Leon & Rossi

   
   

Lyukas órám volt és ráadásul jó idő, így kimentem otthagytam az iskola falait és kimentem a szabadba. Rajtam kívül nem sokan voltak kint, csak pár diák. Mint mindig, most is egymagamban sétálgattam egy könyvvel a kezemben. A nap hét ágra sütött és csiripeltek a madarak. Egyenesen a tó felé mentem, hogy leüljek a kedvenc fám árnyékába.
Leültem, a fejemet nekitámasztottam a fa törzsének és mélyen beszívtam a friss levegőt. Az ingem zsebébe ott lapult a cigarettásdobozom, de most nem volt szükségem rá. Csak akkor kell, amikor nagyon stresszes vagyok vagy csak egyszerűen hiányzik. Nem akartam semmiképpen rászokni, így is elég problémám van.
Össze kell szednem magam, ha nem akarok megbukni bájitaltanból. Ebből voltam a leggyengébb, nem nagyon érdekelt. Egyedül a Legendás Lények Gondozása tudott lázba hozni, ebből a tárgyból első is voltam. A diáktársaim sem nagyon foglalkoznak velem, barátaim sincsenek. Egyrészt félvér vagyok és mégis a mardekárba kerültem, másrészt nem illettem közéjük. Soha nem érdekelt a gazdagság, a giccs vagy hogy mindenből a legjobb legyek. Nekem sokkal fontosabb, hogy például kint ülök a Tónál és gondolkozom.
Nagyon elmerengtem és észre sem vettem, hogy egy ismerős fiú kezd közeledni felém.
   

Ramsay és Leon

Fiú a tónál
1985. szeptembere

Na persze még mindig jó idő van a kinti sétákhoz. Hisz a vénasszonyok nyara simogatja mindenki arcocskáját.
A napszemüvegem rajtam volt. Nagyszerűen néztem ki a talárban és a napszemüvegben. Beletúrtam a sűrűn göndördő hajamba és a szembe jövő csajoknak egy-két szóval kedveskedtem.
Unatkoztam volna? Nem igaz, mert tökéletesen elszórakoztattam magam a különböző ötleteimmel és a csajokkal akikkel út közben találkoztam. Napsütés, szabadság a tanároktól. Igen, ez kell nekem. Nem is tudom miért erre vettem az irány. Ja igen, mert erre vitt a lábam. Egy srácot láttam ülni a fa alatt, nahát ez a jó öreg Rossi.
- Hello, Ross mi újság itt? Csak nem megint valami rosszban sántikálsz, haver?- kérdeztem meg a mardekáros srácot. Bírtam őt, de számolni kell azzal, hogy nem sokat bírok abból az orrát fent hordó gyülekezetből, de kivételesen bírtam őt, meg az állatok iránti nagy mániáját is. Megláttam a kezében egy könyvet.
- Ez komoly most, tényleg olvasol ezen a szép őszi napon? Azt ne mond, hogy tanulsz.

Leon & Rossi

   
   

Amikor közelebb jött, rögtön felismertem és mosolyra húztam a számat. Ki lenne más, mint maga Leon White. Ahogy elnéztem, teljesen laza volt. Napszemüveg, boldog mosoly, göndör haj, csajozós sárm. Mintha nem is lenne egy problémája sem.
-Üdv Leon. -szállt át rám is a vidámsága. -Éppen semmihez nincsen kedvem. Meg amúgy sem szoktam semmi rosszat csinálni.
Ez igaz is volt, emiatt nagyon nem szeretnek a Mardekárban. Bár nem igazán érdekel, de néha bántóak tudnak lenni a többiek. Barátok nélkül pedig nagyon nem egyszerű elviselni őket. Ezért külön örülök, hogy legalább valaki szóbaáll velem. Ha az pont egy griffendéles, hát legyen. Egyébként nagyon bírtam a srácot, de nem jutottunk el a "barát" elnevezéshez. Teljesen az ellentétem. Ő pörgős, életvidám és szeret a középpontban lenni. Én nyugodt, életunt vagyok és még barátaim sincsenek.
- Jól látod, ez egy könyv. Nem tanulok, csak olvasgatom.. -válaszoltam és intettem, hogy üljön le mellém, ha akar.
   

Ramsay és Leon

Fiú a tónál
1985. szeptembere

Tudom milyen fiú Rossi. Azokhoz a mardekárosokhoz tartozott akikkel nem volt semmi bajom.  Pontosan voltak olyan mardekárosok, akik nem voltak iskolai körökből kivetni valók. Imádta az állatokat úgy ahogy én is.
- Na, de akkor is. Kell valami király dolgot tenni. Például csajozni ilyen szép időben. Tudom, hogy neked van ahhoz van kedved.- Mondtam élet vidáman le tekintve rá.
Mikor hellyel kínált a fa alatt elnevettem- Én biztos nem fogok ülni eleget ültem az iskola padba.  
- Na, most felugrasz rögtön és velem gyűsz, mert ha nem, akkor jaj lesz neked. - nyújtottam oda a jobbomat, hogy felhúzzam, ha szeretné. Bár ezt inkább talán az öregebbek igénylik, de megteszem bárkivel. Talán a Kviddics pálya felé kellett volna mennem, mert ez az idő alkalmas lenne ottani terep szemléhez. Miért pont a tó felé jöttem nem is értem. Ja Jones kisasszonyt kerestem és erre felé láttam elmenni. Tisztes távolból figyeltem őt, de aztán elvesztettem őket egy szembe jövő társasság miatt, akikkel leálltam beszélgetni.

Leon & Rossi

 
 

Halványan elmosolyodtam. Nem csalódtam benne. Soha nem csalódtam benne. Kevés embert engedtem magamhoz, ő egy kivétel volt. A lányokkal sehogy sem álltam. Nem néztem ki rosszul, de a véremben volt a bizalmatlanság. Senkiben sem bíztam, így a komoly kapcsolatokat nem nekem találták ki. A rövidekben meg semmiképpen nem gondolkodtam.
Elfogadtam a jobbját és talpra ugrottan. Nem a meghívása volt a fontos, hanem a gesztus, hogy valaki akar velem dumálni.
- Merre akarsz menni? - kérdeztem, miután visszaröptettem a könyvemet a szobámba.
Örültem, hogy végre valaki hajlandó hozzám szólni. Ez nem mindennapos dolog volt. Még a saját házamból sem ismertek fel sokan. Beszélni meg annál kevésbé.
A nagyapám írt a minap, hogy felajánlottak neki 2 lovat párban és nagyon úgy néz ki, hogy igényt tart rájuk. Ez kicsit boldogsággal töltött fel. Azért is olvastam a könyvet, hogy többet megtudjak róluk.
Leon felé pillantottam és vártam, hogy válaszoljon. Egy kis móka jól jöhet, még nekem is.
 

Ramsay és White

Fiú a tónál
1985. szeptembere

Merre akarok menni, a kérdés jó volt a részéről. Meg rántottam a vállamat majd rögtön rá vágtam a választ.
- A pálya felé vagy inkább a hugrás csajok után. - Mondtam lelkesen Rossinak. A hugrás csajok felé. Bár Jones asszony pajtás lett volna a célpontom egy kis kitérő és kikacsintás más lányok felé sosem árt. Szóval az egyik hugrás pajkos lány csapatot kiszemeltem a távolban.
-Arra felé megyünk. Aztán meg látjuk mi sül ki belőle.
Ramsey lesz az én szárnysegédem bár lehet, hogy inkább én leszek az övé. Ramsey sokkal kifinomultabbnak mutatkozott hozzám képest és hát nem is másodkézből vannak a ruhái, mint például nekem. Beletúrtam a nagy göndör hajamba majd előkotortam a napszemcsimet, ezt a presztízs értékű fekete lencséket. Nem sok ember hord napszemüveget és a varázsló világban pedig nagyon is idegen ez a tárgy. Én nagyon bírom ezt a kiegészítőt. Ilyenkor megszáll engem az a felsőbb rendűség ami a csajozáshoz elengedhetetlen. Jó nem felsőbb rendűség inkább csak önbizalmat növelő tárgy, úgy mint a csajoknál a magassarkú viselete vagy hordása.

Leon & Rossi

   
   

Hogy én mennyire bírom ezt a fickót. Bárcsak több ilyen barátom lenne. A legtöbben nem is foglalkoztak velem, volt akik azt sem tudták, hogy van egy Alexandros Ramsay nevű mardekáros társuk. Nem tehetek róla, én nem igazán szerettem másokat bántani, pedig egyáltalán nem voltam könnyű személyiségű.
- Hogy merre? Miért akarsz oda menni hozzájuk? - kérdeztem hülyén. Nyilván tudtam, hogy miért akarja követni őket, de nem igazán volt kedvem hozzá. Soha nem tudtam csajozni és nem is igazán akartam. A lányok..öhm..túl felszínesek. Legalábbis amennyit én ismertem. Pedig lenne egy ideálom: sötét haj, sötét szem és kicsit visszafogott legyen, mellesleg ne mardekáros. Legyen kedves, megértő és jókat lehessen vele beszélgetni. De úgy érzem, egy darabig még keresgélhetek, mert ilyet nem igazán fogok találni. Bárcsak ne lenne igazam.
- Remélem, semmi rossz nem fog belőle kisülni. Nem szeretnék szabályszegő lenni.. - jegyeztem meg csendesen. Nem mondom, hogy imádtam a szabályokat, de megszegni sem szerettem őket.
Igen, a ruháim valamivel minőségibbek voltak, mint Leon-é, de engem ez soha nem érdekelt. Mint ahogy azt sem, hogy reggel mit veszek fel. Nem a ruha teszi az embert.
- És mi lesz, ha odaérünk hozzájuk? - kérdeztem élénken, miközben megindultunk az említettek irányába.
   

Ramsay és White

Fiú a tónál
1985. szeptembere

A kérdése igen is értehetlenek voltak számomra. Még hogy merre és minek?.
- A csajok felé. Talán félsz, Ramsay? - Mondtam nevet a csajok felé indulni. - Ők csak hugrások, a világ szelídebb boszorkái és a "legbutábjai" Félre ne értsd, de egy Hollóhátas vagy egy Griffendéles csajjal nehezebb dolgunk lenne. Náluk könnyű be vágódni. - magyarázom Rossinak. Olyan értettlennek tűnik ezen a téren és mióta beteg lett a szárny segédem mindig más és mást keresek magam mellé erre a célra.
- Szabály szegés. Én olyat soha nem tennék. Na jól van teszek, de azt nem most azok kifinomult tervek azok és hát nem ilyen alkalmakra tartogatom.
Nem tudom milyen szabály szegésre gondolt, de fogadni mertem voltam, hogy soha nem szedett fel csajt egy Rengeteg széli bulira vagy a Halloweeni bálra.
-Majd rögtönözünk. Figyeld a mestert és tanulj! - adtam ki a parancsot. A napszemüvegem fent volt és pár méterre voltunk a a kuncogó csajoktól. Be vettem a taláros napszemcsis varázsló srámomat.
- Hello, Annie. Köszöntem oda az egyik ismerős csajnak. Rég nem láttalak. Hogy smint? Csodásan nézel ki! - mondom a legtermészetesebb hangon a barna hajú kis csajnak. Tavaly egy ideig csaptam neki a szelet, de hát az a kis szenya csaj, aki a kupát is elorozta előlünk tavaly. Mindig ott lebegett előttem, most is Annie haja rá emlékeztet. Valamit mondott Annie, hogy hogy is telt a nyara, de én csak egy aham és hümmögéssel tudtam magam mögött a csacsogást másfelé néztem. A sötét haja miatt is néztem végig a csajokon volt köztük egy hetedikes csaj és szőke. Roxi, névre hallgatott szegényke miért pont egy volt kutyám nevét viseli, egykori kutyánknak is Roxanna volt a neve. Most igazán vicces volt számomra ez a szitu. Most őt néztem ki a pletykák szerint most szakított a barátjával és most a vállamon kisírhatja magát.
- Elfelejtettem bemutatni nektek lányok a haveromat. Lányok ő itt Ross.
A legtöbbnek bejön a szőke srác fehér lovon és hát Ramsey, pont ilyen lehetne, ha egy kicsit jobban ki merne állni a csajok elé. Hát bedobtam a mellettem álló srácot a mély vízbe és vagy megtanul úszni a mélyvizű gyerek medencében vagy nekem kell ki húznom a partra a fiút, amihez most nem lenne kedvem.

Leon& Rossi

   
   

Próbáltam vele lépést tartani, de nem volt egyszerű, az biztos.
- Nem félek. - egy mardekáros nem fél , vagyis látványosan nem. - De miért is akarunk náluk bevágódni?
Csak én vagyok ennyire lemaradva? Nekem semmi kedvem nem volt bevágódni senkinél. Nem akarok senkivel sem járni vagy valami. Fölösleges köröket meg nem szívesen futok.
Valóban nem "szedtem" fel még soha senkit. Valamiért nem is vonzott a dolog. Vagy lehet, hogy csak nem találtam meg az igazit. Ilyen szempontból régimódi vagyok. Nem akarok senki olyannal összejönni, akivel nem gondolom komolyan a dolgot. Igen, tudom, hogy ez nem éppen egy modern kori diákhoz vagy akár egy mardekároshoz illik. Ilyen vagyok, így kell engem elfogadni.
Kezdtem utolérni Leon-t. Esküszöm egy élet kell, hogy kiismerjem ezt a fickót.
- Akarod mondani, rögtönzöl.. - javítottam ki.
A helyzethez képest hamarosan odaértünk a "hugrás lánycsapathoz". Amennyire nem volt kedvem odamenni, azért alaposan végignéztem őket. Összesen öten voltak , kettő barna, egy fekete, egy szőke és egy vöröses hajú. Ez aztán a vegyes társaság. Leon szavai után végignéztem az Annie nevű hölgyeményen. Nem volt egy szabályos szépség, de volt valami különleges az arcába.
White hangja újra visszaszólított a jelenbe.
- Öhm..helo lányok... - köszöntem halkan. Egyik lábamról a másikra álldogáltam. Nem tudtam, hogy kell kezelni ezt a kissé kínos helyzetet.