Már messziről észrevettem Minchum közeledését, de amíg oda nem ért hozzám, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg engem akarna zargatni nem épp felemelő társaságával. Ha rangsorolnom kellett volna, hogy mit véltem a legmegbotránkoztatóbbnak a megjelenésében, akkor komoly dilemmában lettem volna. A fagylalt és a pulóver erősen versengtek az első helyért, nem tudtam eldönteni, melyik látvány okozott nagyobb fizikai fájdalmat.
Elgyötörten felsóhajtottam és lepillantottam A Minchumra. Nem Mr. Minchum, hanem A Minchum. Ő már egy fogalom.
- Önnek is jó napot, Harold. - Leplezetlen viszolygással néztem a felém nyújtott kezére, de végül kénytelen-kelletlen kezet fogtunk egymással. A szorítása leginkább egy döglött halra emlékeztetett, nem egy határozott férfire. - Mióta dohányzik, Harold?
Szándékosan fűztem bele minden mondatba a keresztnevét, tökéletesen tisztában voltam azzal, mennyire gyűlöli. Eszem ágában sem volt kedvesebbnek lenni vele a minimálisan elvártnál, gyűlöltem ezt az embert. Én nagyon sok mindent toleráltam, de az ő személye nem tartozott ezek közé. Nem elég, hogy képes befurakodni a szánalmas bagázsával a nagyok játszmájába, de mindemellett még egy buta, primitív tanyasi senki is, aki nem is értettem, hogyan juthatott ilyen magas pozícióba. Felháborító, ami a Minisztériumban folyik manapság, ilyen embereket alkalmazni sem szabadna, nemhogy vezető pozícióba ültetni... Jó, hogy nem Harold Minchum a mágiaügyi miniszter...