Vérem

félvér

Édesapám, Dorian McKinnon

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy nála önzetlenebb, jóindulatúbb emberrel még sohasem találkoztam. Fiatalkorában híres zenész volt, ezrek rajongtak érte, és nem volt olyan a mugli világban, aki ne ismerte volna a nevét. Pályájának csúcsán mégis visszavonult a nyilvánosság elől, kilépett a bandából, és feleségül vett egy boszorkányt. Családja védelmében feladta a hírnevét. Azután csak a születésnapi zsúrjainkon és szűkebb családi közben zenélt, de dalszerzőként és bestseller íróként a varázslók között is ismertté vált. Az ő dalaival futott be Selestina Maggica, a Varangyos Gőték, és tulajdonképpen én is. Már ami a rövid zenei karrieremet illeti.
A halála után döntöttem úgy, hogy felhagyok az énekléssel és zenéléssel, és az aurori pályára lépek. Ami hatalmas váltásnak tűnhet, de mindig is voltak ambícióim.  

Édesanyám, Frida Dickinson

Hideg, végzetasszonya típus volt mindig is, aki a társaságban mindig magára hívta a figyelmet. Fiatalkorában rengeteg udvarlója volt, nemes aranyvérű családok sarjai, ő mégis egy "koszos muglit" választott, és nem bánta meg. Igazán, bolondulásig szerelmes volt az apámba, most már tudom, pedig fiatal koroban voltak kétségeim efelől. Valahogy mindig olyanok voltak, mint a mágnes két ellentétes pólusa. Nagy tiszteletnek örvendett az egész varázslóelitben, a varázslótanács elnökségének tagja volt, még az előző kormány idején. Ezért vált célponttá akkoriban az egész családja. De végül valahogy mind megúsztuk. Apámat kivéve. És ez mindannyiunk életét megváltoztatta, de legfőképp anyámét. Legalább tizenöt évvel többet mutat a koránál, és habár a politikától mai napig nem vonut vissza, már kerüli a feltűnést.

Bátyám, Thomas McKinnon

Sosem voltunk jó testvérek. Mindig csak civakodtunk. Ő anyás volt, én apás. Ő válogatós, habozó, számító, én mindent vállaltam és mindenbe fejest ugortam. Én a tűz, ő inkább valami képlékeny anyag, ami befúródik akárhová. Ő tele ambícióval, én kételyekkel. Mindig akkor játssza a felelősségteljes bátyj szerepét, amikor a legkevésbé indokolt, máskor meg le se szarja a fejem. Apám halála óta, főleg miután mindkettőnket felvettek a Főnix Rendjéhez, valami szorosabb kötelék alakult ki köztünk. Ő támogatott, hogy az aurori pályára lépjek.

Mottóm

“We are what we pretend to be, so we must be careful about what we pretend to be.”

Amortentiám

dohos pinceszag, vajsör

Különös jellegzetességem

Sündisznó üzemmód a nap 24 órájában, lekezelő stílus, folyton kialvatlan szemek, feltűnő kiegészítők, ruhadarok.

Ami megnyugtat

Édesapám régi lemezei, régi levelek, a pincében ülni a sötétben

Ami boldoggá tesz

a szürke hétfők, a nyüzsgés, a zene, a nagyvárosi zaj

Ami bosszant

A tétlenség, a habozás, a kétszínűség, a lassúság, a csend, a pasztellszínek, a birkák, a vélemény nélküli emberek, az egyéniség nélküli emberek, a túlcsokizott kifli, az, ha elfogy a melegvíz.

Ahol jól érzem magam

London belvárosa, a családi házunk pincéje, a színpad (régen. még most is)

Hobbim

Gitározás, éneklés, sütögetés, színes újságokból montázskészítés

Rossz szokásaim

Beszólogatás, lekezelő stílus, szertelenség, haragtartás.

Titkaim

Bármit is mondok, igazából hiányzik a színpad.
Néha az az érzésem, hogy sohasem lesz belőlem egy valamire való auror.
Titokban Regulus Black felesége voltam. Egy egész hétig.

Legnagyobb félelmem

Hogy a szeretteim visszajönnek inferusként.

Ami nélkül nem tudnék élni

Végül úgyis megszokjuk mindennek a hiányát.

A családom nekem

Szét van esve.

Ha én nem lennék

Elszívná valaki más helyettem azt a napi levegőt.

Amit rólam beszélnek

Nem érdekel. Tényleg nem. Voltak idők, amikor ez számított. Tini koromban vigyáztam a jóhíremre, vágytam a szeretetre, szomjaztam az elismerést. Most már más dolgok fontosak, de annyit biztosn tudok, hogy sok embert eltaszítottam magamtól, akikhez régen közel álltam, és ezt nem tudják elviselni. A rossz nyelvek mindennek elhordtak már. Mostanában már semlegesen kezelnek.

Amit szeretek magamban

Hogy képes vagyok megújulni. És leszarni mindent és mindenkit.

Amit utálok magamban

Hogy nem vagyok képes feladni. És leszarok mindent és mindenkit.

Kinézetem

Nehéz és mégis roppant egyszerű felismerni engem az utcán. Szinte minden hónapban változtatom a hajszínemet és stílusomat. Volt már kék, zöld, rágógumi rózsaszín, két centis és hosszú göndör is. Jelenleg szőke hullámos frizurát viselek, de bármelyik pillanatban meggondolhatom magam. Színes, gyakran egymástól teljesen elütő ruhadarabjaimról is messziről meg lehet ismerni. Magas lány vagyok, egyenes járású és büszke tekintetű. Megsem mondaná az ember, hogy félvér vagyok. Arcéleim határozottak, és karakteresek, cseppet sem teszik ártatlanná a külsőmet, ami teljesen rendben is van, hiszen rég nem vagyok már ártatlan.

Múltam

Éreztem, ahogy az egész testem görcsberándul. Csak onnan tudom, hogy még nem sírok, hogy a látószögemet elfoglaló halovány arc túlontúl élesnek hatott a szürkületi félhomályban is. Annyira szelíd volt, hogy egy pillanatig habozásra kényszerített, de nem léptem át a küszöböt. Helyette leakasztottam a fogasról a bőrdzsekijét és hozzávágtam teljes erőmből.
- Akkor csak menj, az se érdekel, ha kinyíratod magad, te idióta!
Ahogy a szavak formálódtak, úgy homályosodott el hirtelen a kép előttem, de mielőtt az arca teljesen szétfolyt volna, becsaptam az ajtót, és sűrű sötétség ereszkedett az előszobára.
Az utolsó képem Regulusról olyan, mint egy delejes álom, és valóban, álmomban gyakran kísértenek ezek a képek. A harag és az elkeseredettség, amit akkor éreztem mégsem volt annyira erős, hogy indokolja a hozzávágott utolsó mondatomat. Négy évig járkáltunk ki-be egymás életéből, az ilyen kimenetelű viták rendszeresek voltak. Hol a feltörekvőben levő karrierem miatt dobtam ki, hol a bátyja miatt. De gyakran előjött a vér kérdése, a családja, az állítólagos  barátai. Nem beszélve arról, hogy végig titokban tartottuk a kapcsolatunkat. Kezdetben nem értettem, aztán azt mondta, az én biztonságom érdekében. Ebből is balhé lett nem egyszer, de mégis csak a sötét jegy volt az utolsó csepp.
Akkoriban halt meg az apám, nem viseltem túl jól a dolgot, ő meg beállított, karján a sötét jeggyel. Mégis bíztam benne. Elhittem, hogy az egész egy nagyobb terv része, egészen addig, amíg meg nem hallottam a pletykákat arról, hogy ő Voldemort leghűségesebb csatlósa.
Egészen addig azt hittem, hogy egy kis porszem csak a gépezetben, de a tudat, hogy nap-mint nap olyan közel kerül a világ legveszélyesebb mágusához, megrémített. Féltettem őt. Így tulajdonképpen kidobtam őt.
Persze azt reméltem, hogy majd engem választ, és felhagy ezzel az egésszel, de sohasem jött vissza. S bár nincsenek bizonyítékok, tudom, ki felelős a haláláért.
Azért vicces, hogy mindannyian mennyit változtunk az elmúlt tíz év alatt. A Roxfortban még teljesen mások voltak a barátaim, sohasem álltam volna le egy mardekárossal, és végképp nem gondoltam volna, hogy feleségül megyek az egyikükhöz.
***
- Mi az? Mit bomolsz – mordulok rá félálomban. Az éjszaka koncertem volt, ilyenkor fel sem tudok kelni, amíg le nem megy a nap. Ő bezzeg már korán fentvan, és pedáns rendszerességet visz az életembe. Kitakarítja a fürdőt, összehajtja és színszerint sorrendbe teszi a ruháimat. Hátul a téli cuccok, elöl a nyáriak. Egy hétre elegendő kaját ad a tengerimalacomnak, időnként kicseréli a fogkefémet és a vizet a virágvázában.
- Semmit, csak gondoltam elveszlek feleségül – hallom a könnyed választ, és érzem, ahogy valami hideg fémes az ujjam köré csavarodik. Így, ilyen nemes egyszerűséggel kötötte hozzám az életét. Mégsem háborított fel sem az, hogy nem volt rendes szertartás, sem az a tény, hogy tulajdonképpen sokkal kócosabb és slamposabb voltam az esküvőmön, mint ahogy azt kislánykoromban terveztem. Nem is tudom, hogy ez valódi házasságnak számít-e. Csak az volt a lényeg, hogy összetartoztunk.
***
A Roxfort annyira más volt, mint a Plumonbea, mégis ahogy először átléptem a felsőoktatási intézmény falait, akaratlanul is rámtörtek az emlékek. Jók, rosszak, pokoliak vegyesen. Csak annak örültem, hogy itt az emberek már nem veszik komolyan a kasztrendszert. Ha belegondolok, az egész házakhoz való tartozás inkább meggyengítette a közösséget, mintsem erősítette. Ok nélkül gyűlöletet szított, családokat szakított szét, és előítéleteket szült. Persze roxfortosként még hittem benne, de hát akkor még sokmindenben. Abban, hogy ha Voldemort egyszer meghal, akkor minden egyenesbe jön, ha feljutok az énekes karrierem csúcsára, akkor bármit megkaphatok, ha szeretek valakit, akkor az soha nem hagy el. És így tovább, egy naiv kislány álmodozásai.
A Plumonbeaba azt is szeretem, hogy van egy ugyanolyan tóparti rész, mint amilyen a Tiltott Rengeteg szélénél volt, ahová éjszakánként annyiszor kiszöktünk. Sirius találta azt a helyet, és mutatta meg végül nekünk is. Ott töltöttem életem legszebb roxfortos pillanatait, majd ott döntöttük el mindannyian, hogy csatlakozunk a Főnix Rendjéhez.
A különbség ma már csak annyi, hogy nincs senki az oldalamon, hiszen, aki akarta, már rég elvégezte a Plumonbeat. Csak az vígasztal, hogy jövőre már én is az aurorparancsnokságon leszek végre.  

Ha újrakezdhetném

Csábító, de nem paktálok le az ördöggel.

Ha egy napig bármit tehetnék

Előre mennék az időben, úgy két-három évet.

Ha kitörne a háború

Harcolnék, természetesen

Ha meghalnék

Nem hatna meg különösebben

Playby: Sky Ferreira