Nagyon szeretem Jamie-t. Komolyan. A nagybátyám és az egyetlen élő rokonom, az egyetlen, akit érdekel legalább egy kicsit is, hogy mi van velem, és a többi. Köszönöm, ezt a csöpögős, nyálas részt kihagynám a történetből, soha nem bírtam az ilyet. Nem az én világom, bocsi. Szóval, igen. Szeretem Jamie-t. De néha olyan felhőtlen örömmel és kielégüléssel tekerném ki azt az idióta nyakát, hogy arra nincsenek szavak. Mint most.
Nem tudom, mi vezérelte, hogy ezt tegye, de kijelentette, hogy ő akkor most elmegy öltönyt vásárolni. Én nagy naivan persze vállat vontam, hogy jó, menjen, ha ennyire akar. Nem is tudom, hogy lehettem annyira ostoba, hogy nem is gondoltam arra, hogy engem is magával akarna vinni. Pedig de, ez nagyon is szándékában állt. Egyszerűen nem bírtam felfogni, sem pedig megérteni. Hiszen nagyon jól tudta, hogy utálok emberek közelében lenni, nem bírom a tömegeket, azt meg végképp nem, ha rám irányul a figyelem. Ez pedig a drága Jamie bácsikám mellett elkerülhetetlen...
Nem túl lelkesen és annál kevésbé boldogan léptem be vele a szabászat ajtaján. Már előre féltem, hogy milyen jeleneteket fog itt lerendezni. És nem csak képletesen értve, hanem tényleg, szó szerint féltem.

Régen nagyon szerettem az állatokat, tényleg nem volt bajom egyikkel sem. De mostanában már egyenesen rühelltem az elefántokat. Jamie nagyon ki tudott idegelni velük, pedig szerintem is nagyon aranyosak voltak. Kár, hogy ennyire elefántmániás...
Úgy álltam odakint a próbafülke előtt, mint egy kupac kutyagumi az út szélén. Legalább nem volt idebent sok ember, nem hiszem, hogy túlságosan értékeltem volna. Utáltam az embereket, mindig égette a hátam a tekintetük, még akkor is, ha tisztában voltam vele, hogy nem figyelnek. Kellemetlen egy érzés volt, de már megtanultam élni vele. Azért így sem szívesen töltöttem el időt házon kívül. Még a Roxfortban sem, pedig ott aztán már megszokhattam az embereket.
Amikor Jamie kilépett a fülkéből, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy röhögjek. Szörnyen festett, de tényleg, határozottan szörnyen.
- Úgy nézel ki, mint egy zsidó bádogos -közöltem vele kíméletlenül, fapofával.

Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor közölte velem, hogy ezt megveszi. Úgyhogy végül nem mondtam semmit. Ezzel az öltönnyel legalább nem volt semmi bajom, normálisan állt rajta. Úgy nézett ki, ahogy egy ügyvédnek ki kell néznie. Csak reménykedni mertem benne, hogy nem áll szándékában a szekrényben poshasztani a citromsárga mellett és ehelyett valami borzasztóan ocsmány darabban megjelenni a bíróságon. Mert ő aztán tényleg képes volt rá. Néha el sem hiszem, hogy tényleg a rokonom.
- Nem vagyok búval baszott. -Szándékosan használtam azt a szót, amit ő oly' kedvesen elkerült. Én viszont nem akartam így tenni. -Csak megsértődtem, amiért elrángattál. Pedig szerintem szép emberi módon megmondtam neked, hogy nem akarok veled ruhákat vásárolni. -Ez a szép emberi mód nagyjából ott merült ki, hogy "menj a picsába Montgomery, nem fogok tetves öltönyöket nézegetni, kiég a szemem a választásaidtól". De legalább igazam volt az utolsó részt nézve. Tényleg mindig olyan rondákat vett, hogy azt egy értelmiségi ember nem bírta elviselni. -Egyébként ez nem is olyan vészes. Inkább ezt vedd meg mint a zsidó bádogos szerelést.

Magamhoz öleltem az öltönyt, amit a kezembe nyomott, már ettől sokkal komfortosabban éreztem magam. Jó érzés volt, hogy a kezemben van valami, ami eltakar. Még ha nem is szó szerint és nem úgy, ahogy igazán kellene. De így is tökéletesen megfelelt.
- Én nagyon örülök neki, hogy veled tölthetem az időmet. De tudod, ez sokkal jobb lenne otthon, ahol nincs ennyi... idióta. -Nem akartam konkrétan azt mondani, hogy ember, pedig már eleve az emberek zavartak. De mindegy, ezt nem akartam így kimondani, még akkor sem, ha ő is tisztában volt vele. Tudtam, hogy tudja... - Drága Jamie bácsi, az Adonisz az ott kezdődik, hogy Amerika Kapitány. Te messze nem úgy nézel ki, mint Amerika Kapitány. Pedig örülnék neki, akkor még dicsekednék is vele, hogy milyen jó pasi a nagybátyám. -Hogyne. Még ha lenne kinek dicsekedni, akkor sem. Az ügyvédeket meg nem szereti senki, legalábbis nem Jamie-t. Azok a halálfalós dolgok sokak szemét szúrták.
Lemondóan néztem Jamie-re, majd felsóhajtottam.
- A nyakkendőt legalább cseréld le valami kevésbé ocsmányra. Akkor jöhet ez is, te szívdöglesztő Adonisz. -A rám vonatkozó részre nem is reagáltam, mintha meg sem hallottam volna.