Vérem

félvér

Édesapám, Howard Beverly

Amerikai származású, félvér varázsló volt. Már nem emlékszem rá, milyen úton-módon jutott el ide, Angliába, pedig kiskoromban még meséltek róla anyával. Néhány éve már úgysem fontos, hogy mi volt régen. A lényeg, hogy egymásba szerettek anyával, összeházasodtak és akkor megszülettem én. Jó kapcsolatom volt apával, kiskoromban odáig voltam érte, mindig rajta lógtam. A legtöbb dolgozó apával ellentétben őt ezt egyáltalán nem zavarta. Vidáman és lelkesen tűrte, hogy őt nyúzzam, nagyon szeretett velem játszani. Furcsán megértettük egymást mindig. Aztán meghalt. Nincs mit szépíteni a dolgon, nem kell szép finoman megfogalmazni, egyszerűen meghalt. Ha nagyon pontos akarok lenni, megölték. Rettenetesen megviselt a halála, ami talán nem is akkora nagy meglepetést. Elvégre mégiscsak az apám volt. Még most is nagyon hiányzik és képes lennék elsírni magam az utca kellős közepén, ha az eszembe jut, de persze ezt nagyon is próbálom tagadni.

Édesanyám, Emma Beverly

Anya volt a család összekötője, az, aki mindenkit mindenkivel kibékített. Ő tarott össze minket, hogy szeressük egymást és mindig jól kijöjjünk a másikkal. Nagyon gondoskodó anya volt, akármikor problémám volt, fordulhattam hozzá segítségért, egész biztos lehettem benne, hogy végighallgatott és mindent megértett. Igyekezett megoldást találni a dolgokra és könnyen el tudta hitetni velem, hogy minden rendben lesz. A halála után elveszítettem azt a támaszt, ami egészen addig szinte mindent jelentett nekem. Ehhez csak ráadás volt, hogy egyszerre mentek el apával, szóval ténylegesen elveszítettem szinte mindent, amim addig volt.

Nagybátyám, Jamie Montgomery

Jamie... nos, róla azt hiszem, sokat tudnék mesélni. Mindenféle gyerekkori történetet, aminek ő volt a központjában, például egy nyaralás az ő családjukkal és az enyémmel. Már kiskoromban is rajongtam érte, közel annyira mint a tulajdon apámért. Ez lehet, kicsit furcsán hangzik, de ez az igazság, ha apa éppen nem volt ott, Jamie tökéletesen tudta őt pótolni. Nagyon imádtam vele lenni, az a tipikus nagybácsi volt, amire minden kislány vágyik. Aztán ez megváltozott. Nem az ő hibájából, hanem az enyémből. A szüleim halála olyan szinten lesújtott, hogy lehetetlennek bizonyult összeszednem magam utána. Jamie persze azonnal elfogadta a lehetőséget, hogy a gyámom legyen és azonnal segíteni is akart. Ennek egyrészt örültem, mert el sem tudtam volna képzelni az életemet például egy nevelőotthonban és jól is esett, hogy tudtam, van valaki, akihez bármikor fordulhatok. Ezzel a lehetőséggel sajnos nem éltem. Nem érzem úgy, hogy annyira rossz lenne a kapcsolatunk, mert egyáltalán nem az, de túl vastagok a falaim.

Mottóm

"A veszteség feletti bánat egyéni folyamat egyetemes céllal. Az élet és az élet vége értelmének legigazabb vizsgálata."
"A valóság nem válik semmissé csak azért, mert már nem hiszünk benne. Ahhoz túl makacs."

Amortentiám

újságok illata, gőzölgő citromos tea, juharszirupos amerikai palacsinta

Különös jellegzetességem

Nem vagyok már az, aki egykor voltam. Ez egész különleges lehet. Mást nem tudnék felhozni, ugyanolyan vagyok, mint bárki más. Erős túlzással élve, hiszen senki sem ugyanolyan.

Ami megnyugtat

Június 16., reggel nyolc óra: 80kg. Június 17., reggel nyolc óra: 78kg.

Ami boldoggá tesz

A nagybátyámnál ülni a szobámban, egy bögre teával, pokróc alatt és Marvel vagy DC képregényeket olvasni.
Ha Jamie valamelyik szuperhős nevén szólít, ami gyakorta megesik.

Ami bosszant

kcal, emberek

Ahol jól érzem magam

Sehol. Mindig van valami frusztráló tényező ott, ahol vagyok. Egyedül talán a szobámban lehet kissé nyugtom, bár nem mondhatnám, hogy ott jól érezném magam.
De tudod, hol érezném igazán jól magam? Egy biztonságot nyújtó kar ölelésében. Kár, hogy akaratomon kívül elutasítok minden ilyet.

Hobbim

Régen imádtam fotózni, rajzolni és írni, ruhákat terveztem, egyszóval nagyon lelkes voltam mindennel kapcsolatban. Most pedig már csak a képregényeimnek élek, amiket persze már akkor is szerettem.

Rossz szokásaim

Hadd ne soroljam...

Titkaim

Azoknak már mindegy. Szinte az összes terítéken van már.

Legnagyobb félelmem

Már bekövetkezett, így nincs mitől félnem.
De, de van. Szánalmas. Nem akarom őket senkinek sem a tudtára adni, utálok gyengének látszódni. Akármennyire is az vagyok.

Ami nélkül nem tudnék élni

Sok ilyen dolog volt. És már az egyik sincs meg az életemben.

A családom nekem

Jamie. Másom nincsen.

Ha én nem lennék

Ne is mondd, az olyan jó lenne...

Amit rólam beszélnek

- Emós: nem tudok rá mit mondani. Azért nem járok folyton feketében, de szó se róla, nekem is vannak elég érdekes gondolataim.
- Anorexiás: miért tagadjam?
- Bolond: ki tudja, talán már az is vagyok.
- Kreatív: egykor tényleg az voltam.
- Okos, intelligens: ha az lennék, nem hiszem, hogy ilyeneket csinálnék. De régen lehet, igaz volt rám.

Amit szeretek magamban

Semmit

Amit utálok magamban

Mindent

Kinézetem

Szőke haj, kék szemek, csinos arc = halál. Mindenki csak ezt látja bennem és ez nagyon nem tetszik. Bár most már ez is megváltozott. Gyűlölöm azt, ahogy kinézek, a testalkatom éppen ezért változik állandóan. Nem akarok erről beszélni, csak felhúzom magam rajta és rosszul leszek.

Múltam

Mit is mondhatnék? A lényeget már leírtam. Átlagos, normális gyerekkorom volt, szerető családdal és nyugodt, boldog életet éltem. Nem fogok történeteket mesélni, felesleges lenne és azok amúgy is az én emlékeim. Jobb szeretném megtartani őket magamnak. Három éve változott meg minden, amikor a szüleim egy halálfalók okozta zavargásban meghaltak. Számomra ott volt vége mindennek. Ugyan Jamie ott volt nekem, mégis úgy éreztem, hogy értelmetlen lenne tovább élnem a szüleim nélkül. Az egykor jól tanuló, vidám, élettel teli és szeretetteljes Maisie helyére egy üres porhüvely került, ennyi maradt belőlem. Sokan mondják, hogy ennyi idő alatt már régen fel kellett volna dolgoznom a történteket, de ők semmit nem tudnak. Eleve nem vagyok egy olyam típusú ember. Szóval jelenleg itt vagyok, elevickélek az életemmel, de igyekszem tenni róla, hogy azért ne legyen olyan hosszú, mint amilyenre azt tervezték nekem.

Ha újrakezdhetném

megakadályoznám a szüleim halálát, ha lenne rá lehetőségem. Ha nem... akkor újra sem kezdeném.

Ha egy napig bármit tehetnék

elvonulnék remetének Szibériába és lehibernálnám magam ötven évre, aztán felkelnék, mint Amerika Kapitány.

Ha kitörne a háború

nem sok beleszólása lehet egy diáknak.

Ha meghalnék

hát nem ez lenne a cél?

Playby: Kathryn Love Newton