Hogy öszinte legyek, örültem neki, hogy most nekem is jutott munka. Mármint persze, rendes újságírói munka. Föszerkesztöként hozzá voltam szokva, hogy az én dolgom az alkalmazottaim cikkeinek kiválogatása és elrendezése a Reggeli Próféta lapjain. Nem mindennap jutottam el oda, hogy én magam készítsek el egy-egy fontosabb cikket vagy én interjúvoljak meg valakit. Mert persze, lehetöség lett volna rengeteg, de aljafeladatokat köszönöm, én nem csinálok. A kisebb, szinte jelentöségtelen újságcikkeket inkább a szerkesztöség többi tagjára bízom és nekik osztogatom szét. Nem süllyedhetek le odáig, hogy mondjuk az egyik csödbe ment, szinte eleve kilátástalanul nyitott üzletek bánatos vezetöit kérdezgessem. Az nem nekem való, eléggé rontaná az emberek rólam összerakott képét. Nem vetne jó fényt rám.
Most mégis ott álltam a minisztériumi iroda ajtajában. Mondanom sem kéne, elég felemelö érzés volt. Mindig úgy éreztem, amikor végre készíthettem egy új interjút, hogy teljesen kiestem a ritmusból. Amikor itt megálltam, egy pillanatra el is terített a pánik, hogy mi lesz, ha ezt most elszúrom? Ezzel pedig természetesen nem magára az interjúra gondoltam, hanem arra, ami utána fog következni, amikor az egészet átírom. Én nem voltam olyan, mint Rita Vitrol, hogy egyetlen szót sem tartottam meg a cikkeimben úgy, ahogy voltak, söt. Sokkal öszintébb voltam, mint azt bárki elvárná egy újságírótól. Patkányoknak tartanak minket és azok is vagyunk. Én is, csak éppen nem úgy, ahogy a legtöbben.

Örültem neki, hogy nem várattak meg sokáig. Elég lekicsinylönek és megalázónak tartottam volna, ami lehet, nem is állna olyan messze az igazságtól. Biztos voltam benne, hogy tényleg az lett volna és nem csak én éreztem volna úgy.
Beléptem a titkárnö után az irodába. Kivételesen nem a helyiség megszemlélését vettem fel elsö feladatomnak. Szinte minden alkalommal az elsö dolgom volt, hogy ezt megtegyem, de egy Dolohov kaliberü emberrel jobbnak láttam, ha ezt hanyagolom. Egész biztos voltam benne, hogy rá nem azzal a hatással lenne, mint másokra.
- Mr. Dolohov -ráztam kezet vele. Az arcomra kiült a szokásos munkamosolyom, csak ez egyszer nem olyan lenézö és már elöre kárörvendö volt. -Örülök, hogy fogadott. Nem fogom sokáig feltartani.
A szokásos sablonszöveg. Ezer éve nem használtam. Furcsa volt megint így kezdeni.
Egy gyors pillantással végigmértem Dolohovot elsöre. Magasabb volt nálam, jóval magasabb, ez frusztrált az egészben a leginkább. Nem azt mondom, hogy én egy törpének tartottam magam, egyáltalán nem, de nem voltam hozzászokva az ekkora méretekhez. Ez pedig zavart. Nem mintha nem találkoztunk volna már korábban is, de ennek valahogy mindig külön figyelmet szenteltem. Egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. Nem is vártam mást. Sejtettem, hogy nem fog belöle kishercegnö válni.

Mentségemre legyen, én azért nem ajnároztam annyira Prewettet. Természetesen ha választanom kellett, hogy Lestrange és Dolohov vagy a Greater Good csapata felé húzódjak, határozottan az utóbbi mellett döntöttem. Nem tartoztam egyik párthoz sem, a munkásságukat is kizárólag csak az újság miatt követtem, hogy mindig naprakész lehessek.
Leültem a Dolohovval szemközti székre és rossz szokásomhoz híven felpakoltam az egyik lábamat a másikra, a papírt meg arra fektettem. Nem valami illedelmes dolog, de fö az, hogy én kényelmesen érezzem magam. Ahogy felnéztem Dolohovra és hallgattam, mit mond, rá kellett jöjjek, hogy nem, még mindig nem kedvel túlzottan. Nem is baj az, én sem vagyok odáig érte. Erre pedig nincs is szükségünk, elvégre semmi közünk egymáshoz. Csakis annyi, hogy én az ö hírnevét próbálom gallyra vágni, ö pedig ezzel szerzi nekem a pénzt és persze a még nagyobb ismertséget. Szerintem egész elönyös parazitizmus az én részemröl, ha nevezhetem így.
- Rendben, én is szeretnék hamar a végére jutni a dolognak. -Természetesen nekem is lett volna jobb dolgom, nem szerettem pont vele beszélgetni. Nem tudtam elképzelni, hogy van olyan ember, aki nem érzi magát kényelmetlenül a közelében... Mindegy, meg kellett tennem, amit elhatároztunk az újságnál - azaz többnyire én egyedül elhatároztam -, hogy néhány havonta elkészítek egy-egy interjút a régi halálfalókkal, abból a célzatból, hogy hogyan is megy az életük, milyen politikai intézkedéseket vezettek be és a többi. -Hallottam hírét néhány új programjuknak, mint például az árvaház, amit nem is olyan régen nyitottak. Fel tudna erröl kicsit jobban világosítani?
Nagyon figyeltem a szavakra, amiket használtam. Közben már a kezemben volt a pergamen és a toll. Jobban szerettem kézzel írni és egy kis varázslattal megoldható volt, hogy olyan sebességgel menjen, amilyen a beszédünké.