Vér : aranyvérű Kor : 25 Csillagjegy : Bak Státusz : Feleség, kém Ház : Mardekár Párt : MM Oldal : világos Családi állapot : Bonyolult Kapcsolat (és Házas) Karakterlap :
Siralmas életvitel Zene :
Imagine Dragons - Warriors
Vas. Ápr. 19, 2015 11:10 am
Caspar és Cecilia Sose alszom ki magam rendesen és mikor alszom az sem az igazi. Pár évvel ezelőtt éjszaka féltem mikor tör be a hálószobámba Avery és teper le. Már az se érdekel, hogy mellettem fekszik vagy a saját hálószobájában foglalja el magát valamivel, tudom, sosem csalna meg, mert ahhoz nincs bátorsága. A bátorság a legszörnyűbb szó, ami életem végig kísérteni fog engem. Miért ne a sétálhatnék? Ha nincs semmihez se kedvem, akkor ki ugrok ide napközben és itt töltöm el napom egy részét. Nincs gyerek és a férj pedig dolgozik. Unatkozni bár ki tud főleg az ilyen nők, mint én, akinek semmi dolga nincs. Elmentem pár kirakat előtt. Tegnap is ugyan ezek voltak ott. Nincs semmi érdekes és új. Átlagos nem túl hivalkodó ruhában, a tökéletes nő látszatát keltve sétáltam az utcán. Színészi képességem még nem hagyott el, szerencsére, mert belül másképp láttam magam. Voltak, akik utánam néztek, mert felismertek, hogy Mr. Yaxley lánya vagyok. Ez van. Ismerjenek fel és beszéljenek ki erre jó vagyok. Nem volt kedvem sétálni, se olvasni, se cukrászdába valami ínycsiklandozó édességet enni. A jó öreg piám mellett szívesen lettem volna, de néha attól is el kell szakadnom. Mégis mit csinálok itt? Legszívesebben felvágtam volna az ereimet, apámtól, férjemtől és az egész világtól megszabadulhattam volna. Ebbe az a vicc, hogy félek megtenni pedig a halál talán megoldás lenne az én életemre. Egy másik kirakat elé kerültem, ahol egy tömegben sok fiatal verődött össze. Az újdonság ereje - állapítottam meg majd tovább sétáltam. Nem volt ahhoz se kedvem, hogy megnézzem mit néznek annyira, pedig pár évvel ezelőtt érdekelt volna. Az egyedüllét, az a másodrendű életemből fakadó fájdalom elvette a kedvemet már mindentől. Talán egy szerető talán egy új élet megoldana mindent. Ezek mind talánok és a talánok mind rosszak, hisz megtapasztaltam üres ígért a talán és reményt nyújt a talán és az élet nem gyerek mese. Felnőttem. Az én érdekeimet már ki nézi? Kit érdekel az, hogy boldog legyen az életem? Senkit nem érdekel, még engem se.
Caspar Whitehorn
Vér : félvér Kor : 34 Csillagjegy : Ikrek Státusz : Nimbus Racing Broom Co tulajdonosa Ház : Hollóhát Fészek : Monticola Párt : ICP Családi állapot : házas Karakterlap : Mr. Whitehorn Zene : Gold
Szer. Ápr. 22, 2015 6:04 pm
Cecilia és Caspar
Tulajdonképpen én nagyon szeretem az embereket. Legalábbis könnyedén el tudom hitetni velük, hogy ez így van, és ez már önmagában óriási siker. A kölykök csak úgy itták a szavaimat, az újságírók pedig majdnem elaléltak hatalmas örömükben, hogy belementem a nyilvános szereplésbe és személyesen reklámoztam az Abszol út Nimbus üzlete előtt összeverődött tömegnek az új termékünket. Alig két napja került piacra a Nimbus 1700, a versenyseprűk jelenleg legjobb típusa – és egyben a legdrágább is. A profi csapatok azonnal lecsaptak rá, hiszen nemcsak sebességben tett túl minden eddigi versenyseprűn, hanem fordulékonyságban, stabilitásban és komfortban is. Azt mondják, a jó árunak nem kell cégér, ennek ellenére mindig is hatalmas hangsúlyt fektettem a marketingre és a jobbnál jobb reklámfogásokra. Az elején sok hibát vétettem, ahogy mindenki mással is megesett volna a helyemben, de mostanra sikerült jobban felvirágoztatnom a céget, mint eddig bárkinek. Apám keze alatt is fénykorát élte, különösen a kezdetekkor, mikor megnyitotta a gyárat, de az semmi volt a mostani sikereinkhez képest. A legjobb szakembereket alkalmazta ő is, azonban nem értett úgy az üzlethez, mint én. Hogy is értett volna, mikor a kviddics szerelmeseként soha nem is ismert mást? Én személy szerint gyűlöltem ezt a sportot, de mégiscsak egy aranybánya volt, így eszemben sem volt veszni hagyni a Nimbus Racing Broom Co-t. A gyerekek és a többi érdeklődő körbeállták a kis pódiumot, amelyen az új Nimbus 1700-as fényesre polírozott példányát ismertettem. Persze nyilvánvaló volt, hogy közülük alig egy-kettő, de talán még annyi sem engedheti majd meg magának ezt a seprűt, ellenben szép számmal akadtak olcsóbb Nimbus termékeink is, amikkel megvásárolhatták a gyerekeik szeretetét. Az 1700-as meg maradjon csak meg az elkényeztetett kis hisztizsákoknak és az élsportolóknak. Mikor minden fontosat elmondtam az új árucikkünkkel kapcsolatban, mintegy mellékesen megjegyeztem, miket kaphatnak meg elérhetőbb áron a boltban és milyen újdonságokra számíthatnak majd karácsony közeledtével. Mindig az ünnepek és a világbajnokság alatt volt a legnagyobb bevételünk. Nem sokkal ezután sikerült megszabadulnom minden kölyöktől, a túlzottan lelkes felnőttektől és nem utolsó sorban a sajtósoktól. Ezt remek pillanatnak találtam arra, hogy a kis színpadról lelépve egérutat nyerjek magamnak és egy kevésbé zsúfolt, kellemes helyet vegyek célba. Elsiettem a kirakatok előtt és reménykedtem benne, hogy mára minden szociális interakciót ennyivel letudtam.
Amelia Cecilia Avery
Vér : aranyvérű Kor : 25 Csillagjegy : Bak Státusz : Feleség, kém Ház : Mardekár Párt : MM Oldal : világos Családi állapot : Bonyolult Kapcsolat (és Házas) Karakterlap :
Siralmas életvitel Zene :
Imagine Dragons - Warriors
Vas. Ápr. 26, 2015 10:49 am
Caspar és Cecilia Sétáltam és sétáltam. Nem az újdonság vonzott engem. Nem az, hogy az utcán végig rohanó emberek tudják, hogy én vagyok az elátkozott felesége annak a semmire kellő Averynek. Legszívesebben egy nyilvános kocsma egyikében leittam volna magam csak annyira amennyire szoktam, de ilyet nem teszek. Nekem a jó feleség példáját kell mutatnom Egy kisállat kereskedés előtt megálltam és megcsodáltam az ott zárva tartott madarakat. - Nektek se jobb, drágáim - hagyta el a számat ez a mondat. Nem tartottam háziállatot a kúriában úgy se gondoskodtam volna róla. Öt évvel ezelőtt Kunigunda névre keresztel perzsa macskám is még élt. Elhalálozott, a szerencsétlen is, egy rosszul elsült átkom eltalálta a macskát. Jobb volt neki meghalnia, mint az én ölembe lustulnia. Előbb-utóbb biztos megfulladt volna a cigaretta füstben amit akkor megállás nélkül napi szinten szívtam. Ott állok és nézem azokat a kis ártatlanokat, ahogy várják, hogy valaki kihozza őket az üzlethelyiségből, remény teli ábrázata egy kis macskának, hogy egy szerető gazda mellé kerüljön. Én pedig a remény vesztettként itt haldoklom előttük. Utálom az ilyen dolgokat... Mindig emlékeztetnek, hogy valaha én is reménykedtem valami, megváltásban. De én se tudtam, megváltani saját magamat és mások, pedig nem segítettek megváltani. -Pff. Undok kis dögök. - mondom jéghideg hangon a kirakatban lévő állatoknak. Talán egy mérges kígyó megoldaná a bajomat a mérgével, de ahhoz sincs elég bátorságom, hogy megvegyem a mérges kígyót a Zsebpiszok közben. Talán majd lassan elindulok visszafelé. Haza kellene mennem, de még egyszer bejárom az utcát és talán beülök még egy öt percre a csak úgy a cukrászdába semmit sem véve, csak foglalva egy asztalt és úgy téve, hogy várok valakire. Állok a kirakat előtt és azt a teljesen szürke cicát nézem amelyik azzal kis macska szemekkel nézz rám. - Ne, nézz így rám. - a macskák hálátlan kis dögök, Kuny is az volt, amiatt bújt oda hozzám, hogy szeretgessem meg őt, de én már senkit sem szeretek. Ezt a macskát se szeretném igazán csak megsajnáltam és a megsajnálás az még nem egyenlő a szeretettel, számomra. Bárcsak, Averynek macska allergiája lenne, akkor még a hasznát is tudnám venni a szőrmóknak, de így nincs haszna...
Kezdőlap 
Tulajdonképpen én nagyon szeretem az embereket. Legalábbis könnyedén el tudom hitetni velük, hogy ez így van, és ez már önmagában óriási siker. A kölykök csak úgy itták a szavaimat, az újságírók pedig majdnem elaléltak hatalmas örömükben, hogy belementem a nyilvános szereplésbe és személyesen reklámoztam az Abszol út Nimbus üzlete előtt összeverődött tömegnek az új termékünket. Alig két napja került piacra a Nimbus 1700, a versenyseprűk jelenleg legjobb típusa – és egyben a legdrágább is. A profi csapatok azonnal lecsaptak rá, hiszen nemcsak sebességben tett túl minden eddigi versenyseprűn, hanem fordulékonyságban, stabilitásban és komfortban is. Azt mondják, a jó árunak nem kell cégér, ennek ellenére mindig is hatalmas hangsúlyt fektettem a marketingre és a jobbnál jobb reklámfogásokra. Az elején sok hibát vétettem, ahogy mindenki mással is megesett volna a helyemben, de mostanra sikerült jobban felvirágoztatnom a céget, mint eddig bárkinek. Apám keze alatt is fénykorát élte, különösen a kezdetekkor, mikor megnyitotta a gyárat, de az semmi volt a mostani sikereinkhez képest. A legjobb szakembereket alkalmazta ő is, azonban nem értett úgy az üzlethez, mint én. Hogy is értett volna, mikor a kviddics szerelmeseként soha nem is ismert mást? Én személy szerint gyűlöltem ezt a sportot, de mégiscsak egy aranybánya volt, így eszemben sem volt veszni hagyni a Nimbus Racing Broom Co-t.