Nem, drágám, rosszul csinálod. Talán ki kéne nyitnod a két csinos kis fülecskédet, és akkor esetleg felfognád, miről beszélek itt neked háromnegyed órája. - Újra. - Ha még nem hallottad, hogyan is kell megsemmisíteni egy ilyen teremtményt, semmi esélyed nincs, ez tény. Ha tudtad volna, már rég készen lennél, de bizonyosan elképzelésed sincs a dologról. Á, látom nem voltál elég szorgalmas... Ha elolvastad volna a Becstelen Bestiák undorítí címet viselő, vicatottan értelmes lények kezelési útmutatását tartalmazó vastag kötet százsokadik fejezetét, most nem lennél bajban. Persze a könyv címét sem említettem neked soha, várható volt, hogy nem ismered. De csak szenvedj és próbálkozz. Abból tanul az ember.
A hátad mögött állok leszegett fejjel, kihúzott testtartással, és önelégülten nézlek. Ideges vagy. Kutatsz a gondolataidban, koncentrálsz. Néha megfeszülnek az izmaid, amit persze sosem mulasztok el kiélvezni.
Félsz talán? Nem, azt hiszem nem félsz. Pedig talán lenne rá okod. Itt és most nem olyan sok, de mondjuk a Denem kúria birtokán... Ott sem tőlem kéne félned, és nem is az előtted kaffogó szörnyszülött bestiától. Sokféle lény lézeng azon a birtokon... Sokféle olyan lény, amiket Rodolphus és Levin fejlesztett ki a kísérletezésük során. Arra tervezték őket, hogy öljenek. Némelyik jól sikerült, némelyik nem, némelyik biztosan elkerüli a látogatókat, némelyik nem. Én magam sem tudom, mik rejtőznek a bokrok mögött. De hogy ott vannak, azt mindig biztosan tudom. Ez az oka, hogy nem ott tartok neked edzést. Még nem vagy rá felkészülve. Majd egyszer eljön annak is az ideje, de ahhoz még sokat kell fejlődnöd. - Kezdd elölről! Gondolkozz! - Nem a stílusom, hogy kedves és elnéző legyek veled. Nem a dadusok vagyok, hanem a mentorod.

- Csalódást okozol, kedvesem - szólítalak meg királynői, magas és lesajnáló hangon. - Szeretném azt érezni, hogy helyes döntés volt téged választani. - Lelki terrorban tartalak, hát persze. De nem is lenne okom kímélni téged, bírod a srapát. Nem csak a testedet és a tudásodat kell ám fejleszteni, kicsi kincsem, a pszichéd ereje legalább annyira fontos. Zsenge, harmatos akaratod jó alap, ám hosszú távon semmire sem elegendő. Elsődleges feladatomnak nem azt érzem, hogy varázsigéket verjek a fejedbe vagy súlyokat emeltessek veled, hanem hogy megfertőzzelek a saját világnézetemmel és a saját képemre formáljalak. Ha megteszed az első lépéseket az úton, magadtól fogsz tanulni és edzeni. Szerintem már most is ezt teszed. Van benned ennyi önállóság, amit el is várok. - Gondold végig, hogyan bánsz el más varázslényekkel. Nem olyan specifikus ez a varázslat. Használtad már. - Több varázslényre is hat: kiesnek tőle a fogai, leszakadnak a körmei, letörnek az agyarai és leesnek a szarvai, majd magától elpusztul az állat. Ezt várom tőled, de ha van valami más ötleted, azt is elfogadnám. Ha egyszerűen megölnéd, az is megoldás lenne, bár hozzáfűznék néhány gúnyos megjegyzést.

Elmosolyodom a gyilkos pillantásodon. Igen, nem túl titkolt szándékom, hogy előhozzam belőled az állatot. Akkor két állat állna szemben egymással, és széttéphetnétek egymást.
Egészen közel lépek hozzád, a testemet a hátadhoz simítom, a két karomat pedig összefonom a mellkasod előtt. Halkan suttogok a füledbe. - Szánalmat keltenek bennem a próbálkozásaid, kicsim. Használd a kis buksidat, azért van a nyakad tetején, nem dísznek. Ez most annak az ideje, hogy a fejeddel gondolkozz, nem pedig mással. - Az egyik kezemet egészen váratlanul végighúztam a scliccén. - Mi a baj, drágám? Koncentrálj! Öld már meg! Ez csak egy fos kis szőrcsomó, mit fogsz kezdeni magaddal, ha egy ember áll veled szemben, aki nem hagy időt a gondolkozásra?! - A kezed alatt előrenyújtom a pálcás kezemet, és elvégzem azt a varázslatot, amit tőled vártam volna. Szándákosan nem hagyom, hogy rájöjj. Ki akarom provokálni belőled a gyűlöletet. Amíg az nincs meg, nem fogunk tudni rendesen edzeni. Csak színjáték lenne. Akkor tudsz igazán harcolni, ha lobog benned a gyűlölet. Teljes szívedből gyűlölnöd kell azt, aki szemben áll veled, kicsim. Szükségszerűen egyelőre engem. Aztán természetesen mindenkit, aki szembekerül veled.
Eltaszítom magam tőled, és elindulok a halott állat felé, hovy a szó legszorosabb értelmében átvegyem a helyét. Még háttal vagyok neked, de máris két átok repül feléd. Elegáns mozdulattal pördülök feléd, közben még két átkot küldve. Egyik sem súlyos, de megalázóbbnál megalázóbbak.
Ha megalázlak, gyűlölni fogsz.

Érzek rajtad minden kis rezdülést, és igazán elégedett vagyok vele.
- Hogy mit mondtál, kicsim? Azt mondtad: kurva? - Tenyérbemászóan mosolygok rád. - Tanusíthatnál némi tiszteletet a mentorod iránt. - Persze nem rám mondtad, amit mondtál, ezt én is tudom. Mégis magamra veszem, csak hogy benned is tudatosuljon, mennyire nem veszem zokon.
Küldöm feléd az átkokat, közben hárítom a tieidet. Nem a saját tempómat diktálom, neked annak a fele is sok lenne. Csak azt akarom, hogy lankadatlanul koncentrálj. Nem kapsz semmi igazi átkot, csak vicces, megalázó, pitiáner darabokat.
Soha nem fogod hallani tőlem, ha elégedett vagyok veled. Elbíznád magad. Nem gondolom, hogy az edzésnek a sikerélmény lenne az eszköze. Ha elég erős vagy, így is kibírod, ha pedig nem, semmi keresnivalód köztünk. - Mit érzel? - kérdezlek két átok kilövése között.

Semmit. Nem érzel semmit. Azt mondod, nem érzel semmit.
Egyetlen pillanat alatt nagyon ideges leszek. Lendületes léptekkel indulok meg feléd, közben a pálcámat a zsebembe tűzöm. Ahogy odaérek eléd, teljes lendülettel nekedrontok, és nagyon közel állok hozzá, hogy valóban megtépjelek. Ordítva támadok neked. - Hogy lehetsz ilyen tuskó? Egy érzéketlen fadarab! Egy tetű vagy, érted, egy lajhár, egy tyúk, egy teve! Hogy lehetsz ilyen tehetetlen? Férfi létedre?! Nem férfi vagy, egy kisfiú vagy, aki nem tudja másban kiélni a perverzióit, mint hogy kisállatok nyakát tekeri ki! De érezni, azt félsz! Saját magadtól félsz, érted, saját magadtól! Elzárkózol mindentől! Merj érezni! Hol vannak az érzéseid, hol vannak az érzelmeid? Ember vagy, érted, az érzelmeiddel lennél több egy lepényhalnál, de nem, neked nincsenek érzelmeid! Érezz már valamit baszd meg! Bármit! - Annyira ideges vagyok, hogy közel állok hozzá, hogy elsírjam magam tehetetlen dühömben. - Mi a faszért pofázok neked hónapok óta, miért? Ha magasról szarsz minden szavamra, mi a picsát keresel itt? Takarodj haza! Nem érted? Takarodj! Nem akarlak látni, takarodj innen! - Egyszerűen tombolok. Puszta kézzel esem neked.

Egy kezemen meg tudnám számolni, hány ember vette magának a bátorságot, hogy megüssön. Segítek. Nagyon kevés.
Oldalratántorodok az ütésed erejétől, ahogy csattan a tenyered az arcomon. Nem, nem számítottam rá, hogy meg fogsz ütni, ahogy arra sem, hogy vissza fogsz pofázni. Nem, nem tartottalak ennyire férfinek, hogy kiállj magadért.
Kitágult szemekkel nézek rád másodperceken keresztül, bal kezemet vöröslő arcomra tapasztva. Sokminden kavarog bennem, én magam sem tudom koordinálni vagy akár csak beazonosítani az érzéseimet, de nem is törekszem rá. Csak hagyom, hogy vezéreljenek.
Hirtelen mozdulok feléd. Bal karomat szorosan a felsőtested, jobbat a nyakad köré fűzöm, egészen közel simulva hozzád és szenvedélyesen megcsókollak. Hogy miért? Mert most épp ez esik jól. A bal karom egy másodpercen belül bevándorol a pólód alá.
Érezz valamit. Mindegy, hogy mit, de érezz valamit. Gyűlölj, szeress, akarj, taszíts el, csak ne legyél érzéketlen és érzelemmentes.

Ha egy férfi nincs egészen fából, biztosan ezt teszi. Elégedett vagyok veled.
Szenvedélyesen csókollak, és érzem, hogy te is egyre inkább beleéled magad. Hogy mi lesz ennek a vége? Egy percen belül már a földön fetrengve faljuk egymást.
Hogy számítottam-e erre, mikor téged választottalak mentoráltamnak? Nos, felmerült bennem. De nem gondoltam, hogy ilyen hamar sor fog kerülni rá, és ilyen nevelő célzata lesz. Mert ennek most márpedig nevelő célzata van. Nem azért, mert azt feltételezem, még nem voltál ilyen helyzetben, csak érzéseket akarok kiprovokálni belőled, ha már érzelmeket nem vagy hajlandó mutatni. Pedig át kéne engedned magad az érzelmeidnek. Csak akkor lesz az igazi, beszéljünk akár a harcról, akár a szexről.

Szerelem? Mégis ki beszél itt szerelemről? Már húsz éve nem csináltam senkivel tényleg szerelemből. Érzelmeken nem a szerelmet értem, nyilván nem azt akarok kicsiholni Dominicből. Annyit szeretnék, hogy valóban beleélje magát, átadja magát az élvezetnek, a szenvedélynek. Tanulja meg elengedni magát. Ne legyen ilyen feszes, ilyen vonalas. Nem szívesen találkozom ezekkel a tulajdonságokkal. Ki nem állhatom, ha valaki érzelmileg elszigeteli magát attól, amit éppen csinál. Ha én teszek valamit, bármi legyen is az, abban az egész lényem és minden porcikám benne van. Ez nem azt jelenti, hogy őszinte lennék - ugyan, dehogy -, de minden pillanatot száz százalékosan megélek. Túlcsordulnak bennem az érzelmek.
Rajtad még sosem láttam érzelmeket tükröződni, és ezen változtatni akarok. Gyilkolni, kínozni, harcolni csak valódi beleéléssel lehet. Ha közben tiszta marad a fejed, az nem hátrány, de közönyös nem lehetsz. Ezért próbállak mindenáron kizökkenteni ebből az állapotból. Éld meg a gyönyört, éld meg a kínt. Az lesz a következő: a fájdalom. Nem a Cruciatus, az egy más típusú fájdalom, mint amit én akarok. Késsel fogod okozni, saját magadnak, és tűrni fogod, amíg csak bírod. Előre érzem, milyen ideges leszek, mert nem fogod egykönnyen kimutatni a kínt, amit érzel majd. Ha kell, addig várok, míg majdnem elvérzel, de látni akarom rajtad a beismert, kimutatott fájdalmat. Ugyanúgy, ahogy most az élvezetet.
Érzem, hogy nem engeded el magad úgy, ahogy azt én el akarom érni. Majd talán a végén. Előbb-utóbb kénytelen leszel.