Előző éjszaka megellett az egyik thesztrál kancám. Nem voltam ott a csikó világrajövetelekor, de reggel első dolgom volt rápillantani az esetlen kis állatra. A hatalmas karám szélén állt, az anyja oldalához simulva, még tartott az idegenektől. És persze az állványra szerelt fényképezőgépemtől. Meg akartam örökíteni ezt a pillanatot, külön fotóalbumot tartottam fenn az állataim számára. Ez, illetve a családi publikusnak számított, míg volt egy kizárólag saját használatra, elrejtve a kíváncsi szemek elől. Ebben tartottam az igazi művészetemet. Ráfókuszáltam a csikóra és elkészítettem róla ma már a sokadik fotót. Úgy terveztem, hogy mindet előhívom majd és csak a legjobbakat illesztem be a többi közé. Legalább fél órája ezzel foglalatoskodtam, ráértem, hiszen mára szabadnapot vettem ki a Minisztériumban. Főosztályvezetőként olykor igazán megengedhetem magamnak, hogy az alkalmazottaimra bízzam a munkát, ennyi önállóság elvárható tőlük. Lenyomtam a gombot. A kis thesztrál hirtelen felkapta a fejét, majd eszeveszett vágtában eliszkolt a karám másik végébe. Az anyja lustán ügetett, ő már nem ijedt meg olyan csekélységektől, mint egy vaku villanása. Mellettem mindenkinek hozzá kellett szoknia a fotózás örömeihez, ami valójában csak nekem volt élvezet, mindenki másnak kínszenvedés. Azt hiszem, eleinte Jenessa még lelkes volt, de mostanra talán már nem szeretett annyira modellt ülni és azt sem, mikor a tudta nélkül kaptam le. Mindenkinek kell valami elviselhetetlen pótcselekvés, az enyém pedig ez. Végül is, addig nincs baj, amíg nem látja a más jellegű képeimet.
Jenessa Mulciber
Vér : aranyvérű Kor : 18 Csillagjegy : Kos Státusz : feleség Ház : Griffendél Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas<3 Karakterlap : Zene : Hey, Jude
Szer. Május 20, 2015 8:59 pm
Jonathan és Jenessa
Szinte mindig korábban ébredtem fel reggelente, mint Jonathan, feltéve, ha nem dolgozott. Olyankor általában ő volt az első, de ilyenkor mindig én. Embertelenül sokat tudott aludni, még engem is meglepett, pedig sok csodabogárral volt dolgom. A roxforti barátaim listája elég tágas volt, közöttük meg nem egy furcsa jószág akadt. De egyik sem volt ilyen álomszuszék. Mindegy is, szóval amikor felkeltem, eléggé meglepett, hogy már nem volt ott mellettem az ágyban. Azt vártam, hogy még nagyban fog aludni, de nem. Lassan rá kellett jönnöm, hogy ezúttal nem ő kelt korán, hanem én későn. Lehet, nem kellett volna hajnalig olvasni... Nem is igazán fontos. Gyorsan magamra kaptam valami ruhát és felfogtam a hajam egy laza kontyba. Kócos voltam, fésülködni pedig nem akartam, így meg tökéletesen megfelelt nekem. Aztán körbejártam a szobákat, ahol sok időt szoktunk tölteni, kezdve a konyhával. Nem véletlenül. A manók már készítettek almás pitét, még tegnap megkértem őket és rögtön el is csentem egy tányérral, hogy majd ha megtaláltam Jonathant, be is toljuk. A kúriát bejárva rá kellett jönnöm, hogy nincsen bent. Hát persze, gondolhattam volna, hogy kint lesz a karámoknál. Mekkora hülye vagyok... Szinte futólépésben mentem ki utána, ahogy elmúlt a kelés utáni hisztis félórám, máris megjött a kedvem mindenhez. Amikor kiértem és megláttam Jonathant, egy pillanatra megálltam. Éppen fotót készített, gondoltam, megvárom, amíg megcsinálja. Sosem szerettem ilyenkor zavarni, de azt hiszem, nem is szerette. Csak utána léptem oda mögé és hátulról átöleltem, persze nagyon vigyázva a sütistányérre. - Szép jó reggelt a korán ébredőknek -pusziltam meg az arcát.
Hallottam Jenessa lépteit, de addig úgy tettem, mintha észre sem venném, amíg mögém nem lépett és át nem ölelt. Elmosolyodtam, főleg amikor megláttam nála a sütivel teli tányért. Az alvás mellett enni is imádtam. - Jó reggelt, mókuskám – Elengedtem a fényképezőgépet, majd szembe fordultam Jenessával és átöleltem a derekát. A becenév szándékos volt, állandóan ilyen undorító hangzású nevekkel idegesítettük egymást. A cuncikámtól kezdve, a csikóhalacskámon át minden volt már a repertoárunkon. - Ugye azt a sütit nekem hoztad? Tudtam én, hogy nagyon szeretsz engem… Ennél jobb reggelit nem is hozhatott volna, imádtam minden édességet, de a pitéket különösen. Az almás-pudingos volt az egyik kedvencem a sajttorta és a csokis muffin mellett. Mondanom sem kell, egyiket se tudtam elkészíteni és nem is éreztem szükségét. Házimanók serege leste éberen minden parancsomat, nekem még egy pohár vizet sem kellett kitöltenem magamnak. Aranyvérűnek lenni ebből a szempontból nagyon könnyű. - Gyönyörű csikó, nem? És nagyon erős, mire kijöttem, már itt vágtázott fel-alá. Azt hiszem, őt meg fogom tartani, úgy érzem, még hasznát veszem pár év múlva. Addig pedig jól mutat a többi mellett. – A kis thesztrál felé pillantottam, az anyja mellett lépkedett a karám másik végében. - Kéne neki egy név. Egy csődörös. Van valami ötleted? Általában nagyon fellengzős neveket adtam az állataimnak, de olykor átengedtem Jenessának ezt a megtiszteltetést – mostanában egyre gyakrabban. A csikó anyját Anankénak hívták, mint a görög mitológiában a sors és végzet istennőjét. Illet hozzá, én legalábbis így láttam.
Jenessa Mulciber
Vér : aranyvérű Kor : 18 Csillagjegy : Kos Státusz : feleség Ház : Griffendél Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas<3 Karakterlap : Zene : Hey, Jude
Csüt. Május 21, 2015 4:40 pm
Jonathan és Jenessa
Csak a szememet forgattam arra az idióta megszólításra, de közben mosoly bujkált a szám sarkában. Néha tényleg nagyon elegem tudott lenni ezekből, de többnyire szórakoztatott a mi kis becenév-háborúnk. Mindig igyekeztem újítani, amikből általában már tényleg undorító nevek születtek. Persze a csikóhalacskám volt a kedvencem, de hát kinek ne lenne az? Nagyon viccesen hangzott. - Szeretlek én, egyetlen porcicám, de az a süti nem a tiéd. -látva a kifejezést az arcán, hozzátettem: -Hanem a kettőnké. Gondolod, hagynám, hogy egyedül edd meg? Én is éhes vagyok, nem csak te. Éhenkórász... Amikor a csikót említette, csak akkor jutott eszembe, hogy egy-két napja említette, hogy hamarosan elleni fog az egyik thesztrálja. Ekkor esett le, hogy ez a nemsokára konkrétan a tegnap estét vagy a ma reggelt jelenthette. Nem tudtam pontosan, de annyira azért nem is érdekelt. Csak maga a kiscsikó. Felcsillantak a szemeim. Egy nagyon ügyes mozdulattal kisurrantam Jonathan karjai közül és a kezébe nyomtam a tányért. Odasiettem a kerítéshez, hogy még közelebbről láthassam a csikót. Már most imádtam, teljesen bele voltam szeretve. - Csődörös név? -billentettem oldalra a fejem. A kerítésre támaszkodtam és úgy néztem az újszülött thesztrált. -Legyen a neve Zokni. Vagy ha nem tetszik, akkor Tank. Ezt persze komolyan is gondoltam. De azt hiszem, Jonathan már meg sem lepődött rajtam. Többnyire normális nevet választottam, ha éppen rám bízta a dolgot, de például már Barack nevű hippogriffünk is volt. Mondanom sem kell, hogy ő volt az összes állat közül az első számú kedvencem.
Mikor kijelentette, hogy a süti nem az enyém, azonnal lefagyott az arcomról a mosoly és szörnyű szomorúság vette át a helyét. Egészen addig, amíg fel nem ajánlotta az osztozkodást. - Jól van, lehet róla szó. De enyém a nagyobbik fele és a széle, mert én nagyobb vagyok. – Mindig is a piték ropogós széle volt a kedvencem, már amelyik olyan fajta volt. Elengedtem a derekát, hogy a karám széléhez léphessen – és hogy megkaparinthassam a süteményt. Amíg ő lelkesen csillogó szemekkel csodálta a csikót, addig én magamba tömtem egy hatalmas falat süteményt. Ez volt az elsődleges oka annak, hogy nem reagáltam azonnal a Zokni névre. Ilyen idétlen egy nevet, Merlinkém… A Tankot sem találtam sokkal jobbnak, de valamelyikre muszáj volt rábólintanom, ha nem akartam vérig sérteni Jenessát. - Én a Tankra szavazok, az olyan… kecses – vigyorodtam el az ironikus kijelentés mellé. - Majdnem annyira, mintha mondjuk Árésznak neveznénk el. Persze félre ne érts, eszemben sincs ilyen „béna” nevet adni Tanknak. Ananké csikója… Tank. Ez aztán csodálatosan hangzik, ismét alakítottál, Nessie. A Nessie is egy volt Jenessa vállalhatatlan becenevei közül. Ez egészen pontosan a Loch Ness-i szörny ihlette, hiszen őt becézték az ostoba muglik Nessie-nek. Én pedig egyszer elsütöttem ezt a poént, azóta pedig valahogy Jenessára ragadt. Közben bekaptam még egy falat sütit, mielőtt egyetlen drága feleségem ráeszmélhetett volna a mohóságomra. Lassan kénytelen lesz beletörődni a ténybe, hogy az én kezembe nem érdemes olyan ételt adni, amit később még ő is szeretne elfogyasztani. A mohóság nagy erényem volt a lustaság mellett, és bár sokakat mindkettő zavart, én egyikben sem találtam kivetnivalót. Nem azért élünk, hogy sanyargassuk magunkat…
Jenessa Mulciber
Vér : aranyvérű Kor : 18 Csillagjegy : Kos Státusz : feleség Ház : Griffendél Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas<3 Karakterlap : Zene : Hey, Jude
Pént. Május 22, 2015 10:08 pm
Jonathan és Jenessa
- Jó, a szélét én úgysen szeretem -vontam meg a vállam, miközben rátámaszkodtam a kerítésre. Az emberek nagy többségével együtt én is a süti közepét szerettem, amiben sok volt a töltelék. Nem tudtam elképzelni, hogyan szeretheti a szélét, olyan száraz... Közben egy másik, fiatalabb thesztrál hozzám lépett. Szerettek, mert szinte mindig hoztam nekik valami csemegét és boldogan kényeztettem el őket. Megsimogattam a kislány fejét, aztán bocsánatot kértem tőle, amiért most nincs nálam semmi. Nem nagyon fogta az adást, mert tovább böködte a vállamat az orrával. -A Tank igenis jó név. Figyeld meg, hogy passzolni fog hozzá, ha nagyobb lesz. -A Nessie névre hátrasandítottam Jonathanra, tipikusan olyan fejjel, amivel csak ilyenkor ajándékoztam meg. Ekkor vettem észre, hogy már elkezdte tömni magába a pitét. -Hé! -Azonnal otthagytam a thesztrált és visszamentem hozzá, hogy kikapjam a kezéből a tányért. -Olyan kis retek vagy... És még mindig nem tudsz normálisan enni. -Letöröltem a szája széléről egy kis morzsát, ami a pitéről került oda, aztán nyomtam is rá egy puszit. Most már megengedtem magamnak, hogy én is egyek egy darab pitét. Úgysem ettem soha sokat reggelire. Meg egyik étkezésre sem. Én ugyanis nem úgy ettem, hogy telezabáltam magam, aztán órákig semmit, hanem egész nap ettem. Mindig egy kicsit. Azért persze ettem rendesen ebédet és vacsorát is, de sosem sokat és közötte is ettem. Azért nem mindig. És nem annyit, mint Jonathan.
Valahogy Jenessát azonnal megkedvelte az egész állatkertem. Nem is csoda, hiszen ő mindenki felé feltétlen szeretettel fordult, még felém is, amit előtte sosem tapasztaltam. Nem véletlenül lett ő a feleségem. - Persze, biztos passzolni fog hozzá. Lánctalpat növeszt, ágyúk jönnek ki az oldalából és páncélja is lesz, igaz? – forgattam a szemem. - Elég idétlen név, de ha neked tetszik, felőlem hívhatjuk Tanknak… Önelégülten mosolyogtam, mikor rájött, hogy megettem előle a sütit. Tudtam, hogy valójában úgysem haragszik rám, ahogy máskor sem tette. Szerintem Jenessa képtelen lenne hosszú távon dühös lenni rám, mindig sikerül kiengesztelnem valami kis aprósággal. - Ez van, a férjed életképtelen, törődj bele. Gondolj arra, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Én legalább nem vagyok olyan kretén, mint Carrow vagy Kupor. – Produkáltam egy jellegzetes, Barty-féle nyelvnyújtogatós idegrángást. - Persze olyan Adonisz sem vagyok, mint Lucius. Lehet meg kéne növesztenem a hajam és átvarázsolni fehérszőkére. Szerinted akkor lennék olyan jó pasi, mint Malfoy? Mert tudom ám, hogy az olyan cicafiúkra buksz. Akarom mondani, pávafiúkra… Kedvenc témáink közé tartozott az aranyvérűek kibeszélése. Lucius Malfoy mindig terítéken volt a páváival és a hosszú hajával, de még feleannyiszor sem, mint Barty vagy Amycus. Olykor szóba jött a két gyászhuszár, Lestrange és Dolohov is, de őket nem volt olyan mókás szidni. A másik nagy kedvenceink még Crack, Monstro és Gibbon voltak. Oh, és ki ne hagyjam az öregasszonyokat. Ugyanis Druelláról, Bellatrix és Narcissa anyjáról is ódákat lehetett volna zengeni, amilyen elbűvölő asszony. Közel annyira, mint Walburga Black, az a fúria… Egyszóval lehetetlen volt kifogyni a témákból.
Jenessa Mulciber
Vér : aranyvérű Kor : 18 Csillagjegy : Kos Státusz : feleség Ház : Griffendél Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas<3 Karakterlap : Zene : Hey, Jude
Vas. Május 24, 2015 10:47 am
Jonathan és Jenessa
Lebiggyesztett szájjal, nagyon csúnyán néztem rá, amikor Tankot szidta. Hát hogyne, csúnyán... Mintha én úgy tudtam volna. Aztán csak elmosolyodtam, hiszen végül mégis megengedte, hogy Tank legyen a neve. Engem már ennyivel is fel tudott vidítani, már nem mintha eddig rossz kedvem lett volna. Csak nevetni tudtam azon, hogy életképtelen, hiszen tényleg az volt. Persze nem annyira rossz, mint néhány másik, de azért voltak dolgai. Szerintem ha egy hétre kitették volna tök egyedül egy tanyára, már a második napon játszotta volna a hattyúhalálát. Kupor említésére meg szinte egyenesen rosszul lettem. Gusztustalan volt az az ember, a szó legszorosabb értelmében. Hatalmas szerencsémre nem voltunk akkora puszipajtások, hogy napi szinten lássam. Igazából, ha tudtam, hogy valahol találkoznom kell vele, biztos, hogy megpróbáltam valamilyen indokot keresni, hogy elkerüljem. De nem ő volt az egyetlen. Szerettem az aranyvérű életvitelt, de magukat az aranyvérűeket szinte egyiket sem. A legtöbb teljesen kettyós volt, vagy így vagy úgy. - Undorító vagy -fintorodtam el. -Imádom, amikor a színészi képességeiddel szórakoztatsz, de ha így folytatod, a végén még elfelejtelek szeretni. -Lucius sem tetszett jobban, de az legalább vicces volt. Szerencsétlen ember biztos állandóan csuklik, amennyit emlegetjük őt és a rühes madarait. Olyan ocsmányak voltak azok a pávák... Jó, persze közel sem annyira mint a poloskák, a kígyók és Jonathan szőrös akromantulája, Frici. -Hogyne, Lucius... Bocs, nekem nem jön be, ha egy pasinak hosszabb haja van, mint nekem. És a szőkéket sem szeretem. Te egészen megfelelsz. -Jól összetúrtam a haját, tudtam, hogy mennyire utálja. Velem ellenben, én ugyanis imádtam a haját buzerálni.
Nagyon ki tudtam borítani azzal, ha Kuport vagy a többi kedvencünket utánoztam. Remek érzékkel tettem mindezt, talán pályát tévesztettem és inkább színésznek kellett volna állnom. Odahajoltam hozzá és tettem egy jellegzetes mozdulatot, mintha meg akarnám nyalni. - Ugyan már, ahhoz túlságosan szeretsz engem. Még akkor is imádnál, ha kiderülne, hogy olyan őrült pszichopata vagyok, mint Kupor. - Küldtem felé egy hatalmas, jellegzetes Jonathan-mosolyt. - Még szerencse, hogy nem vagyok egy baltásgyilkos, embereket étkészletté áttranszformáló elmebeteg, igaz? Bár ki tudja... Tudtam volna neki mesélni Barty barátunk aranyos kis hobbijairól, amelyek mellett az én művészetem is eltörpült. Egyetlen egyszer voltam Bartynál, soha többet nem akartam oda betenni a lábam. Fogalmazzunk úgy, hogy egy igazi gyűjtő volt. Khm. - Kár, pedig már pont gondolkoztam rajta, hogy megnövesztem a hajam. Szerinted megoldható valahogy, hogy tartósan göndör is legyen? - Jellegzetesen nőies, piperkőc mozdulattal beletúrtam a hajamba. - Hé, csak én túrhatom össze! Utáltam, mikor tönkretette a minden reggel gondosan belőtt hajamat. Ugyanis mint mindig, ma reggel is első utam a fürdőszobába vezetett, még az istállók és a konyha előtt. Egy valamirevaló férfi adjon magára, nem elég, ha csak a felesége igényes. Mármint... most nem Luciusra gondolok. Meg merem kockáztatni, hogy több időt tölt szépítkezéssel, mint Narcissa, pedig az már nagyon nagy szó.
Jenessa Mulciber
Vér : aranyvérű Kor : 18 Csillagjegy : Kos Státusz : feleség Ház : Griffendél Párt : MM Oldal : sötét Családi állapot : házas<3 Karakterlap : Zene : Hey, Jude
Hétf. Május 25, 2015 3:29 pm
Jonathan és Jenessa
- Pfuj, te disznó! -löktem meg fintorogva, amikor kinyújtott nyelvvel odahajolt hozzám. Még a fejemet is hátrébb húztam, pedig tudtam, hogy valójában úgysem fog megnyalni. Olyat nem tenne, tudja jól, hogy mit kapna érte. Na jó, még így is megtenné... De ezúttal csak vicc volt. - Nem, akkor nem szeretnélek -vágtam rá szinte pánikszerűen. Nem tudtam volna elviselni egy Kuporhoz hasonlóan retardált embert a közelemben. Még akkor sem, ha az éppen Jonathan lett volna enyhén kattosabb kiadásban. Csak az kéne... -Ha pedig a hajadat növesztenéd meg, éjszaka álmodban teljesen kopaszra borotválnálak... Nem mintha az sokkal jobb lenne, közel olyan gusztustalan, de talán egy kicsit még mindig jobb. Persze a legjobb, ha így marad -tettem hozzá. -Csikóhalacskám. Elmosolyodtam és nyomtam egy nagy puszit az arcára. Csak úgy hirtelen, minden előzmény nélkül. Szokásom volt ilyeneket csinálni, már ő is hozzászokhatott.
Kezdőlap 
Előző éjszaka megellett az egyik thesztrál kancám. Nem voltam ott a csikó világrajövetelekor, de reggel első dolgom volt rápillantani az esetlen kis állatra. A hatalmas karám szélén állt, az anyja oldalához simulva, még tartott az idegenektől. És persze az állványra szerelt fényképezőgépemtől. Meg akartam örökíteni ezt a pillanatot, külön fotóalbumot tartottam fenn az állataim számára. Ez, illetve a családi publikusnak számított, míg volt egy kizárólag saját használatra, elrejtve a kíváncsi szemek elől. Ebben tartottam az igazi művészetemet.
