A szokásos éjszakai turnémra igyekeztem, ki a Roxfortból és egyenesen a kedvenc színházamhoz, ahol jelen pillanatban a Malfoy-féle aranyvérűek díszpáholyban ülve nézhették az esti előadást. Már láttam a darabot, így egyáltalán nem éreztem egetrengető problémának, hogy lekésem az elejét. Még legalább egy tizenöt percig úgysem fog történni semmi lényeges, annyi idő alatt pedig egész biztosan oda fogok érni. Csak ahhoz le kellett jussak Roxmortsba, hogy hoppanálni tudjak.
Gyanútlanul sétáltam végig a főutcán, biztos helyet keresve, amikor valaki elkapta a karomat. Mit ne mondjak, eléggé megrémültem... Nem ismertem, lehet, hogy láttam már erre, de nem ismertem.
- Miért kéne válaszoljak? -vágtam ki magam gyorsan a válaszadás alól. Jogos is volt a kérdés, azt sem tudtam, ki fia-borja...
Erre elrángatott. Már fontolóra is vettem, hogy beverem a képét vagy segítségért kiáltok. Esetleg mindkettő, egymás után, ebben a sorrendben.

Reflexből hátrébb léptem, ahogy ő is közelebb került hozzám, csak a mögöttem lévő fal állított meg a mozdulatban. Nem mondanám, hogy féltem tőle vagy ilyesmi, de egyrészt érzékeny voltam a személyes teremre, másrészt pedig fontos az elővigyázatosság. Tehát az igazi ok az előbbi volt, tekintve, hogy engem mindennel meg lehetett vádolni, csak azzal nem, hogy elővigyázatos volnék. Attól azért elég messze álltam.
Ó, szóval auror. Hát ez igazán remek, ennél még az is jobb lenne, ha egy nemi erőszaktevővel futok össze Roxmortsban... Hihetetlen, hogy majdnem két évig sikeresen megúsztam minden kis ellógásomat, erre most nem az, hogy egy tanárral, de egyenesen egy aurorral futok össze. Gondolkodtam rajta, hogy elsírjam-e magam kínomban. Aztán sírás helyett egy gúnyos horkantás jött elő belőlem. Nem lennék túlságosan megütközve, ha írnának a halott szüleimnek. Jonathan meg egész biztosan magasról tenne rá, maximum kioktatna, hogy ha sunnyogok, akkor legalább csináljam jól. Nem hatott meg. Dumbledore... Neki meg elég meggyőzően előadnám, hogy mennyire hiányoltam már a színházat és elengedne egy ejnye-bejnyével. Mert legalább műveli magát a gyerek. De az mégis határozottan megnyugtatott, hogy nem állt szándékában jelenteni engem.
- Úgy volt, hogy a barátommal találkozom -hazudtam szemrebbenés nélkül, a lehető leghihetőbben. -Tudja, a családom nem igazán örül a kapcsolatunknak. Csak ilyenkor és így tudunk találkozni.
Nem is gondoltam volna ekkor még, hogy később ez milyen igaz is lehetne...