Bál? Legyen bál. Hogy nem úgy vagyok öltözve? Dehogynem. Egy szép fekete egyberuhát viselek, senkinek ne legyen semmilyen kifogása. Hogy minden más földig érő ruhában van, nekem meg épp csak a combom közepét verdesi a ruha, felül meg finoman szólva is sokat mutat? Nem látom a problémát. Ellenben látok arcokat, amik csodásan mulattatnak. Walburga néni például mindjárt megpukkad mérgében, ez egészen könnyen észrevehető. Aztán persze az anyám arca is méltó némi figyelemre. A körülötte állók már buzgón készítik a repülősót, ha netántán el találna ájulni. Lassan egy éve nem váltottam vele egy büdös szót sem, nem félek tőle, hogy esetleg meg akarna róni a viselkedésemért. Tart tőlem, ez egészen nyilvánvaló. Nos, nincs vele egyedül. Húsz éves vagyok, és már szinte mindenki kerül: ha nem is tudják biztosra, akkor is érzik, hogy jobb tartaniuk tőlem a tisztes távolságot.