képességeit, a repülésben meg például kifejezetten tehetséges, ezt nem vitathatom. Egyébként pedig tényleg nem lehet nem szeretni, a maga szőke fürtjeivel, értelmes tekintetével, megnyerő modorával egyszerűen imádnivaló. Biztos vagyok benne, hogy felnőve a lányok kedvence lesz.

Mottóm

„Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem akartunk lenni. Ilyenkor próbálunk belekapaszkodni régi énünk egy kis darabkájába. Mondjuk egy tetoválásba, vagy egy ékszerbe, egy aprócska emlékbe, ami felidézi, hogy ez vagyok én valójában.”

Amortentiám

erdei fenyő

Különös jellegzetességem

Sosem találtam magamban semmi különlegeset. Az öcsém különleges, nem én. Bár azt mondják, elég jó a hangom és ha nem figyelek oda, hajlamos vagyok magamban énekelgetni, dúdolgatni. Egyébként a fellépéseimen és ahogy egyébként kinézek nagy a különbség, elsősorban a koncerten viselt erős smink és vadabb ruhák miatt, ezért sokan alig ismernek meg, szinte el sem hiszik, hogy én énekelek időnként az együttesben.

Ami megnyugtat

Zene, éneklés

Ami boldoggá tesz

Ha a színpadon állhatok vagy a Metamorf tagjaival lóghatok. Akkor úgy érzem, végre igazán önmagam lehetek.

Ami bosszant

Hogy nem merek, nem tudok ellentmondani a szüleimnek és hogy úgy érzem, igazából nem is érdekli őket, hogy én mit szeretnék.

Ahol jól érzem magam

A színpadon, valamint kint, a természetben, egyedül.

Hobbim

Éneklés

Rossz szokásaim

Idegességemben a hajamat szoktam turkálni, birizgálni, valamint ha nem figyelek oda magamra, illetve valamire nagyon koncentrálok, például tanulás közben, gyakran önkéntelenül dúdolgatni kezdek, úgy, hogy észre sem veszem.

Titkaim

Hogy a Metamorfban énekelek és az együttes tagjaival töltöm a szabadidőmet. A szüleim nem tudhatják meg, képtelenek lennének tolerálni, hogy „ostobaságokra fecsérlem az energiáim a tanulás helyett” és „rossz társaságba járok”.

Legnagyobb félelmem

Hogy többé nem léphetek fel a Metamorffal valami miatt (mondjuk mert a szüleim rájönnek és valahogyan megakadályozzák)

Ami nélkül nem tudnék élni

zene és éneklés

A családom nekem

A látszat ellenére szeretem őket és fontosak nekem, de mindennél jobban vágyom arra, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok és ne kelljen végre megjátszanom magam előttük.

Ha én nem lennék

Nos, nem hinném, hogy túl sok minden változna… eggyel kevesebb gondja lenne a szüleimnek, hiszen csak a tökéletes öcsémmel foglalkozhatnának…

Amit rólam beszélnek

Azt mondják, mióta a Metamorfban énekelek, megváltoztam. De igazából talán csak arról van szó, hogy jobban meg merem már mutatni a Roxfort falai között az egyéniségemet. Eddig igazából nem is igen hallattam a hangom, mert szerettem volna mindenkivel jóban lenni, hogy a szüleim ne halljanak rólam rosszat. Most már egyre jobban ki merek állni a véleményért, hála az új barátaimnak, akik segítenek magamra találni.

Amit szeretek magamban

Azt, hogy türelmes és állhatatos vagyok.

Amit utálok magamban

Hogy nem mindig merek kiállni magamért, különösen nem a szüleimmel szemben.

Kinézetem

Igazság szerint én egészen átlagosnak gondolom magam az enyhén hullámos, kicsivel váll alá érő szőke hajammal, közepes testmagasságommal, szürkéskék szemeimmel. Az öltözködésem is konszolidált, kivéve a színpadon. Mondjuk mostanság már egyre gyakrabban hordok lezserebb cuccokat, tetszenek. Ráadásul, mióta a Metamorffal lépek fel, egyre gyakrabban kapok bókokat is, bár szerintem ez inkább a Metamorf énekesnőjének, mint Evelyne Diggorynak szól.

Múltam

Kiskoromtól kezdve megfelelési kényszerben éltem. A szüleim mindig elvártak tőlem valamit és hogy azt a lehető legjobban hajtsam végre. Én rajzoljak, szavaljak a legszebben, legyek a legjobb a kviddicsben, a varázslásban, legyenek a lehető legjobbak a jegyeim, olvassam el a lehető legtöbb könyvet, legyek a legilledelmesebb… ilyesmiket. És ugyan dicséretet is kaptam, ha sikerült valami, mégis volt bennem egy olyan érzés, hogy semmi soha nem elég nekik. Még a Roxfortba kerülésem után is, ahonnan apám rendszeresen kér baglyok útján tájékoztatást az előmenetelemről és a magaviseletemről a tanároktól, igyekeztem úgy viselkedni, tanulni, hogy kivívjam az elismerésüket. Idén azonban egy kényszerű beugrás után a Metamorf énekesnője lettem és már kevésbé törekszem erre. A jegyeim persze még mindig jók, igyekszem eleget tanulni, nehogy gyanút fogjanak, de kezdek rájönni, mennyi más, fontos dolog van még az életben, amit szeretnék kipróbálni. Meg egyáltalán, jól érezni magam. De nagyon óvatosnak kell lennem, hogy mindez ki ne tudódjon.

Ha újrakezdhetném

Kiskoromtól megpróbálnék akaratosabb, önállóbb lenni, nem hagyni, hogy a szüleim ennyire rám telepedjenek, ahogy most teszik. Szeretem őket, de kezd terhessé válni, hogy gyakorlatilag minden lépésemet igyekszik kontrollálni.

Ha egy napig bármit tehetnék

Úgy öltöznék fel, ahogy a fellépésekre szoktam, úgy mennék be órára, hogy nem készültem és mindenkinek megmondanám, mit gondolok róla. Kertelés nélkül. Kimennék Roxmortsba a Metamorf tagjaival, a Három Seprűbe és vajsört vedelnék. És elmondanám a szüleimnek, hogy egy rock együttesben énekelek és ezzel szeretnék foglalkozni, nem valami unalmas minisztériumi beosztásba kerülni, amit ők szánnak nekem.

Ha kitörne a háború

Biztosan pánikba esnék, aggódnék a családom miatt. De végső soron biztosan feltalálnám magam. Talán olyan szempontból jó lenne, hogy akkor több esélyem lehetne kitörni a fejetlenségben a skatulyából, amit a szüleim erőltettek rám.

Ha meghalnék

Arra nem lennék most felkészülve. Még csak most kezdem felfedezni önmagamat és az élet nyújtotta élvezeteket. Még időre van szükségem, hogy kibontakozzak.

Playby: Taylor Momsen