Rettenetesen izgatott voltam. Holnap kell leadjuk a végleges menüt és ültetési rendet. Már vagy ezer változatot csináltunk, de egyikkel sem voltunk tökéletesen elégedettek, mindben találtunk valami apró, de annál borzasztóbb hibát vagy kivetnivalót. Boldog, vagy legalábbis nyugodt lennék, ha azt mondhatnám, mostanra sikerült tökéletes, mindkettőnk számára megfelelő variációkat találjunk és azokban megállapodnunk, de sajnos nem így állt a helyzet. A menü még hagyján, abban már csak apró nézeteltéréseink voltak (mióta nagy nehezen lemondtam róla, hogy túrógombócot egyek az esküvőmön), de az ültetési rend annál komolyabb problémákat vetett fel. A közeli hozzátartozóink elhelyezésében még csak-csak dűlőre jutottunk, de hogy távoli rokonaink vajon miként jönnének ki egymással, abban a kérdésben napról napra változott a véleményünk, így ha egyszer boldogan meg is állapodtunk valamiben, következő reggel már legalább az egyikünk elégedetlen volt az ültetéssel. Na jó, valójában én változtattam mindig véleményt. De hát mit lehet azt tudni, Agrippa néni és a kis Colin elviseli-e egymást, ha összekerülnek? Így egészen egyértelmű, hogy Agrippa néni nem ülhet Colin és a szülei mellett - neki Septimus bácsi mellett a helye, ez egy igen kézenfekvő megoldás. De nem, mégsem lesz jó, Septimus bácsi az utóbbi időben nagyot hall, Agrippa néni pedig nagyon érzékeny az ilyesmire - nem ülhetnek egymás mellett. Bármilyen opciót is mérlegeltünk, abba csúszott valami gikszer. Hiába, sehogyan sem lesz ez jó!
Nem voltak nagy elvárásaim a ma esti szobánkkal szemben, de azért nem ért épp kellemes meglepetésként, ami a szobába belépve a szemem elé tárult. Ennek ellenére egy rossz szót sem szóltam, hisz kár lenne panaszra fecséreljük a drága időnket, amit édes kettesben tölthetünk. Azaz...édes hármasban a jó kövérre hizlalt esküvős mappánkkal. A csapos üzenetére széles mosolyra húzódik a szám. - Hűha, nehéz lesz! Vajon meg tudom állni, hogy ne takarítsak ki? - viccelődtem. Be kell lássam, nem csak a tésztaszűrő, de a partvis sem állt valami jól a kezemben, úgyhogy azt hiszem, nem kell a takarítási szenvedélyem esetleges következményeitől tartania a csaposnak, ugyanis nem fogom rászánni magam.
Még mindig szélesen mosolyogva fordulok Gideon felé, s kicsit (jó, nem kicsit) lábujjhegyre emelkedem, hogy egyikünk nyaka se törjön ki a köztünk lévő másfél fejnyi magasság áthidalása közben. Már teljesen megszokott mozdulat volt, észre sem vettem, hogy a sarkam elemelkedett a talajtól. Ahogy összeértek az ajkaink, végigfutott rajtam az a jellegzetes bizsergés, amit az első csóknál szokás érezni, avagy ha az illető még négy év elteltével is rettentő szerelmes egy Gideon nevezetű férfibe, aki épp megcsókolja. - Ebben egészen biztos voltam - feleltem a szavaira cinkos mosollyal. -Ez esetben kegyesen elnézem, hogy itt kell éjszakáznom. - Játékosan mosolyogtam rá, majd újból lábujjhegyre álltam, hogy nyomjak egy puha puszit az ajkaira.
Esküvői előkészületek? Nem nem nem és nem... Annyira nem azzal szeretnék foglalkozni. Itt van nekem Gideon, mit nekem az esküvői készülődés... Pedig a feladat sötéten és félelmetesen magasodott fölénk. De ezt a pillanatot nem volt szívem elrontani, bármennyire szerettem is volna már kilépni a feladat ránk vetülő árnyékából.

Na még ilyet, ezt nem hagyhatom szó nélkül! - Meglepődnél, ha látnád, milyen hatékonyan tudok takarítani, ha akarok - állítottam magabiztosan. - Csak még sosem volt bennem elég erős az elhatározás. De talán majd most... Talán egész éjszaka takarítani fogok, amíg te puszta felebaráti szeretetből mosogatsz a konyhában. - Kedves gúnnyal mosolyogtam rá. Mindketten ponnnnt így képzeltük ezt a mai éjszakát, hát persze. Bár megjegyzem, hogy ha magunknak takarítanánk és mosogatnánk itt is, összehasonlíthatatlanul minőségibbnek tűnne ez a hely. Hiába álltunk mindketten hadilábon a porszívózástól kezdve a vasaláson át az ablakmosásig minden háztartási munkával, a lakásunk azért ezzel együtt is tiszta és igényes volt. Azaz a lakásaink, ugyanis az összebútorozásunk még váratott magára. Apukám, hogy is fogalmazzak, nem támogatta az ötletet annak idején, mikor felvetettük. Elég határozottan kijelentette, hogy arról az esküvőig szó sem lehet, és nagyon gyorsan verjük ki a fejünkből "ezt a buta ötletet." Hiába kedvelte meg Gideont, azóta is szilárdan kitart a véleménye mellett. "Az esküvő után - egy nappal sem előbb." Hát igen, apa egy kissé konzervatív. Nem lepne meg nagyon, ha abban a biztos hitben élne, hogy Gideonnal még nem jutottunk tovább a szájrapuszinál. Kíváncsi lennék, mit gondol valójában, de nem merem feszegetni a témát.
Megborzongtam, ahogy Gideon ajkai a fülemhez, majd a nyakamhoz vándoroltak. Minden sejtem abban reménykedett, hogy nem fogja abbahagyni, de erőt vettem magamon, és tettetett méltatlankodással megszólaltam. - No de kérlek! Majd csak az esküvő után! Mégis hova gondolsz, hogy ajkaddal mertél érinteni? Szentelt vízben fogok fürdeni, hogy a bűn legapróbb morzsája is leoldódjon rólam! - A szavaimnak ellentmondva enyhén hátrabillentettem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Cseppet sem könnyítettem meg a dolgát, ezzel tisztában voltam...
Az esküvő. Most arra kell gondoljunk. Nem foglalkozhatunk semmi mással, míg meg nem egyeztünk mindenben. Nagyon remélem, hogy ezúttal a megszokottnál könnyebben megegyezésre jutunk majd, mert nem szeretném veszekedéssel tölteni ezt a ma estét. - Igen, nagyon sietnünk kell velük - válaszoltam felsóhajtva, és elhatároztam, hogy megpróbálok nagyon rugalmas lenni, elfogadva minden közepesen jónak tűnő megoldást, amit felajánl. Gyanítottam, hogy nem fog sikerülni, de legalább az elhatározás megvolt.

Csak megforgattam a szemeimet, ahogy leszólta a takarításban való tehetségemet. Nincs joga ócsárolni, elvégre még sosem találkozott vele! Ami azt illeti, én sem, de éppen ezért lehetséges, hogy valóban egy született tehetség vagyok.
Ahogy elengedett, valójában egy kicsit csalódott voltam. Szívesen menekültem volna a karjaiba a kötelességek elől... De Gideon leül az asztalkához, én pedig követem, így jópár órát halasztódik az együttlétünk. Feltéve, hogy nem kapunk össze a tervezgetés közben annyira, hogy az ágy két ellentétes szélén, egymásnak hátat fordítva, duzzogva aludjunk el. Azért bíztam benne, hogy nem ez a variáció fog győzedelmeskedni, egyszóval optimistán ültem le az asztalka másik oldalára. Az ölembe vettem a mappákat, és találomra kihúztam belőlük egyet. - Első napirendi pontunk... Az ülésrend - olvastam fel a címet. Próbáltam mosollyá varázsolni az elkínzottságot, ami épp helyet követelt volna magának az arcomon. - A legizgalmasabb... - Hogy a kedvencem volna, azt egy szóval sem állítottam. Az izgalmasat inkább negatív jelzőként használtam, elvégre sok konfliktusunk kapcsolódott az ülésrend elkészítéséhez.
Magam elé raktam a mappát, a benne lapuló legalább harminc papírlappal együtt, amik az elrontott, megváltoztatott ülésrendek voltak, valamint legalább ugyanennyi kitöltetlen is volt köztük. Közelebb toltam Gideonhoz az egyik kitöltetlen papírt. Hosszú lesz ez az este... - Itt ülünk mi, ez biztos - jelöltem be a két széket. - Itt a közeli családjaink - írtam tovább a neveket. A legalapvetőbb dolgokban szerencsére már rég sikerült egyességre jutnunk. A főasztal készen volt, ellenben volt még tizennégy másik, kisebb asztal, ahová még mindig nem tudtuk elhelyezni az ismerőseinket... - Hogyan tovább? - Kompromisszumkészen néztem rá. Sajnos úgy sejtettem, ez csak addig fog tartani, míg elő nem áll az első ötletével, függetlenül attól, mi is legyen az.