A Gödör nevű kétes hírű kocsma már a halálfalók felemelkedése előtt is a törzshelyünkként funkcionált. Fiatalként ide jártunk inni a hétvégéken, szilveszterkor és a születésnapokon. A szórakozóhely kifejezés erős túlzás lett volna erre a helyre, de kocsmaként remekül megállta a helyét. Egy alacsony mennyezetű pincehelyiség volt hideg téglafalakkal és egyszerű, fa bútorokkal - semmi felesleges giccs. Az italkínálat ellenben messze verte még az Abszol út elit helyeit is, mind mennyiségben, mind minőségben. Persze meg lehetett találni itt is az egygalleonos boros kólát is, de a betévedő a legjobb évjáratú borok és kiváló minőségű whiskyk közül is rendelhetett, ha úgy tartotta kedve. Utóbbiaknak nyilván el is kérték az árát... Néhány nappal ezelőtt összefutottam a Minisztériumban Sebastian Yaxley-vel, akivel ezúttal nem merült ki a társalgásunk egy rövid üdvözlésben. Ő többnyire szorgalmasan dolgozott, én pedig... nos... úgy tettem, mintha dolgoznék. Váltottunk néhány szót, politizáltunk egy kicsit, majd végül megegyeztünk, hogy a napokban sort kéne keríteni egy találkozóra nyugodtabb körülmények között. Erre ezen a pénteken sikerült időt szánnunk, nem is volt kérdéses, hogy a Gödörbe fogunk beülni. Máshol még a falnak is füle volt manapság, ahogy azt mondani szokás, itt viszont az sem érdekelt volna senkit, ha világuralmi törekvéseinkről vagy egy terrortámadás részletes tervéről kezdünk diskurálni. Kiszolgáltak minket, fizettünk és innentől kezdve senki nem foglalkozott a jelenlétünkkel. Egy fal menti, kétszemélyes asztalnál foglaltunk helyet egymással szemben. Lángnyelv whiskyt kértem magamnak, amióta közelebbi ismeretségbe kerültem az alkoholos italokkal, ez vált a kedvencemmé. Finom, pont tökéletes százalékban található meg benne az alkohol és kellően drága ahhoz, hogy az ember büszkén tarthassa a kezében a poharat. Az ide olykor betévedő csavargók feltehetően nem rendeltek volna ilyet... - Ez a hely nem változott semmit - ingattam a fejem. - Mikor elkezdtünk ide járni, akkor is pont ugyanilyen volt. Azért jó belegondolni, hogy van, ami változatlan... Bárhogy is néztük, manapság sokunk élete fenekestül felfordult. Régi bajtársak, családtagok kerültek Azkabanba, majd szabadultak ki. A Sötét Nagyúr végleg elbukott, Prewett pedig kiskakasként uralkodott azon a szemétdombon, amelyet most Mágiaügyi Minisztériumnak neveztünk. A halálfalók feloszlottak a közhiedelem szerint, de valójában csak új köntösbe bújtak és Walpurgis Lovagjai néven éltek tovább. Új vezetőket kaptunk, a céljaink is megváltoztak, de az eszme nagyrészt megmaradt. Az MM sem változott sokat, csupán azt a látszatot keltettük, hogy az emberi jó és az erkölcs oltára előtt leborulva tevékenykedünk a politikai életben. Viccnek is rossz... Lestrange-nek és Dolohovnak a bukásunk óta más sem kattogott a fejében, csak a bosszú. Néha arra gondoltam, hogy ez talán jobban érdekli őket a tényleges hatalomnál is. Ki tudja, a helyükben lehet engem is ez éltetett volna...
Sebastian Yaxley
Vér : aranyvérű Kor : 30 Csillagjegy : Skorpió Státusz : MM propagandafelelőse Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : Egyedülálló - fogjuk rá.
Vas. Szept. 27, 2015 4:54 pm
Friendship is like whisky; the older, the better.
»Jonathan részére
Nem mondhatnám, hogy különösen leterhelt volna a munkám, habár az utóbbi időben nagyobb feladatok hárultak rám, mint korábban. Az MM jó úton haladt a választók bizalma felé, célirányos és aprólékos volt a párt programja, azonban még korán lett volna ahhoz, hogy elkönyveljük a sikert; még jelentékeny munka vár ránk, mire az MM a régi fényében tündökölhet majd. Nos, mindez szép és jó, de egyben azt is jelentette, hogy nem lógathattam a lábam a legnagyobb nyugalomban. Napjaim jó részét a Minisztériumban töltöttem, találkozóim Nucleus bácsival és a párt különböző tisztségviselőivel megszaporodtak – összességében véve szorgalmasan munkálkodtam azon, hogy a párt arculatát a megfelelő színekbe öltöztessem, és feljebb segítsem az MM-et a népszerűségi listákon.
Nagy szerencse, hogy mindez inkább csak komplikáltan hangzik, azonban igazság szerint nem takar mást, mint hogy a munkaidőmben egynéhány emberrel eldiskurálgatok, másokat igyekszem így vagy úgy megfűzni és diszkréten terelgetni, azonkívül egy beosztottamnak utasításokat osztogatok, hogy ő az alatta állóknak kioszthassa a feladatokat, amiket majd – amint elkészültek – megkritizálhatok. Úgy is mondhatni, hogy értelmi szerzőként a munka oroszlánrészével csak úgy kerültem kapcsolatba, hogy azt én akasztottam mások – tegyük hozzá: kevésbé tehetséges emberek - nyakába.
Szórakozásra természetesen így is jutott időm, habár általában két típusba lehetett sorolni ezeket az alkalmakat: vagy Rosie-val (esetleg más nőkkel) múlattam az időt, vagy olyan emberek társaságát kerestem, akikkel a munkám miatt is érdemes volt jó viszonyt ápolnom. Szinte az idejére sem emlékeztem már, hogy utoljára mikor ittunk együtt Jonathan-nel a régi törzshelyünkön, a Gödörben. Valamiképpen mindig elkerültük egymást, általában a Minisztériumban is csak futtában váltottunk pár szót; néhány nappal ezelőtt azonban megegyeztünk, hogy felújítjuk a Gödörben eltöltött péntek esték szokását.
Nem volt véletlen, hogy ez a kocsma vált a törzshelyünkké; nyugodt hely volt, kellőképpen magas színvonalú és árfekvésű italokkal a választéklistán. (Más kérdés, hogy e téren elég kétarcú volt a kocsma, így nem csupán a vastagtárcájúaknak kínált megfelelő szórakozást.) Miután elfoglaltunk egy körasztalt, melynek egyszerű polírozott falapját semmi sem díszítette, és finom anyagú zakómat a szék háttámlájára akasztottam, egy straight bourbon whiskyre adtam le a rendelésem. Szerettem a különleges, cifra italokat – akkor is, ha ez a cifraság leginkább csak a dolog nevében mutatkozott meg.
- Kár is lett volna egy ilyen kellemes hangulatú helyért – erősítettem meg Jonathan szavait, noha természetesen kiértettem belőlük az általánosabb tartalmat is. Bizonyos nézőpontból a világ nagyot fordult az elmúlt években, átéltük a leghatalmasabb sötét varázsló uralmának időszakát, egy háborút, láttuk Voldemort bukását, aztán átvészeltük a meghurcoltatásokat is. Más szemszögből azonban mintha körben járnánk; majdhogynem ott tartunk, ahol Voldemort feltűnésekor, terjedni kezdenek az eszmék, erősödnek az eszmék hívei, a feszültség pedig nőttön-nő. Viszont az teljesen biztos, hogy bárhonnan is nézzük, az én életem nem sokat változott. Nesze neked változás.
- Azért mi sem változtunk sokat, vagy tévedek? – görbült lassú mosoly ajkam szegletébe. Erősen kételkedtem benne, hogy Jonathan lecserélte volna régi kedvteléseit, és tisztességes átlagpolgárrá alakult volna az elmúlt években. (Mondjuk, az MM valami hasonlóra törekszik; manapság olyan jótékonykodó mintapolgárok vagyunk, amilyen könyörtelen bűnözők voltunk egykor.)
Kezdőlap 
A Gödör nevű kétes hírű kocsma már a halálfalók felemelkedése előtt is a törzshelyünkként funkcionált. Fiatalként ide jártunk inni a hétvégéken, szilveszterkor és a születésnapokon. A szórakozóhely kifejezés erős túlzás lett volna erre a helyre, de kocsmaként remekül megállta a helyét. Egy alacsony mennyezetű pincehelyiség volt hideg téglafalakkal és egyszerű, fa bútorokkal - semmi felesleges giccs. Az italkínálat ellenben messze verte még az Abszol út elit helyeit is, mind mennyiségben, mind minőségben. Persze meg lehetett találni itt is az egygalleonos boros kólát is, de a betévedő a legjobb évjáratú borok és kiváló minőségű whiskyk közül is rendelhetett, ha úgy tartotta kedve. Utóbbiaknak nyilván el is kérték az árát...