Tudod, én nagyon sok embert gyűlölök. Nagyon sokat. Te, legfényesebb csillag életem egén, azonban még köztük is előkelő helyen szerepelsz.
Ha csak eszembe jut a hájas, szőrös fejed meg az önelégült vonásaid, mikor kimondtad felettem az ítéletet, teljes lényemet eluralja az undor és a gyűlölet.
Az utcán sétálok, és mit hallanak füleim? Valaki engem szólít. Na és mit látnak szemeim? Hát nem téged?! Egy aljas, sunyi, hájpacni alakot, akinek már a gondolatától is hányinger kerülget.
Mosolyt erőltetek az arcomra, de a látványos undort nem áll szándékomban eltitkolni. Odalépek a kávézó teraszának kerítéséhez, rákönyökölök és előre hajolok. - Nocsak, Mr Greco! Még ilyen kellemes meglepetést! Hogy én mennyire örvendek a találkozásnak! - Viszonylag kedves mosoly ül az arcomon, de a szavaim gúnyosak, és nehezen állom meg, hogy ne köpjem őket az arcodba.
Nap mint nap remek színésznői képességekről teszek tanúbizonyságot, és egy bizonyos határon belül még élvezem is. De azt, hogy veled szemben bárminemű kedvességet is tanusítsak, senki nem várhatja el tőlem. Téged különben sem tudnálak átverni, felesleges hát akár egy kicsit is megerőltessem magam. Még annyit sem  érsz, hogy leköpjelek.

Te tartod pechnek, hogy "nem tudsz úgy sétálni az utcán, hogy ne találkozz egyel közülünk"? Szögezzük le, hogy én sétálok az utcán, és te szólítasz meg, nem pedig fordítva. Következtetésképpen aki kettőnk közül ennek a találkozásnak az elszenvedő alanya, az én vagyok. - Mrs. Lestrange, ha kérhetem - javítalak ki. - Hogy én mennyire érek rá sétálgatni? - vonom fel a szemöldököm, és szabályosan felhorkanok. Elragadó mosolyt öltök az arcomra, és bizalmasan közelebb hajolok hozzád. - Talán elfelejti, hogy épp maga tesped egy kávézó teraszán, és maga szólított meg engem, miközben a dolgaimat intéztem. Ezen tényállást figyelembe véve kettőnk közül legfeljebb nekem lenne okom feltenni ezt a kérdést. - Ha hallanám a gondolataidat, a jelenleginél is lesajnálóbb véleményt alkotnék rólad. Ezt nevezed te csipkelődésnek, amivel meg-megbántasz embereket? Ezt? Jaj, ugyan már... Mindketten tudjuk, hogy csak próbálsz belém kötni. Egyszerűen szánalmas vagy. De tudod mit? Belemegyek a játékba. Ha ezen a szinten akarsz leragadni, hát legyen. - Hajlandó vagyok csatlakozni, ám megjegyezném, hogy az ön által használt szövegkörnyezetben a "becses személyem" nem vonz névelőt. - Megvillantok egy kedves mosolyt, majd ellököm magam a korláttól. Megkerülöm, hogy leüljek veled szembe. - Valóban, oly' rég nem adódott alkalmunk egy bájos kis csevejre! - Nem véletlen a bájcsevejre hajazó szófordulat. - Nagy kár, hisz a legutóbbi találkozásunk is igazán üdítő volt. - Rápillantok arra, amit rendeltél. - Nocsak, ír kávé? Ezek szerint már végzett a munkával mára, hogy alkoholt fogyaszt? Ó, a Wizengamot meglehetősen tétlennek tűnik mostanság... és tehetetlennek - teszem hozzá célzatosan, majd már fűzöm is tovább a beszélgetést. - Hogy meghívna valamire? - Felkacagok. - Nem, köszönöm. Még a végén hálásnak kéne lennem. És különben sem szeretnék idejekorán megmérgeződni. Tudja két árvát hagynék hátra... - Nocsak, néha még a gyerekei is hasznára lehetnek az embernek! - Szegények már így is sokat szenvedtek - hangsúlyozom ki a szavakat, lassú bólogatással nyomatékosítva őket.
Valójában nem feltételezem, hogy meg akarnál mérgezni, de eszemben sincs elfogadni tőled bármit is. Egyébként nagyságrendileg tisztában vagyok vele, mennyien kívánják a halálomat, így csak a házimanóim keze alól kikerülő élelmiszereket fogyasztom. Nem vagyok paranoiás, csak szeretek élni, még ha ez sokaknak nem is tetszik. Ez már legyen az ő problémájuk. A te problémád, példának okáért.

Majdhogynem felkacagok. - Képzelem, milyen keményen dolgozik, ha itt ülhetek magával szemben. Vagy talán ön szerint ez a méltó helyem? - Szinte sajnálkozva mosolygok rád. Annyira buta vagy... A felemelő társaságomra vonatkozó nevetségesedre már egyszerűen nem vagyok hajlandó reagálni, így inkább teljesen figyelmen kívül hagyom. Azt viszont egyenesen nem tudom elhinni, hogy az ír kávéra vonatkozó meglehetősen konkrét célzásomat sem vagy képes megérteni. - Ezek szerint alkohol befolyása alatt álló emberek hozzák országunk nagy döntéseit - vonom fel a szemöldököm. - A Wizengamot pedig, úgy tűnik, minden zokszó nélkül tolerálja a munkaidőben történő alkoholfogyasztást. Nos ez igazán... szabad szemléletre vall, nem gondolja? Minden valamirevaló munkahelyről páros lábbal rúgnának ki bármilyen alkalmazottat, ha a szonda minimális mennyiségű alkoholszintet is kimutat a vérében. Az ön által tanusított magatartásból azonban arra tudok következtetni, a Wizengamot békésen szemet huny az ilyen öncélú korlátozások felett, igazam van? - Még ma botrányt csinálok. Hozzád hasonló részeges disznók vakarják (és nyalatják) a hájas seggüket a legfőbb bíróságon. Csak gratulálni tudok. Számíthatsz a napokban néhány szúrópróbaszerű szondázásra. Nagyon remélem, hogy kibasznak a picsába. - Érdekes, hogy hirtelen ennyire érdekelni kezdte a gyerekeim jóléte - jegyzem meg gúnyosan. - Elég nagy pálfordulás ez ahhoz képest, hogy maga meg a "nagyobb jóra" törekvő cimborái kínvallatásnak vetették alá őket. - Talán te is emlékszel, milyen módszerekkel próbáltátok megtörni a gyerekeinket, mikor mi az Azkabanba kerültünk. Talán te pont nem voltál ott, de még akár ott is lehettél.

Gunyoros mosollyal felvonom a szemöldököm. Ez volt egészen eddig a legelső szellemes megnyilvánulásod, és inkább nem is kötök bele. - Ez valóban szomorú dolog, Mr. Greco - hagyom rád. Nekem sem lenne érdekem kötözködni.
A kávé alkoholtartalmához sem fűzök hozzá további kommentárt. Még ma ráállítom az ügyre Lucius Malfoyt. Nem mintha kedvelném a sógoromat (nem, egyáltalán nem kedvelem, bár nem vagyunk rosszban), de egy ilyen ügy elintézésére ő a legmegfelelőbb ember. Annyi ideje van, mint a tenger, és különösen szereti beleütni az orrát mások dolgába. Mellesleg elég erőszakos, makacs és gazdag ahhoz, hogy kierőszakoljon néhány soron kívüli nyilvános szűrést. Arról nem is beszélve, milyen önelégült lenne, ha fennakadnának néhányan az esküdtek közül. A saját érdemének gondolná, megfeledkezve arról, kitől is kapta a fülest és az utasítást. Persze nem ábrándítanám ki, hadd arassa le a babérokat. Engem ugyan nem hajtanak ilyen törekvések.
Mikor a gyerekeim tárgyalásáról beszélsz, egészen felszalad a szemöldököm. - Tárgyalás? Azt mondta, tárgyalás? - A hangom számonkérő, már-már fenyegető. Az asztal szélére támasztom a karom, ültömben behajolva az asztal közepéig. - Maga is tudja, hogy nem volt semmiféle tárgyalás. A gyerekeimet a lakásunkban vallatták ki, komoly átkokat és fenyegetéseket használva, ahogy a sógornőmet is. Azt már inkább meg sem említem, hogy a maga szent aurorjai egyszerűen meggyilkolták az apósomat és az anyósomat, akiknek semmi köze nem volt a történtekhez. Ez jellemzi magukat. A gyengéken bosszulják meg, amit az erőseken nem mernek. A gyerekeim semmit sem követtek el, mégis mit tehettek vagy tudhattak volna 14 és 13 évesen? A sógornőm is csak 15 volt. Ezt maga nem találja aljasságnak? - Hogy én hány ártatlan embert kínoztam és öltem meg, affelett most hunyjunk szemet. Nem saját akaratomból tettem, az Imperius hatása alatt álltam. - Mert én igen - tettem hozzá.

Győzelemittas mosolyodra egyetlen arcizmom sem rezdül. Ihatod a nyomorult teádat, de nem fogsz minden minden nap teázgatni, és előbb vagy utóbb nyakon fognak csípni Lucius emberei.
Tárgyalás. Már megint hazudsz. Folyamatosan hazudsz, és nem sül le a bőr a képedről. Magasztald még a minisztériumot, kérlek, istenítsd az egekig, dicsérd a rendszert és ajnározd a jelenlegi vezetőket - hazudj még, még, még, még. Nem bírom tovább hallgatni a hazugságaidat, és hogy őszinte legyek hozzád, nem is akarom. Kirúgom magam alól a széket, és felpattanok. - Mikor én ültem a vádlottak padján, a gyermekek megkínzását súlyos bűnnek nevezte. Ha a maga emberei élnek ilyen módszerekkel, ez a maga számára hirtelen egy törvényes, sőt erkölcsös cselekedetté válik. Nem vagyok hajlandó tovább nézni és hallgatni az álszent megnyilvánulásait. Ha pedig jót akar, tartsa magát távol a családomtól, mert magának is van egy lánya, akitől esetleg kérdezek majd egy-két dolgot a maga hatékony vallatási módszereivel, de attól tartok, azt már nem fogja törvényesnek és erkölcsösnek találni. Semmi egyebet nem kívánok hozzáfűzni a hazugságaihoz és rágalmaihoz. - Nem hallgatom meg a válaszodat. Sarkon fordulok, és dühtől hajtott, lendületes léptekkel indulok meg az Abszol úton. Gyűlölet és bosszúvágy hajt.