Késő éjszaka volt, azaz, ha pontos akarok lenni, már sokkal inkább hajnal. A Roxfortban kellett volna lennem most is, fent a Griffendél-toronyban, az ágyamban aludva az igazak álmát. De csak feltételes módban. Szinte soha nem ott voltam, de ez annyira nem érdekelt, hogy az siralmas. Utoljára másfél éve féltem a lebukástól, az pedig határozottan nem most volt. Ma már olyan halálos nyugalommal tudtam végiglépdelni a Foltozott Üstben, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Senki nem is szólt érte, pedig nem olyan helyről volt szó, mint a Szárnyas Vadkan, ahol mindennaposak a furcsa dolgok. Tudom, hogy alapjáraton nem vagyok furcsa, na de egy diák, iskolán kívül, tanítási időszakban...
Levettem a hátizsákomat, amikor a pulthoz értem és leraktam rá, miközben felkapaszkodtam a székre. Jóformán úgy ültem fel rá, mint amikor a kisgyerekek próbálnak székre mászni. Sajnos túl alacsony voltam hozzá, hogy emberi módon megoldjam. Előkotortam a táskám aljáról néhány sarlót és kértem a pultostól egy korsó vajsört. Nem siettem vissza a kastélyba. Hiszen péntek volt, holnap nincsen tanítás, akár az egész napot végigaludhatom, ha akarom. Amúgy sem voltam még fáradt.

Enyhén részegen kókadozik az Üstben, miután hosszú munkaórákat ölt bele abba hogy leigya magát. Ahogy kábán körbenéz, egy pillanatig nem is érti hogy mi a francnak jött egy ilyen helyre, az ilyen szintű piálást szereti inkább a muglik között, a varázshasználóktól távol lerendezni... Megrázza a fejét, az órájára néz, aztán int a csaposnak.

- Aggyálmáregy kávét. Sőt, legyenkettő...

Vigyorogva felhorkan ahogy meghallja a saját, kissé már folyékony hangját, aztán ültében kiegyenesedik hogy kiroppantsa néhány csigolyáját, hátha attól kicsit rendbejön. Persze nem javul a helyzet. Halkan koppan előtte a bögrényi kávé, és beszippantja a kissé odakozmált illatot.

- Remek. Ideje kijózanodni...

Dünnyögi fáradtan, aztán szürcsölni kezdi a löttyöt, és valahol itt jelenik meg mellette a lány. Oldalra sandít, és úgy méri végig ahogy csak a részeg férfiak tudnak egy jó csajt végigmérni. Elvigyorodik, aztán úgy dönt hogy kipróbál valamit amit a mugli világban látott, hátha működik. Valahol az öntudata egyik hátsó sarkában megszólal egy hang, hogy mintha így ránézésre az őzike még nem lenne tizennyolc, de szerencsére időben elkussol ahhoz hogy ne aggódjon emiatt.

- Na... mi a helyzet?

Boldogan ittam bele a vajsörbe, abban a pillanatban, hogy a kezembe kaparintottam. Már nagyon szomjas voltam, a színházban ugyanis nem vettem semmi ihatót. Nem is volt nálam mugli pénz, meg amúgy sem tudtam bánni vele. Nem tudom, hogy miért, de sokkal nehezebbnek tűnt használni és fizetni vele, mint galleonokkal. De ezzel valószínűleg csak én voltam így, nekik minden bizonnyal a varázslópénz lett volna bonyolultabb használat szempontjából. De igazából annyira nem érdekelt, úgysem kell majd velük élnem. Mert lehet, hogy én nem akarok aranyvérű férjet, de muglit sem. Na nem mintha bármi bajom lett volna velük, de nem tudtam volna összeegyeztetni a két világot.
Ezen agyaltam, hogy milyen lenne, ha mugli férjet találnék majd magamnak, amikor megszólalt mellettem az a hang. Oldalra fordítottam a fejem és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon akkor most hozzám beszélt-e. De az alapján, hogy a szemeit végig rajtam tartotta, ez eléggé úgy tűnt. Először azt sem tudtam, hogy mire gondol, de elég hamar leesett a tantusz.
- Na, mi lenne? -kérdeztem vissza szinte reflexből, amikor fejben elrendeztem, amit mondott. Csak utána néztem meg magamnak jobban. Hát... érdekes. Tömören megfogalmazva.

Fancsali képet vág, és levonja a végső következtetést - a muglik sorozataiban a csajozás máshogy működik mint az életben. Kár. Néhány nagy korttyal eltünteti a kávét, és élvezi ahogy máris kezdi tenni a dolgát. Még pár ilyen bödön, és akár munkaképes is lesz. Persze közben le sem veszi a szemét a lányról, ami igazán szórakoztató mozdulatokat eredményez. Megrázza a fejét, és kissé kitisztul a tudata.
- Csak azon gondolkoztam hogy mi a francot kóricál az éjszakában egy kiskorú varázsló. Persze mindenkinek megvan a maga démona, de... ritkán futnak előle épp egy ilyen helyre.

Mutat körbe színpadiasan a lepukkant krimón, egy tétova vigyort küldve a csapos felé bocsánatkérésképp.

- Persze... ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni. Nem akarsz valami komolyabbat? Állítólag a problémák alkoholban oldódnak...

Vigyorodik el, és természetesen fel sem tűnik neki hogy egy kiskorúnak próbál épp piát venni. Ha ezt a hivatal megtudná, valószínűleg nem ő lenne a hónap dolgozója, de... ez a veszély amúgy sem fenyegeti. Az üres küblit meglengetve kér magának még egy adag kávét, és pofátlanul legelteti a szemét a lányon.
.

Na, helyben vagyunk. Sejthettem volna, hogy előjön ez a téma, hogy mit keresek itt ilyenkor. Valahogy mindig elkap valaki ilyenkor, nem tudom, hogy csinálom, hogy ennyire szerencsétlenül érek visszafelé. Mert ha egyszer-kétszer megesne, akkor még azt mondom, na de hogy minden egyes alkalommal... Kezd nagyon bosszantani. A pia említésére viszont egyszerűen csak elmosolyodtam.
- Nem vagyok ám valami depresszív tinédzser. -A legkevésbé sem. Ilyenhez nekem közöm sincsen, hagyjuk már. -Csupán csak dolgom volt odaát. -A hátsó fal felé mutattam, amin át a muglik világába lehetett jutni. Nem érdekelt, ha megkérdezi, hogy mit kerestem arra. Végül is, jogos kérdés lett volna. De nem volt mit titkolnom előle. Hiszen csak színházban voltam, abban nincsen aztán semmi rossz.
- Egyébként elfogadok egy pohárka whiskeyt. Feltéve, ha meg akar hívni. -Értsd: te fizetsz.

Megrántja a vállát aztán néhány ujjmozdulattal jelzi hogy egy kis whiskeyt kér... whiskeyvel. Jég nélkül, nehogy a kiscsaj megfázzon a végén..
- Csini-bini leányzó a muglik világában, éjszaka, egy ilyen országban ahol a rendőrök igazotlatnak minden fiatalkorút. Hihető. De ha nem akarod elmondani, hát nem akarod elmondani. A te dolgod.

Sok dologgal meg lehet vezetni, de a rendvédelmi szervek működésével nem igazán. Gyakorlatilag alig van olyan auror a Minisztériumban aki ki lenne képezve a muglikkal való együttműködésre, de ő köztük van.. és imádja is minden percét amit velük tölthet. Sokkal egyszerűbb az élet ott, mint itt.

- Részemről ünnepelek. Akarod tudni miért?
Igazából csak egy kis hatásszünetet tart mielőtt egy nagy levegővel belekezdene.
- Egy ideje már kergettem egy fickót. Okozott némi gondot itt is, de főként a mugliknál. Sorozatgyilkos volt a nyomorult, imádta kifordítani az embereket, és ez még a legegyszerűbb megoldásai közül volt az egyik. Meglehetősen kreatív volt az eszközökkel, de a bűbájokkal is. De megcsíptem a gyökeret, és örök időkre az Azkabanban ül majd... már persze az a része, ami megmaradt. Biztos ami biztos szétkaptam a pálcatartó kezét, a Jóisten sem tudja neki visszanöveszteni..
Talán nem az a sztori amit az ember egy csini-bini lánynak mesél, de a rohadt életbe, tényleg büszke a teljesítményére... és persze arra, hogy volt alkalma hajlítani a szabályokon, és megfizetni a rohadéknak, a maga módján.

Meglepett, hogy tényleg kért nekem egy whiskeyt, de nem panaszkodtam. Eddig akármikor elsütöttem ezt a szöveget egy ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben, biztosan kaptam egy-két csípős megjegyzést is mellé, de ezúttal nem. Aminek azért persze örültem, nem valami kedves dolog.
- Pedig valóban a muglik között voltam -mosolyodtam el. Tetszett, hogy nem hiszi el, ahogy mások sem tennék. De pont ez volt a szép benne. Bárkinek a szemébe mondhattam az igazságot, mindig azt kaptam volna vissza, hogy hát persze, biztosan nem így van. Még hazugságot sem kellett kitalálnom, pedig nem esett volna nagyon nehezemre, ahogy előadni sem.
Felvont szemöldökkel hallgattam a rövidke kis meséjét. Először egy másodpercre azt hittem, hogy szórakozik velem, de nem, nagyon komolynak tűnt. És őszintén büszkének, hogy elkapta azt a sorozatgyilkost, vagy kit. Nem igazán hatott meg a történet, nem voltam az a fajta esetlen ki bárányka, aki éjjel emiatt nem fog tudni majd aludni. Azt is előadhatta volna nekem részletesen, hogy miképpen filézte ki a fickó az embereket, azt is békés gyomorral hallgatnám. Az egyetlen ami nem tetszett az volt, hogy egy auror ül mellettem. Az utóbbi időben folyton kifogok egyet, előbb az a Paulsen Roxmortsban, most meg ez is... De nem szóltam semmit, nem úgy festett, mint aki most meg akarna lincselni.
- Látom, nagyon örül, hogy elkapta -mosolyodtam el halványan. -Ha auror lennék, én is biztos örülnék egy ilyen fogásnak. -De nem voltam auror. És nem is leszek. Nem vonzott túlzottan ez a pálya.

Legyint egyet, aztán kortyol egyet a friss kávéjából.

- Ja, ja, persze. Örülök, te is örülsz, mindeki örül. Elkapom az évtized legnagyobb szarkupacát, erre még csak egy buksisimit sem kapok a főnökségtől. Mintha semmiség lenne az egész, ami minden nap megtörténhet. Jó, persze, ha jól sejtem akkor gőzöd nincs arról hogy mi folyik az iskola falain kívül, ugye?

Kényszeredetten elmosolyodik, aztán megereszt egy nagy sóhajt és újra kortyol a kávéből. Jó szar főzés, de legalább erős és józanító. Épp amire szüksége van.

- Én mondom, a Minisztériumban komoly a gond. És nem azért mert csak közönyösek. Mintha direkt nem foglalkoznának az igazán fontos ügyekkel. Persze a politikai csatározásaikra van idő...

Horkan fel ingerülten és érzi hogy kezdi elborítani az ideg. Megint, pedig azért jött hogy kezelje ezt a helyzetet. Megrázza a fejét, de a születő gondolat csak nem akar eltűnni..
Baszki. Mi van ha tényleg szándékos?
Ha befolyásolják a Minisztérium vezetését akkor... itt újabb háború van kibontakozóban. Csak az a kérdés hogy ki a másik oldal.

Nem értettem, hogy miért éppen nekem adja elő ezeket a problémáit. Most láttam őt életemben először, egyáltalán nem volt hozzá semmi közöm, mégis én voltam az, akinek ezt végig kellett hallgatnia. Persze nem panaszkodtam, még mindig jobb, mintha meg akarna büntetni, amiért ellógtam.
- Nem igazán vagyok otthon ilyen dolgokban, az igaz -válaszoltam a kérdésére. -De azt azért túlzás lenne azt állítani, hogy csak a Roxforton belül léteznék. -Nem voltam valami nagy politikus, teljesen hidegen hagyott a téma. Egyelőre nem is kellett azon aggódnom, hogy mit hogyan fogok megvalósítani később, a saját háztartásomban, a saját keresetemből. Mert most még eltartottak, egészen jól. Bármennyire is utáltam aranyvérűként létezni, az ilyen előnyeit nyugodt szívvel használtam ki. Így nem kellett amiatt rágnom a körmeimet, hogy akkor most ki ül a miniszteri székben és melyik párt van hatalmon. Ezekről is legfeljebb a bátyámtól értesültem. Az egyetlen hátránya annak, hogy ilyen jóban voltam Jonathannel az volt, hogy nekem is végig kellett hallgatnom a panaszáradatait, akárcsak Jenessának. Úgyhogy néha azért csak tudtam, ha történt valami említésre méltó.
- Maga úgyis vajmi kevés ahhoz, hogy ez ellen tegyen -mondtam ki a fájdalmas igazságot. Mert ezt azért még én is fel tudtam fogni. Megszoksz vagy megszöksz. Ha szembeszáll a feletteseivel, úgyis csak annyit fog egymagában elérni, hogy páros lábbal rúgják ki. És nem sok ember lett volna olyan tökös, hogy mellé áll, sok a gyáva.

Keserűen elmosolyodik és hanyagul megrántja a vállát, a lány azt mond amit akar, ezen nem fogja felhúzni magát.

- Persze, lehet hogy csak egy részeg, lecsúszott fickó vagyok egy lepukkant, világvégi kocsmában, akinek már egy egyszerű bűbáj is problémát okoz. Vagy az is lehet hogy én vagyok az egyik legjobb ügynöke az egész elcseszett Minisztériumnak, és hozzám képest Őfelsége James Bondja csak egy pályakezdő... Egyszerűbb azt gondolni hogy csak egy szakadt férfi vagyok... és ez is a cél.

Felhörpinti a kávét, aztán rendel magának egy vödörnyi vizet. Ideje kimosni a szervezetből az alkoholt, lassan-lassan neki kell állnia a melónak.

- Egyébként is, a változásokhoz általában nincs szükség tömegekre. Persze, jó ha van egy rakás birka az ember háta mögött aki elég hangosan tud bégetni, de nem ezen múlik. A jó ember a megfelelő helyen... ezen múlik a világ sorsa...

Kacsint sokat mondóan a lányra, aztán egy biccentéssel köszöni meg az érkező italt. A kocsmáros nem viccelt, egy literes kupában tolja Tomtom elé a hűs vizet, aki nagy kortyokban kezdi pusztítani. Ami meg a Minisztériumot illeti, talán ideje lesz utánanézni pár dolognak, megszorongatni pár makimajmot, hátha kiderül valami.

Felvontam a fél szemöldökömet és úgy hallgattam. Közben már nem néztem rá, a tekintetemet inkább az előttem ülő vajsörös korsóra szegeztem és meredten bámultam rajta a habot. Mellette pedig a torz visszatükröződést a pohár szélén. Tom Baker is látszott rajta, az első gondolatom az volt, mennyire bizarrul mutathatunk egymás mellett. Nem mintha lenne bármi közünk is egymáshoz, azt leszámítva, hogy most beszél hozzám, de amúgy pedig semmi közünk egymáshoz. Mégis... bármennyire is utálom az életkörülményeimet aranyvérűként, lerí rólam, hogy arisztokrata közegből származom. Nem voltam kiöltözve, a színház mosdójában átcseréltem a ruhámat. De mégis látszott rajtam, hogy milyen is vagyok. És itt ül mellettem ez a fura figura, fogjuk rá büdösen, bagófüst lengi körül és piaszag. Csak tudnám, mit keresek én itt.
- Szóval ön egy lepukkant James Bond? -kérdeztem felpillantva rá. -Érdekes ötlet.
A jó ember a megfelelő helyen. Nem tudtam volna rácáfolni. Lehet, hogy nem voltam egy kiforrott gondolkodású, sokat tapasztalt felnőtt nő, de messze nem tartottam magam gyereknek. Egy ilyen témához úgy ahogy, de még hozzá tudtam szólni, méghozzá használható mondatokkal. Lehet, nem vagyok egy világmegváltó, de legalább van saját véleményem, és arról alkottam, amihez hozzá tudok szólni és fel tudok fogni. Nem látatlanban beszélek a ki tudja miről.

Megrántja a vállát miközben dönti magába a vizet hogy mielőbb kitisztítsa magából az alkoholt.
- Igazán örülök hogy érdekesnek találod.. bár nem ez volt a cél. Ez csak valami hirtelen jött őszinteségi roham volt. Tudod mit? Felejtsd el amit mondtam. Jobb úgy neked.

Lassú józanodásának hála a szeretnivaló személyisége újra kezd a felszínre törni. Hiába, nem lehet valaki egyszerre jó ügynek, jó auror és jó ember.
- Inkább beszéljünk valami másról, jó? Szóval... mit vársz ettől a mai estétől, és ettől a kocsmától? Hamarosan megérkeznek az igazán furcsa emberek és akkor már kezdhetsz aggódni magadért...

Tűnődve issza tovább a vizét, bár már rég nem kívánja... de muszáj folytatni, csak így lehet kimosni magából az alkoholt és a fáradtságot.
Hiszen újabb dicsőséges napra ébredtünk Őfelsége fényes birodalmában..
A gondolatra komoran elmosolyodik, hiszen neki úgy tűnik hogy minden nap épp olyan szar mint az előző volt.

Csak megvontam a vállam, nem igazán érdekelt, hogy miről is beszélt. Ha azt akarja, hogy elfelejtsem, akkor az úgyis lesz. Szelektív a memóriám, ahogy a hallásom is, meg úgy minden egyéb. Csak arra figyelek és csak azt jegyzem meg, amit én akarok. Ez tanulás közben nem túl szerencsés ugyan, de annyira rossz nem sülhet ki belőle. Inkább emberek között látom többször kárát.
- Amit ettől az estétől vártam, azt már megkaptam. -Igen, a színházban, ahol nem hiszi el, hogy ott voltam. De teszek rá, hogy mit gondol. -És ne aggódjon, nem szándékozom sokáig itt maradni. Csak átutazóban álltam meg itt, hogy ihassak egy vajsört. Szeretnék hamar visszaérni a Roxfortba.
A táskám után nyúltam és előhalásztam az aljáról egy doboz cigarettát. Nem voltam nagy dohányos, nem bírtam volna elviselni, ha mások érzik rajtam a szagát, de ez most már elkerülhetetlen volt. Percek alatt beleivódhatott a ruhámba. Úgyhogy most már nincsen veszíteni valóm. Máskor, ha rágyújtottam, azt soha nem tettem zárt helyiségben, a szél legalább elviszi a füstöt. Amúgy is csak akkr vettem elő, ha éppen megkívántam. Előhúztam a zsebemből a pálcámat, meggyújtottam a cigaretta végét, majd visszaraktam a helyére.
- Nem aggódom magamért. Könnyen kijutok a szorult helyzetekből. -Már szinte vártam a gúnyos reakcióját, de nem igazán érdekelt. A legtöbben így reagáltak.
"Naiv kislány."
Hogyne.

- Persze, mindenki ezt mondja amíg nem kerül igazán szorult helyzetbe...

Nevet fel fáradtan, aztán legurítja a víz maradékát is és meglengeti a korsót a csapos felé - itt az ideje a következőnek.

- Az a baj hogy manapság már túl sok az elméleti tárgy a Roxfortban, a gyakorlati helyett. Persze, fontos az elmélet is, de ha az ember nem tudja rendesen megvédeni magát az átkoktól, akkor mi végre az egész? Bezzeg az én időmben...

Sóhajt fel és elmereng egy pillanatra azokon az időkön amikor még nem volt életveszélyben, amikor még nem kellett kőkeményen dolgozni a napi betevőért, vagy amíg nem közveszélyes elemeket hakurászott keresztül az országon. Hej, a régi szép idők!

Érdeklődve figyelem, amit mond, ez már jóval közelebb állt hozzám mint az előző téma, holott én is szerettem volna auror lenni. Bár ez messze állt tőlem, valószínűleg sosem leszek képes megvalósítani. Még a színészkedés hagyján, arra van némi esélyem és tehetségem is hozzá, egy aurorképző viszont azért már más. Nem is igazán az én világom.
- Valóban sok az elmélet -bólintottam. -Nem igazán vagyok odáig érte, de van, ami kifejezetten érdekel. A bájitaltan és a sötét varázslatok kivédése nagyon érdekel, a szabadidőmben is szoktam foglalkozni vele. Szórakoztató saját kézzel készített szalmabábukon gyakorolni mindenfélét. -Nem csináltam ilyeneket, nem is gondoltam komolyan. De ha lett volna rá lehetőségem, egész biztosan élek vele. Nagyon érdekelt a párbajozás, izgalmas lehetett. Bár ezt így kívülről elég gyerekes volt kijelenteni, élesben akár még rémisztő is lehetett.

Felhorkan a lány szavai hallatán.

- Persze, gondolom jó móka szalmabábukra lövöldözni átkot, de ennek köze sincs ahhoz ami a világban fog rátok várni. Az a baj, hogy sok varázsló részére az egész mágia valami cuki, életet megkönnyítő dolog, és még csak nem is látják hogy egy kifordult elme mire is lehet képes ezzel az erővel. Csoda hogy még nem pusztult el ez az ország.

Na igen.. ha egy kicsit még részegebb lenne akkor ez lenne az a pont ahol rámutat az ő és hozzá hasonló társai nélkülözhetetlen munkájára, hiszen ők azok akik kezükkel, akaratukkal és varázspálcájukkal összetartják a világnak ezt a nagyon elcseszett sarkát amit Őfelsége irányítgat egy ideje. Megérkezik közben az újabb liter víz, és ő bőszen kezdi magába önteni azt. Már nagyon nem kívánja, de tisztában van vele hogy csak a víz tudja kimosni belőle az alkoholt annyira hogy képes legyen nekilátni a munkájának.

- Lassan indulnom kell. Kezdődik a szolgálat. Neked nincs semmi dolgod?

Fűzi még hozzá ahogy kinéz az egyik ablakon és feltűnik neki hogy már pirkad. Persze semmi kedve az egészhez, de az aurorok élete nem csak játék és mese... de ettől még megjelenik az arcán valami idegbeteg mosoly, mintha perverz módon élvezné ezt az állapotot. A kialvatlanságot, a félrészegséget, a fáradtságot.

Úgy döntöttem, nem reagálok arra, amit mondott. Soha nem politizáltam, nem törődtem ilyen dolgokkal. Minek is tettem volna, amikor nem volt közöm semmihez? Aranyvérű voltam, a szüleim - azaz most már a bátyám - tartottak el, később pedig a leendő férjem fog. Már ha eljutunk odáig. Néha megfordulnak a fejemben olyan gondolatok, amik ezt megakadályozhatnák, de egyelőre egyiket sem tudnám használhatóvá tenni. Sokukat nem is akarom. Ha pedig mégis férjhez megyek... hát, akkor végképp nem lesz soha közöm a politikához, nem fogok rászorulni, ugyanis, ahogyan azt már említettem, el leszek tartva. De ahogy elutasítottam az elmúlt sok év során szinte minden kérőt, aki rám pályázott, kezdtem kételkedni benne, hogy ez meg fog történni. Többek között azért, mert kezdtek nagyon elfogyni a használható aranyvérű férfiak.
- De, speciel van dolgom. Visszajutni a Roxfortba és kialudni magam. -Nem mintha hiányoltam volna az alvást. Ha a helyzet úgy adta, nagyon jóízűen tudtam nagyon sokat aludni, de ha nem volt időm, csupán néhány óra alvásra, akkor sem voltam hisztis utána. Az nem éppen a kipihentségemen múlt, attól teljesen független volt.
Felálltam a székről és a vállamra kaptam a táskámat. Igen, jobb lesz, ha megyek.